13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságA főváros húzza magával az agglomerációt

A főváros húzza magával az agglomerációt

Budapest vonzáskörzetében és a nyugati országrészben virágzik legjobban az ingatlanpiac, a fák azonban nem nőnek az égig, néhány éven belül fokozatosan lassulhat a piac bővülése – derül ki egy elemzésből.

Minden olyan városban árnövekedés tapasztalható az ingatlanpiacon, ahol van munkalehetőség a nagyobb gyáraknak, ipari parkoknak köszönhetően és az úgynevezett egyetemi városokban. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy főként

a nyugati országrészben, ahol sok a munka- vagy tanulási lehetőség, nagy a beköltözők száma, jelentősen megnőtt az érdeklődés a lakóingatlanok iránt.

„Ausztriába járnak át az emberek dolgozni, de a határ mentén, Magyarországon szállnak meg olcsón. Ezeken a településeken már szinte lehetetlen ingatlant találni” – számolt be tapasztalatairól a szakértő. Mint mondta, a befektetői réteghez tartozó vásárlók racionálisan terveznek, ezért bizonyos összegnél többet nem adnak egy ingatlanért. Ők Budapesten vagy annak környékén keresnek olyan vételt, amelynek jó lehet a megtérülése.

Gadanecz Zoltán úgy fogalmazott,

a főváros egyre jobban húzza magával az agglomerációt. Maglódon, Dunakeszin, Törökbálinton vagy épp Érd térségében egyre több az építkezés, sorra költöznek ide az emberek.

„Mindenféle ingatlanra van vevőközönség, és az egyébként másodlagos piacnak számító ikerházak és családi házak is felkapottá váltak. Budapesten ezek szinte elérhetetlen áron kaphatók, így az emberek inkább utaznak fél órával többet, hogy azt a környezetet kapják, amit ideálisnak tartanak a családjuknak. A fák viszont nem nőnek az égig, ez a folyamat meg fog állni, és megindul a visszaáramlás, igaz, ez még legalább 6-7 év” – mondta a szakértő.

Kiemelte, egyre jellemzőbb, hogy olyanok is belevágnak építőipari vállalkozásba, akik nem értenek hozzá. Ilyenkor általában nem az épület minőségével van a gond, hanem a dokumentációval és a jogi ügyletekkel, ezért gyakran viták keletkeznek. A szakértő ebben is a piac tisztulását várja.

Nyitókép: Pixabay
Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work