11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSportSporthirekA Fradi ukránjai sem segítettek a németek ellen - videók

A Fradi ukránjai sem segítettek a németek ellen – videók

Tulajdonképpen papírforma történt, hiszen a német és a spanyol labdarúgó válogatott is nyert, mindkét csapat egygólos különbséggel.

Ugyanakkor gyorsan hozzá kell tenni, hogy bár a német és a spanyol válogatott is több góllal nyerhetett volna, de a két vesztes is dicséretet érdemel, egyik csapat sem állt messze a bravúrtól.

A spanyol–svájci meccsen az esélyesebb csapat kapott ajándékba egy gólt. A 14. percben, a védők addig passzolgattak a 16-osukon belül, míg nem Merino megszerezte, Oyarzabalhoz tette, aki 7 méterről bevágta. A spanyolok gyakorlatilag végigtámadták a meccset, de újabb gólt már nem szereztek.

A másik találkozón az ukránok hetedik meccsen sem tudták első győzelmüket megszerezni a németek ellen. Gyakorlatilag Georgij Buscsan, a Dinamo Kijev kapusa tartotta a lelket a hazai csapatban. Ritkán látható nagy bravúrokat mutatott be, talán a legnagyobbat a 34. percben, amikor Gnabry csukafejesét elképesztő bravúrral tolta ki a bal alsó sarokból.

Előtte a németek a 20. percben szereztek vezetést. Olyan akció volt, amikor a négy hátvéd ért utoljára a labdához. Kimmich passza Süle elé került, aki Rüdigert hozta játékba, passzát pedig Matthias Ginter lőtte be.

De ilyen a kapussors, a 49. percben Buscsan ráejtette a labdát Goretzka fejére, aki három méterről bebólintotta. Bár az ukránok igyekeztek a végén, de nem jött össze a bravúr 3 döntetlen után negyedszer kaptak ki a németektől.

Az ukrán válogatottban a Ferencváros játékosai közül Ihor Haratin ezúttal végig a kispadon volt, Oljakszandr Zubkov a 69. percben lépett pályára. Az ukránoktól ez egy sokkal jobb produkció volt. Három nappal ezelőtt 7-1-re kaptak ki Franciaországtól, szeptember 6-án pedig 4-0-ra a spanyoloktól.

A Nemzetek Ligája A divíziójának D csoportját a spanyolok vezetik, 3 meccsből 7 ponttal. Második Németország 5, harmadik Ukrajna 3, negyedik Svájc 1 ponttal.

Vasárnap, este 20:45-tól a B divízióban szereplő magyar válogatott Szerbiában játszik. A találkozóról a blikk.hu élő, szöveges online közvetítést ad.

D csoport

Spanyolország–Svájc 0-1 (0-1)

G.: Oyarzabal (14.)

Ukrajna-Németország 1-2 (0-1)

G.: Malinovszkij (77., 11-esből), ill. Ginter (20.), Goretzka (49.)

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work