13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekA "független" Márki-Zay már a választás másnapján elárulta a szavazóit hűségesküt téve...

A „független” Márki-Zay már a választás másnapján elárulta a szavazóit hűségesküt téve a szoci Botkának (Olvasd el és nézd meg!)

A függetlennek hazudott új hódmezővásárhelyi polgármesterről a megválasztása óta már nemcsak az derült ki, hogy a Jobbik felkérésére indult a polgármesteri hivatalért, de az is, hogy első hivatalos útja a szocik bukott miniszterelnök-jelöltjéhez, Botka László szegedi polgármesterhez vezetett.

A Márki-Zay politikai atyjaként viselkedő Botka László ajándékképpen bejelentette, hogy Hódmezővásárhely ügyeivel egy külön referens foglalkozik majd Szegeden.

 

Ahogy arról „örömhírként” az ATV is beszámolt: Hódmezővásárhely új polgármesterének, Márki-Zay Péternek az első hivatalos útja Szegedre vezetett, Botka László szoci polgármesterhez.

Hiába segítette tehát Márki-Zay kampányát személyesen még a Jobbik pártigazgatója is.

A polgármester-választás előtt még önmagát függetlennek hazudó politikus a voksolás másnapján már egyértelművé tette, hogy kinek is kíván elsősorban politikai hasznot hajtani.

Márki-Zay elment Botka László szegedi irodájába és szégyentelen szolgalelkűséggel fejet hajtott az MSZP előtt.

A Márki-Zay kampányát és megválasztását támogató nem szocialista szavazók (tehát az LMP-t, a Jobbikot, a Momentumot, a DK-t vagy egyetlen pártot sem támogató szavazók) ezek alapján jogosan tehetik fel a kérdést, hogy vajon a „független” polgármesterük miért is áll be a szocik bukott miniszterelnök-jelöltje mögé.

Persze izgalmas lenne megtudni a minden jel szerint megvezetett Jobbik és Jobbik-szimpatizánsok véleményét arról, hogy Márki-Zay miért is állt be – rútul elárulva a radikális jobbereket – végül a szocikhoz.

Pedig a Jobbik szerint Márki-Zay nemcsak az ő felfedezettjük volt, de az új polgármester ráadásul még nagyrészt a Jobbik pártapparátusának erőteljes kampányolásának is köszönhette a győzelmét.

Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner