13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSportSporthirekA Fradi és a Loki is nyert

A Fradi és a Loki is nyert

hirmagazin_2015-07-20_065852

Szombathelyi győzelemmel rajtolt a Ferencváros, a Debrecen nehezen nyert Békéscsabán.

Az előző idényben ezüstérmes Ferencváros két góllal nyert a Szombathelyi Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójának vasárnapi játéknapján.

A Ferencváros sorozatban 21. bajnoki mérkőzésén maradt veretlen. Thomas Doll együttese legutóbb az előző szezon tizedik fordulójában, tavaly októberben, a Diósgyőr vendégeként kapott ki.

Jól kezdett a Ferencváros: Lamah már a 10. percben vezetést szerzett. A folytatásban is a fővárosiak futballoztak veszélyesebben, de nem tudták növelni előnyüket. A játékrész hajrájában elvesztette csapatkapitányát a szombathelyi együttes, Halmosinak eltört a járomcsontja, amikor ütközött az egyik ferencvárosi védővel.

A szünet után nagy tempóban kezdett a Haladás, a Ferencvárostól a „Radó-üzlet” keretében visszatérő Ugrai volt a legaktívabb. A vendégek játéka viszont már nem volt annyira lendületes, igaz, még így is veszélyt teremtettek, de Lamah fejesét a magyar élvonalba 18 év után visszatérő Király bravúrral hárította.

A hajrában a Haladás küzdött az egyenlítésért, de kinyílt a védelme, Sesták pedig egy kontra végén a 95. percben eldöntötte a három pont sorsát.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Ferencváros 0-2 (0-1)
——————————————————-
Rohonczi út, 4395 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Lamah (10.), Sesták (95.)
sárga lap: Martínez (42.), Jagodics (47.), illetve Gera (59.), Nalepa (75.)

Szombathelyi Swietelsky-Haladás: Király – Angyal, Jagodics, S. Wils, Bosnjak – T. Wils (Popin, 64.), Iszlai, Gosztonyi (Németh M., 76.)- Ugrai, Martínez, Halmosi (Nagy P., 35.)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Gyömbér, Leandro – Somalia – Lamah, Gera, Hajnal (Busai, 68.), Varga R. (Radó, 59.) – Böde (Sesták, 59.)

A Debrecen nehezen nyert Békéscsabán
Az Európa Liga selejtezőjében érdekelt Debreceni VSC vasárnap a hosszabbításban esett öngóllal győzött 3-2-re az újonc Békéscsaba vendégeként.

A Békéscsaba kezdett jobban a rekkenő hőségben rendezett összecsapáson és kevesebb mint negyedóra játék után a vezetést is megszerezte. Nem sokkal később a hajdúságiak jószerivel első lehetőségüket gólra váltották, majd kiegyenlítetté vált a játék. Akadt helyzet mindkét oldalon, de amíg a hazaiak ismét betaláltak, addig a vendégek ziccerénél egy védőnek a gólvonalon sikerült mentenie.

A folytatásban az újonc együttes futballozott veszélyesebben, mégis sikerült másodszor is egyenlítenie a Debrecennek a csereként pár perccel korábban beállt Tisza egyéni akciója révén. Ezt követően egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, végül a Debrecen örülhetett, mert egy szerencsés találattal – a kapufáról Bényeire pattant a labda és így jutott a hálóba – elvitte a három pontot Békéscsabáról.

Békéscsaba Előre – DVSC-TEVA 2-3 (2-1)
————————————–
Békéscsaba, 4000 néző, v.: Pintér
gólszerzők: Laczkó (14.), Viczián (36.), illetve Nagy Z. (20.), Tisza (69.), Bényei (91., öngól)
sárga lap: Viczián (60.), Punosevac (82.), Balog Zs. (89.)

Békéscsaba Előre: Mursits – Bényei, Koszó, Balog Zs., Laczkó – Spitzmüller, Borbély, Szilágyi P. (Punosevac, 75.), Korudzsiev – Birtalan (Fehér Zs., 88.), Viczián (Oláh, 66.)

DVSC-TEVA: Verpecz – Zsidai (Tisza, 66.), Balogh N., Máté P., Morozov – Bódi, Nagy Z., Varga J., Szécsi (Sós, 79.), Korhut – Horváth Zs. (Castillion, a szünetben)

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek