Hirmagazin.eu
Főoldal » A FILOZÓFIA TÖRTÉNETE – A GÖRÖG FILOZÓFIA TÖRTÉNETE 6. rész
Publikációk

A FILOZÓFIA TÖRTÉNETE – A GÖRÖG FILOZÓFIA TÖRTÉNETE 6. rész

gorog filozofia

 3.3. Az ion természetbölcselők és Pythagoras

3.3.1. Az ion természetbölcseletről általában

A görög természetbölcseletnek bölcsője Ionia vala s annak legelőkelőbb városa Miletos, miért is a filozófia története az ion természetfilozófia régibb mívelőirő l: Thales-ről, Anaximandros-ról és Anaximenes-ről, mint miletosi természetbölcselőkről emlékezik meg. Ezt a várost hagyomány szerint a krétaiak alapították és a Kr.e. VI-ik században virágkorát élte. A görögök ion törzse már letelepedésének helyét is szerencsésen választotta meg; Herodotos feljegyezte róluk, hogy városaikat, ami az éghajlatot és az évszakok változását illeti, minden népek között a legszebb vidékeken alapították és építették fel. Területükhöz tartozott Chios és Samos szigete is, a szomszédos szárazfölddel együtt. És valóban az a felséges, a természet által gazdagon megáldott vidék lett a görög tudománynak, művészetnek, költészetnek, filozófiának bölcsője. Innen keltek szárnyra Homeros dalai s innen indult hódító útjára a görög filozófia, amely megtermékenyítette és irányította az európai emberiség gondolkozását évezredeken keresztül.

A görög nép életében a Kr.e. VII. század általában véve a politikai és szociális, a vallásos és erkölcsi élet, a vallásos és intellektuális tevékenység fellendülésének kora volt, amikor sok görög államban az arisztokratikus és oligarchikus államformák jutnak diadalra. Gyakran azonban az elégedetlen nép forradalmai elűzték az oligarchákat és a görög demokrácia útjára tértek. Az elűzött arisztokrata és oligarcha uralkodók azonban vissza-vissza tértek s a demokráciát ismét az ők uralma váltotta fel. Ez az eseménydús idő természetesen kedvező volt úgy a politikai és szociális, valamint a tudomány és a vallásos élet terén is gazdag tapasztalatok szerzésére. Az uralmukat megszilárdítani óhajtó oligarchák nagy pártfogói voltak a tudománynak és művészeteknek s alattuk úgy a kereskedelem, mint az ipar hatalmasan fellendült. Azt mondhatnók különben, hogy a Kr.e. VII-ik század második fele és a VI-ik század Görögországban a „tyrannis”-ek korszaka volt: Korinthosban Periander, Athénban a Pisistratidák, Miletosban Trasbylos a nevezetesebbek. A görögök szabadságszeretete azonban nem t űrte ezeket a tyranniseket, amelyek éppen ezért rövid életűek voltak; Kis-Ázsia görög városaiban azonban hosszabb életre tettek szert és nem lehet tagadni, hogy ezek a zsarnoki uralkodók mindent elkövettek, hogy városaikat a szellemi és anyagi gazdagság tetőire elvezessék. Udvaraik a költők, tudósok, művészek gyülekezőhelyei voltak s a nagy kereskedelmi forgalom az eszmék és stílusok közlekedését is előmozdította. A poésis és a művészet úgy forma, mint tartalom tekintetében végtelenül gazdagodott. Nem ok nélkül szokták ezt a VI-ik századot az italiai renaissance-szal összehasonlítani.

Az ion gondolkozás kezdeteinek legősibb székhelye Miletos gazdag kereskedővárosa, amelynek hajói bejárják a földközi tengernek minden pontját s élénk összeköttetést tartanak fönn a város lakói és külföldi népek között. Kereskedelmi vállalatai behálózzák az akkori világ nagy emporiumait és gazdaggá teszik a miletosi népet, amely már természeténél fogva hajlott a költészet, művészet, tudomány és filozófia mívelésére; de hajlott a b őséges, élvezetekkel teljes, hedonisztikus életfolytatásra is. Kereskedelme és önállósága érdekében nem egyszer volt kénytelen a szomszédos Lydia ellen háborút viselni. A VII-ik század vége felé azonban ezek a harcok egy időre elültek: Miletos Lydiával szövetséget kötött, amely nyugalmát a jövőre is biztosította. A politikai élet nyugalma mellett azután Miletos polgárai élvezték azt a nyugalmat is, amelyet a vagyoni jólét és gazdagság biztosít a maga birtokosainak és amely jóléttel együtt jár a magán- és a közélet külömböző viszonyainak finomodása, a fényű zés és vidám élet terjedése, a fényűzés által pedig az ipar, a művészetek, a tudomány fellendülése. Miletos élete és sorsa döntő volt a görög míveltség és élet kialakulására.

Miletos mellett Samos, Kolophon és Ephesus említendők, mint a görög műveltség és filozófia főfészkei. Thales és tanítványai miletosi, Pythagoras samosi, Xenophánes kolophoni polgárok. Herakleitos, a görög gondolkozás egyik klasszikus alakja, ephesusi arisztokrata volt, sőt fejedelmi sarj.

Az ion természetfilozófiát általában véve els ősorban a kosmológiai szemlélet jellemzi, amely szemlélet főként a külső természet érzéki jelenségeinek magyarázatát kísérli meg. A külömbség közöttük csak abban áll, hogy mindeniknél más és más az az elv – arkhé – amelyből a természet keletkezését, lényegét, fennállását megérteni és magyarázni próbálják. A miletosi filozófusok – Thales, Anaximandros és Anaximenes – egy anyagi végső elvet és alapot vesznek fel; Pythagoras-nál tisztán alaki, formális ez az elv; az eleai iskolában pedig fogalmi, illetve metafizikai az. A főkérdés azonban mindeniknél, hogy melyik az az elv – Aristoteles arkhénak nevezte – amelyb ől minden keletkezik és amelybe visszatér ismét minden, ami létezik. Ezt a keresett elvet először a folyton változóban találják meg s csak a reflexió fejlésének folyamán tűnik fel előttük a változás és a lét ellentéte Herakleitos és az eleai iskola tanában. Amíg azonban Herakleitos és követői az igazi létet a szüntelen változásban keresték és találták meg, addig Parmenides és az eleai iskola az állandót tekinti igazi létül. Parmenides-nél az állandóság áll előtérben s az igazi lét csak az állandó. Herakleitos ellenben a lángész tekintetével a szűntelen létesülésben keresi a valódi létet. Így kerül azután ellentétbe és a kizárólagosság viszonyába a lét és a változás fogalma. És azután az lett a kérdés, hogy vajjon nincs-é a változásban és állandó létesülésben valami állandó? – vajjon a szűntelen létesülésben nem található-é fel maga a lét? Eként jut el az egymást követő problémák kapcsán Empedokles a négy elemről szóló tanára, amely négy elemet egy mozgató erő rendez és tart egybe; majd Anaxagoras a szellemben – nous – keresi ezt az állandó és rendező elvet, de a homoiomeré gondolatával az atomizmus útját egyengeti.

Az ion természetfilozófusokat – amint már mondottuk – voltaképpen a természet – physis – keletkezésének és fennállásának kérdése érdekli. Legalább amint azt a reánk maradt töredékek és feljegyzések mutatják. Ha így áll a dolog, akkor magától értet ődik, hogy mindenik gondolkozó az ébredő reflexió naívságával valamely anyagban kereste ezt az elvet és lényeget. A természet mint anyag jelentkezett el őttük. Thales szerint mindennek lényege a víz; Anaximandros szerint valamely határozatlan ősanyag, az apeiron; Anaximenes pedig a végtelen léget – aér – tekintette végs ő elvül. Ez a lényeget alkotó anyag – legyen az bármi is – azután magából szűl minden létezőt, magát az életet is, amelyet mi észrevenni és megismerni képesek vagyunk. Mind a három bölcselő tehát a régi görög kozmologiában gyökerezik, legvilágosabban Thales, kinél a Homéros – és Hesiodos-féle kosmogoniában említett Okeanos-nak helyét a víz elvont fogalma foglalja el. Egyikük sem elégedik meg a kosmogoniák mythikus elbeszéléseivel, amelyek megszemélyesített hatalmakkal népesítik be a világegyetemet, hanem általánosító abstractio segítségével jutnak egységes elvre, amelyből azután minden létezőt megérteni, levezetni és megmagyarázni törekednek. Tanukban már egészen elválik egymástól mitológia és filozófia, a megszemélyesítő fantázia és a reflektáló értelem munkája; szemléletükben és felfogásukban még a régi mythologiához fordulnak ugyan, de a tudás alapjává az általánosító és meghiggadt értelmet teszik.

Térjünk hát a miletosiak tanának megtekintésére. Thales-sel kezdjük.

3.3.2.Thales

Az ion természetfilozófiának és közelebbről a miletosi iskolának megalapítója s feje, Thales vala. Herodotos feljegyzése szerint (1.170) Thales miletosi férfiú és föniciai eredetű. Atyja (Diogenes L.1.22) Examuos, anyja pedig Keobouliné volt, akik eredetüket Kadmos-ra és Agenor-ra vezették vissza. Diogenes azt írja, hogy némelyek szerint semmiféle iratot sem hagyott hátra. Születésének idejét Kr.e. a 640 körüli évekre tehetjük; élt pedig 78 évet s valószínűleg a Kr.e. 548-545 évek valamelyikében halt meg. Egy régi feljegyzés szerint a görögök közül ő járt először Egyiptomban, ahonnan magával hozta a geometria ismeretét. A hagyomány nagy matematikusnak és asztronómusnak tartotta Thales-t, amit bizonyít Herodotos-nak az az elbeszélése, mely szerint Thales az Alyattes és Kyaxares között dúlt csatában a bekövetkezendő napfogyatkozást előre megjósolta (Kr.e. 585 május 28-án). Némelyek szerint – ismét a Diogenes értesítése – ő volt az els ő görög, aki a lélek halhatatlanságáról tanított és a természetrő l – physis – elmélkedett. Aristoteles szerint a lelketlen dolgoknak is lelket tulajdonított. Diogenes Laertius azt is elbeszéli, hogy Thales akadályozta meg a miletosiaknak hadba szállását Kroisos mellett Kyros ellen, ami által a miletosiakat megmentette.

Ami már most Thales tanát illeti, aligha igazat nem kell adnunk Burnet pesszimistikus állításának: Thales tanáról pontosan véve semmit sem tudunk. Még azt sem tudjuk bizonyosan, hogy írt-é filozófiai munkát; ha írt, egyetlenegy sem maradt reánk; nem beszél róluk Aristoteles sem, aki egyébként Thales némely megjegyzését metafizikájában reánk hagyományozta. Aristoteles feljegyzéseinek megbízhatóságában nem kételkedhetünk; ha a reánk hagyott minden megjegyzés nem is eredt Thales-től, fel lehet tennünk, hogy a Thales iskolájából került ki az. Azok az indokolások azonban, amelyeket Aristoteles ezekhez a megjegyzésekhez fűz, már felette gyanúsak, mert erősen magukon viselik Aristoteles természettani spekulációjának nyomait.

Aristoteles feljegyzése szerint (Metaph. 1.3.983b6) Thales a mindenség elvét és alapját a víz-ben találta meg. Vízből lett minden; maga a föld is; és vízzé lesz ismét minden, ha elpusztul. Erre az állításra – úgy mond Aristoteles – az a megfigyelés vezette Thales-t, hogy minden táplálék nedves, sőt még a meleg is vízből lett és a víz által él; minden mag is természete szerint nedves. Ez a magyarázat bizonyosan nem származik Thales-től. Minden valószínűség szerint a régi kozmológiák tanítása állott Thales szeme előtt, amelyek szerint mindennek, ami van, teremtője Okeanos, a tenger ura. Thales, amikor a megszemélyesített tenger helyére a szemlélhető vízet teszi, már ez által reá lépett a filozófia útjára – az ő bölcseleti jelentősége éppen ebben rejlik.

A víz azonban nem csak elve mindennek, hanem a földnek hordozója is: Aristoteles mondja, hogy Thales szerint a föld aként úszik a föld színén, mint egy fadarab vagy ehhez valami hasonló dolog.

A vízből keletkezett mindenség telve van lélekkel, mondja ismét Aristoteles a Thales tanáról (de Anima 1.5.411a7) . Lélekkel bír tehát az egész mindenség, következőleg maga az anyag is – amiért Thales felfogását hylozoismus-nak is szokták nevezni.

Thales tana ezek szerint nem egyéb, mint egyfelő l kosmológia, másfelől egészen primitív metafizika, amely a mindenséget lélekkel, sőt egy feljegyzés szerint démonokkal tölti meg. Érdeme: mitológiai megszemélyesítés helyére az értelem fontoló munkáját teszi s ezáltal utat mutat a filozófiai elmélkedés számára.

3.3.3.Anaximandros

Diogenes Laertius feljegyzése szerint miletosi férfiú, aki az 58- ik Olympias 2-ik évében vagyis Kr.e. 547-6 évben 64 éves volt s tehát születésének évét Kr.e. 611 év körül kell tennünk. Egy másik feljegyzés (Suidas) pedig azt mondja el róla, hogy Thales-nek rokona és tanítványa volt; ő állapította meg a nap- és éjegyenlőséget először s állította, hogy a föld a világegyetem középpontjában áll. Ő vezette be a gnomont először, amelynek segítségével az éj- és napegyenlőséget pontosan lehetett megállapítani. Lehet, hogy ezt az eszközt az egyiptomiaktól tanulta el ottjártakor.

Diogenes L. feljegyzése szerint Anaximandros azt tanította, hogy a kosmos elve és eleme – stoikheion – a határtalan, „to apeiron”. Ezt az állítást több más feljegyzés is megerő síti, így Suidas is (Phys.24,13.) aki azt írja, hogy Anaximandros szerint minden az apeiron-ból lett és minden az apeiron-ba tér vissza. Hogy azután ez az apeiron, ez a „határtalan” voltaképpen mi?- erre egyetlen feljegyzés sem ad feleletet. Aristoteles szerint az apeiron soha meg nem hal és soha el nem pusztul. Egy másik feljegyzés ismét azt vallja, hogy az apeiron a szülője az egeknek és a benne levő világoknak.

Mindezekből az látszik, hogy Anaximandros apeiron-ja teljesen más, mint a víz, vagy valamelyik egyéb elem. Anyag az, de teljesen határozatlan, valami olyan, amiből minden lehet és származhatik. Amig tehát Thales a megszemélyesítő mitológia területét elhagyva, egy szemléletileg adott dologban keresi az őselvet, addig Anaximandros már hozzá képest is egy lépést tesz elő re, amikor a szemléletileg adottat elhagyva a gondolat által jellemzett apeiron-t állítja őselvül. A mindenség elve nem lehet a szemléletileg megadott dolgoknak valamelyike, sem a víz, sem a föld, sem a tűz, hanem csak olyan valami, ami minden érzékelhetőt s létezőt egyformán magyaráz. Már Aristoteles így értelmezi Anaximandros tanát (Phys. 111.5.204b1) amikor azt mondja, hogy az elemeknek egyike sem lehet ez a határtalan, az apeiron, mert hiszen ezek az elemek egymással ellentétesek: a levegő hideg, a víz nedves, a tűz meleg, s eként, ha valamelyik közülök végtelen és határtalan lenne, akkor a többinek el kellene pusztulnia. Következésképpen a határtalannak és végtelennek másnak kell lennie, mint akármelyik elem, mert hiszen ezek az elemek mind belőle erednek.

Az apeiron, ha annak alkatát nézzük, mindenekelőtt végtelen, és pedig azért, hogy – amint ezt ismét Aristoteles magyarázza – a létesülés, keletkezés- genesis megszakítást ne szenvedjen. Ha u.i. az apeiron úgy a térben, mint az időben végtelen nem lenne, akkor a létezők keletkezésének azonnal vége szakadna, mihelyt véget érne az apeiron. Továbbá: az apeiron magában foglal mindent, s kormányoz, irányít mindent, nincs sem kezdete, sem határa, nem lett és nem keletkezett – agenéton – nem is pusztul el soha – aphtharton – halhatatlan és elveszhetetlen. S mindezen tulajdonságaiból következik az, hogy isteni, – to theion.

Mielőtt Anaximandros tanának előadását folytatnók, egy kevés időre kénytelenek vagyunk megállani, hogy tüzetesebben foglalkozzunk azokkal a kísérletekkel, amelyek az apeiron magyarázatára vonatkozólag felmerültek. – A kérdés az apeiron minőségére, qualitására vonatkozik. Amint már említettük, az apeiron az elemek egyikével sem azonosítható. Továbbá bizonyos az is, hogy a régiek valami testinek, anyaginak képzelték azt, valami olyannak, ami testtel bír, noha az a test határozatlan1. Arra nézve pedig, hogy ez a testiség miben állott, igen külömbözőek a vélemények. Legkevesebb valószínűséggel bír az a magyarázat, amely szerint az apeiron közép-helyet foglal el a levegő és a tűz, vagy a levegő és a víz között, amint ezt például Aristoteles egyik magyarázója, Alexandros fejtegeti. Egy másik magyarázat szerint, amelyet Aristoteles tekintélye is támogat, az apeiron az összes létező anyagoknak egy vegyüléke, migma -ja (Metaf. XII.2.1069b18). Egy harmadik magyarázat szerint az apeiron anyag ugyan, tehát testiséggel bíró, ámde úgy nagyságát, mint mennyiségét tekintve, teljes mértékben bizonytalan, meg nem határozott. E véleménynek ad kifejezést Theophrastos is. Úgy látszik, hogy ez az utolsó magyarázat áll legközelebb a valósághoz: az apeiron nem lehetett amolyan vegyülék-féle, amilyenül a második magyarázat hívei állítják, hanem inkább úgy nagyság mint minőség tekintetében meg nem határozott anyag, amelyből azután igen könnyen keletkezhetett minden immár differenciálódott anyag.

Anaximandros szerint tehát ebből a merőben határozatlan és bizonytalan minőségű anyagból keletkezett minden, ami van. A legközelebbi kérdés már most ez: ebből az apeiron- ból miként keletkezett a mindenség és a lét? – Anaximandros, amint a reánk maradt töredékekből látható, erre a kérdésre sem ad határozott feleletet. Az egyik töredék szerint az egyes dolgok kiválás által jöttek létre az apeiron-ból. Theophrastos jegyezte fel a következőket: „azt mondja (t.i. Anaximandros) hogy ennek a világnak keletkezésénél valami, ami képes volt meleget és hideget szülni, kiválott – apokrinesthai –. Ebből keletkezett egy lánggömb, amely a földet körülvevő levegőt körülnőtte, mint a fát a héja. S amikor ez róla leszakíttatott és meghatározott körökbe záratott, keletkeztek a nap és a hold és a csillagok”. Ennek a töredéknek értelmében tehát úgy kell elképzelnünk a dolgot, hogy az apeiron-ban potentia, lehetőség volt, amelyből kiválott a meleg és a hideg; a föld körül képződött azután egy tűz-golyószerű burkolat és a levegő- réteg; a tűz nyilván a melegből keletkezett, míg a levegő-réteg a hidegnek köszöni létezését. A tűzréteg választja ki azután a szárazat, a földet és a nedveset, a tengert. A tűzrétegből keletkeznek végül a nap, a hold és a csillagok. Az egész mindenségnek középpontjában a föld áll, amelynek alakja cilindrikus és amely lebegő állapotban van, miután az apeiron egyenlő részben veszi azt körül. Ennek a cilinder- forma földnek tetején lakunk mi. Egy másik töredék szerint a föld olyan, mint egy kőoszlop, amelynek egyik felületén vagyunk mi, a többi emberek pedig ennek a felületnek ellenkező részén.

Anaximandros azonban nem csak a föld és a világ, nap, hold, csillagok keletkezésének adja elméletét, hanem már az élőlények, közelebbről az állatok előállását is megérteni törekedik. Theophrastos feljegyzése szerint azt tanította, hogy minden élőlény a nedvességből állott elő a nap melegének befolyása alatt. Az ember eredetileg nem bírt a mostani alakjával, hanem halhoz hasonlított, ami egészen konzekvens gondolat, mert hiszen a nedvességben keletkezvén, a nedvességnek azaz a víznek megfelelő szervezettel és alakkal kellett bírnia. Minden állatot eleinte egy tüskés burkolat vett körül s mikor az élőlények lassan és rendre-rendre szárazföldre jöttek, ez a burkolat meghasadt s az élőlény szervezete s alakja is átváltozott, amivel azután együtt járt az életmódnak átváltozása. Az ember maga egy halnak belsejében keletkezett s mikor azután megnőtt, képessé lett arra, hogy magát védelmezze, aminek ismét az lett a következménye, hogy a hal kivetette magából s ő így a szárazföldre jutott.

Ez a magyarázat hasonlít ugyan a Darwin tanához, de ez még távolról sem jogosít fel arra, hogy Anaximandrosban a Darwin előfutóját ünnepeljük, amint azt például a görög filozófia egy tekintélyes mívelője Gomperz teszi. Anaximandrosnál sem megfigyelésr ől, sem a származás rendszeres kifejtéséről szó sincs, de a dolog természeténél fogva nem is lehet. Ami tehát az ő tanában Darwin tanához hasonló, az csak esetleges és túlságosan optimista felfogással belemagyarázott hasonlóság lehet.

Anaximandros tana, amikor az ion természetszemléletet tovább fejleszti, arra figyelmeztet, hogy annak a sok változásnak, ezernyi létesülésnek, amely a természet kebelében szemünk láttára végbe megy, kell egy állandó alapjának lennie, amelyből lesz minden és amelybe visszatér minden. Mélyenjáró metafizikai

1 Ezekre a magyarázatokra vonatkozóan tüzetesen v.ö. Windelband-Banhöffer: Geschichte der Antiken Philosophie (3. kiadás) 29. sk. l. fejtegetéseivel. elmélkedéseket a reánk maradt töredékek alapján nincs miért tulajdonítanunk neki. Elég, ha elismerjük, hogy tana kétségtelenül jelentős lépés a görög szellem kifejlésének útján.

3.3.4.Anaximenes

Ő a harmadik nagy miletosi férfiú, aki Theophrastos feljegyzése szerint Anaximandros kortása volt. Mindaz, amit élete folyásáról és körülményeiről tudunk, rendkívűl hiányos és minden ízében töredékes. Bizonyos mindössze annyi, hogy a miletosi iskolának tagja és Anaximandros-nál fiatalabb volt.

Anaximenes szerint is a dolgoknak alapja és őselve egy határozatlan anyag. Erre vonatkozólag Theophrastos- nál a következő megjegyzést találjuk: „a miletosi Anaximenes az Eurystratos fia, aki Anaximandros kortársa vala, azt mondja ő is, hogy az alapszubsztancia – to hypokeimenon – egy, és határozatlan – apeiron – de nem bizonytalan – aoriston – amiként Anaximandros tanította, hanem bizonyos

– hórismenén – azaz a levegő” (Phys. Op. fr.2.).

Ebből a határozatlan és mégis bizonyos anyagból, amelyet Anaximenes a levegővel azonosított, s űr űsödés és ritkulás – manotéti kai pyknotéti – állott elő minden: a tűz, a víz, a szél, a föld, a csillagok, a kövek. Megritkulva lesz tűz, sűrűsödve a szél, azután felhő, még inkább víz, azután föld, azután kő, és minden ezekből.

Anaximenes tehát az Anaximandros apeiron-ját a levegővel azonosítja s ennek sűrűsödéséből, illetőleg ritkulásából keletkeztet mindent, ami van. A levegőnek mozgása azután soha meg nem szűnik, hanem örökkévaló s az örökkévaló mozgás által jön létre minden változás. De tudnunk kell, hogy ennek a határtalan levegőnek mozgásaiból, a sűrűsödésből és ritkulásból lesznek és vannak az istenek és minden isteni dolog.

A leveg ő azonban, amelyet eként az egész mindenség alapjának és őselvének vall Anaximenes, koránt sem azonos a közönséges értelemben vett levegő vel. Valami gőzszerű anyag az, amelyb ől az állandó változás által keletkezik a két véglet: a meleg tűz és a hideg nedvesség, valamint a két véglet között levő számtalan fokozat.

Az ősanyagból keletkezett tehát minden. A keletkezés sorrendje pedig a következő. A levegő mozgása folytán tömörülés állott elő s ebből a tömörülésbő l keletkezett a föld, amely igen széles vala és köröskörül a levegő által övezett; a levegő által is hordoztatik. Hasonlóképpen a levegő hordozza a napot, a holdat és a csillagokat. Maguk az égi testek is külömben ebből a levegőből származnak éspedig azáltal, hogy a földből nedvesség száll fell. Ha ez a nedvesség megvékonyodik, tűz áll elő, s a csillagok ilyen magasba szálló tűzből veszik eredetüket. Az így keletkezett égi testek azonban nem a föld alatt, hanem a föld körül keringenek, „amiként forog és kering egy sapka fejünk körül”. A nap sem azért tűnik el szemünk elől, mert a föld alá hanyatlik, hanem azért, mert a földnek magasabban fekvő részei elfedik előlünk, s a tőlünk való távolsága nagyobb lesz. A csillagoknak is van melegük – úgy mond Anaximenes – csakhogy a tőlünk való távolságuk miatt ezt mi nem érezhetjük. A föld maga olyan, mint egy asztal, a nap széles, mint egy levél, és csupa tűz; tűz a hold is és a csillagok. A szél ellenben aként áll el ő, hogy a levegő megvastagodik; ha ez a vastagodás még nagyobb mérveket ölt, keletkezik a felhő és végül a víz.

Cicero feljegyzése szerint (De Nat. Deor. 1.10,26) Anaximenes végül azt tanította, hogy ez a gőzszerű levegő isteni és keletkezett. Hogy már most ezt az „istenit” miként kell felfognunk és azt a keletkezés fogalmával miként lehet egyeztetnünk, erre a kérdésre a reánk maradt feljegyzések semmiféle feleletet nem adnak.

Mindössze ennyi, amit a reánk maradt töredékek és feljegyzések alapján az Anaximenes tanáról, ennek a szó legszorosabb értelmében vett kozmológiáról, mondhatunk. Az kétségtelen, hogy Anaximenes a maga elmélkedéseiben sokkal több óvatosságot mutat, mint Anaximandros, kinek tana merészebb és mélyebb. Elmélete külömben nagy és tartós befolyást gyakorolt a görög gondolkozás további fejlésére, amint ezt előadásunk folyamán majd látni fogjuk.

Az ion természetfilozófusok bölcseletének jellege kétségtelenül kosmológiai s közelebbről fizikai. Az egész tan megértésének szempontjából igen fontos tudnunk azt, amire Burnet már említett kíváló munkájában joggal hívja fel figyelmünket. A „physis” szó az ion természetfilozófusoknál s általában véve a praesokratikusoknál nem a lett dolgok összességét jelenti, hanem jelenti azt, ami először volt minden keletkezés előtt s tehát ő maga nem keletkezett és nem származott semmiből; ellenkezőleg: belőle lett minden, ami van és belőle lesz minden, ami ezután lesz és keletkezett. Azt mondhatnók, hogy a physis szó egyjelentésű az ősalap, az ősszubsztancia jelentésével. Erre utal már Platon megjegyzése is a Nomoi-ban (892 c.2) amely szerint a physis azt akarja jelenteni, amiből lett s keletkezett minden.

Mielő tt tovább mennénk a görög gondolkozás kifejlésének rajzolásában, egy pillantást kell vetnünk arra, hogy minő képet mutat a tudomány és vallás viszonya Görögország földén a Kr.e. VI-ik században. Ezáltal kellő kultúrtörténeti hátteret nyerünk további fejtegetéseink számára.

3.3.5. A tudomány és vallás viszonya

Amint fejtegetéseink folyamán már többször reá mutattunk, az ion természetfilozófia felfogása szorosan kapcsolódik kozmológiai és fizikai tanaival a görög mitológia felfogásához. E tanokat megismervén, világossá válik előttünk az is, hogy ennek a bölcseletnek éles ellentétbe kellett kerülnie a görög vallásos felfogással, mihelyt ez a vallásos felfogás lesz féltékennyé a maga szerzett jogaira, vagy a tan fejlődik merőben spekulatív irányban. A mitológia a maga lélektani alkatának megfelelő en mindig politeisztikus: megszemélyesítő fantáziájának segítségével előtte külömben megfoghatatlan és érthetetlen er őket, jelenségeket akar megérteni. Ezzel szemben már a miletosi iskola, akár a Thales vagy Anaximandros, akár az Anaximenes tanát tekintsük is, monoteisztikus irányba halad s a maga monizmusát a substantia-tanban érvényesíteni igyekezik minden téren. Ebből következik, hogy az istenek származását is ennek az ő selvnek segítségével törekedik megérteni. Így azután ezen polytheistikus és monistikus irány között lépésről lépésre nagyobb lesz a feszültség s e feszültség mind veszélyesebb lesz úgy a vallás hívei, mint a speculatio művelői számára.

Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a vallás elveszíti minden befolyását a szellemi életre és a filozófia monistikus tendenciája minden akadály nélkül érvényesül. Sőt ellenkezőleg. A vallás és filozófia ellentéte növeked őben van ugyan különösen azok körében, akik a miletosiak nézetét vallják igaznak; másfelől azonban a vallás is, a maga öntudatára jutva, elhatározó mértékben érezteti hatását a filozófia némely mívelőjénél.

Tudnunk kell u.i., hogy Görögországgban, a tulajdonképpeni Hellas- ban, a thrák Dionysos-kultusz révén, amint azt Rhode „Psyche” c. klasszikus mű vében kimutatja, az ekstasis hangsúlyozásával a lélek kultuszának egy olyan formája fejlődött ki, amely a lélekben magasabb potenciát látott, eltérőleg attól a keleti felfogástól, amely a lelket a test egy halványabb és finomabb duplikátumának tartotta. Ez a lélek, mint magasabb potentia, a testnek vagy helyesebben saját magának elragadtatott, eksztatikus állapotai által nyilatkoztatja ki magát, a maga lényegét és akaratát, ami által egyszersmind a hívő előtt fellebbenti a jövő fátyolát is. Ez a thrák eredetű lélek-kultusz mind erőteljesebben ver gyökeret Hellas talajában, különösen a keleti misztériumok hatása alatt, amely misztériumok kétségtelenül alkalmasak voltak arra, hogy a lélek bensőségét emeljék és egy felsőbb világba vetett hitnek szilárd alapjait lerakják.

Ezen lélek-kultuszok közül, amelyeknek száma elég nagy vala, különös figyelmet érdemelnek a mi szempontunkból az ú.n. orphikus mysterium-ok. Ezeknek a misztériumoknak őshazája Attika volt s innen azután főleg Dél-itáliában és Sziciliában terjedtek el. Céljuk volt, hogy egy társaságba szerveződve Dionysos tiszteletének hódoljanak. Theológiájuk, amelyet Orpheusnak tulajdonítottak, elismeri az isteni kinyilatkoztatást, mint a vallási tekintélynek ősforrását. Orpheus u.i. a hagyomány szerint lenn járt a Hades-ben s miután ezt a saját tapasztalatából ismeri, egészen alkalmas arra, hogy megmutassa az utat, amelyen a lélek a maga Hadeséből, az érzéki, sötét, bűnös testből megszabadulhat. Ezeknek a misztériumoknak, melyeknek legrégibb nevük Orgia vagyis sakramentum (eorga) vala, legelső célja u.i. az volt, hogy a lelket „megtisztítsák”, kiszabadítván azt a test érzéki bilincseiből. A léleknek rendeltetése éppen az, hogy a „létnek kereke” alól, amelyről Jakab levelében az Új-szövetség is beszél, megszabaduljon s a maga lényegét szabadon kifejtse. Ezt a megtisztulást és megszabadulást segítették elő az orphikus misztériumok, amelyek szent közösségek és egyesületek voltak. Ezekben a közösségekben a hívő ünnepélyes szertartások és cerimóniák között vétetik fel.

Ámde a léleknek erre a megtisztítására nem csak a misztérium alkalmas, hanem alkalmas maga a tudomány, a filozófia is. Ezt a nézetet vallja és hírdeti a maga erőteljes nyelvén Platon, különösen a Phaidon c. dialógusában, amelyben a Pythagoreismus tanának közvetítésével nagy mértékben érvényesül éppen az orphikus misztériumok hatása. A filozófia ily módon tehát a vallásnak, egy vallásos célnak szolgálatába állittatik: a lélek megtisztítására a filozófia éppen olyan alkalmas, mint maga a vallás, sőt a pythagoreus felfogás szerint még magasabb mértékben, mert a filozófia tisztult eszközeivel hamarább éri el az óhajtott célt.

A görög filozófia fejlése folyamán – amint alább látni fogjuk – a Xenophanes tanában a hagyományos vallásos felfogással száll szembe, de a Pythagoras és iskolájának tanában a filozófiával karöltve és a vallásos felfogást segítve akarja magasabb élet szintjét megteremteni.

3.3.6. Pythagoras és követői

Elpusztulván Miletos (Kr.e. 494-ben) úgy látszik, hogy a miletosi ion természetfilozófiának is vége szakadt. De csak látszólag. A filozófia színtere áttevődött Magna Graecia-ba és Sziciliába s a következő bölcselők is, noha ion származásúak, itt hírdették és terjesztették tanaikat. Maga Pythagoras is – akiről az alábbiakban beszélünk – ion férfiú volt, Samos szigetén született.

Amikor Pythagoras-ról és követőiről beszélni akarunk, azt kell mindenek előtt szem előtt tartanunk, hogy ez a férfiú, kinek tanai Platon kialakulására is döntő befolyással bírtak, nem csak nagy bölcselő, hanem a görög szellemiséget megtermékenyítő és kialakító reformátor, a szellemi élet, az erkölcsiség és a szociális közösség nagy prófétája. – Kár, hogy sem személyiségét sem életét, sőt tanait sem ismerjük csak éppen töredékekben. Nagyságát műkődésének évszázados hatásai mutatják. – A görög miszterium-vallások s közelebbről az orphikus misztériumok hatása első sorban az ő tanításán és életalakításán látszik meg nyilván és félre nem ismerhető módon.

Pythagoras tanára vonatkozóan sajnálattal kell látnunk, hogy úgy a személyiségére, mint tanáról szóló feljegyzések és hagyományok kétséges hitellel bírnak s gyakran a mondák világába utasítandók. Egyik forrásunk, Jamblichos műve merő kompiláció s a Pythagoras személyének rajzolásában, tanának előadásában igen nagy szabadsággal jár el. A másik forrás Porphyrios műve sem teljesen hitelre méltó, mert kalandos forrásokból merít. Végül a harmadik forrás Diogenes Laertius, mindig ott hagy cserben, ahol szükségünk lenne reá. Ezeknek a forrásoknak hitelességére két perdöntő tanunk van: Aristoteles két tanítványa Aristoxenos és Dikaiarchos, akik a Pythagoras iskolája utolsó nemzedékének idejében éltek és az iskola tudományos vezetőjével összeköttetésben állottak.

A hitelt érdemlő források szerint Pythagoras samosi férfiú vala, Mnesarchos fia. Hogy sokat-utazott ember volt, mutatják azok a feljegyzések és hagyományok, amelyek szerint Pythagoras utazta be először Egyiptomot, s ott a papok tanítványa lévén, az egyiptomiak bölcsességét először ismertette meg a görögökkel. Diogenes Laertius elbeszélése szerint, Egyiptomból haza érkezve, kénytelen volt Samos-t oda hagyni, mert tyrannis uralkodott rajta. Így hát az itáliai Kroton-ba költözött és a krotonbelieknek – állítólag – törvényeket adott. Tudjuk azt is, hogy itt vallásos iskolát alapított 530 körül Kr.e., amely iskola, amint egyes feljegyzésekből látszik, nem szorosan vett értelemben vallásos, hanem erkölcsi és bizonyos tekintetben politikai közösség is volt. Itt is halt meg Pythagoras.

A pythagorasi iskolákra nézve általában véve tudnunk kell, hogy elsősorban nem filozófiai, hanem valláserkölcsi társaságok, amelyeknek felfogását és hitét gyakran a folklore egyes tanai és hiedelmei határozzák meg. Legyen szabad itt a lélekvándorlás tanára és az ezzel kapcsolatban álló hús-tilalomra utalnunk, amely mindkettő a folklore igen külömböző területein virágzott. Az orphikus misztériumok tanítása mellé tehát bő ségesen csatlakoztak a néphit babonái és hiedelmei is. A főfogalom, amely ezekben a társaságokban uralkodott, nem az igazság, hanem a szentség fogalma. Éppen ezért állottak azok a görög nép előtt nagy tiszteletben, mert tagjaik életében ez a fogalom volt a szabályozó. Ebbő l érthető az is, hogy befolyásuk nemcsak az erkölcsi, hanem a politikai élet területén is nőttön-nőtt. Később azonban, amikor az askésis gondolatát folyton egyoldalúbban élezik ki, s gyakorlatát mindenkitől megkövetelik, feltámad velük szemben az ellenérzés és a pythagorikus társaságok lassanként elvesztik befolyásukat, lezüllenek: tagjaik elszélednek és a pythagoreismus szelleme kihal.

Ha Pythagoras tanát és műkődését tekintjük, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy Pythagoras nem az elmélet – a theoria szó görög értelmében – lett és volt filozófus, hanem elsősorban gyakorlati férfiú volt, akinél az elmélet merőben a gyakorlat szolgálatában állott. A vallási és erkölcsi életnek akart reformátora lenni. Gyakorlati tanításait illetőleg, kétségtelen, hogy els ősorban a lélekvándorlás tanát hírdette, amely tannal – a folklore és a vallástörténet tanúsága szerint – a tabu és az askésis szokása van egybekötve. A lélek magát tisztítandó, az egyik testből a másikba költözik, s egyben meg is tisztul, ha lényegének megfelelő életet él: tartózkodik mindattól, ami érzéki, nem-tiszta, testi, hogy ezáltal a lélek megszabaduljon a testiség érzéki és bűnös bilincseiből. Ennek a megtisztulásnak legtermészetesebb eszköze az aszkézis és az ételektől, italoktól, illetve ezeknek bizonyos fajtáitól való tökéletes tartózkodás. A Pythagoras tanán alapuló társaságok szabályai között találunk például ilyeneket:

1. Babot ne egyél;

2. fehér kakast meg ne érintsd;

3. a kenyeret ne törd;

4. koszorút el ne tépj;

5. a szívet meg ne edd;

6. országúton ne járj;

7. fedeled alatt fecskét meg ne tűrj;

8. a fazéknak nyomát ne hagyd a hamuban;

9. ne nézz a tükörbe gyertya mellett;

10. ha felkelsz az ágyból, hajtsd azt össze és testednek helyét simítsd ki.

Ezek a szabályok kétség kívűl a korbeli folklore mezejérő l erednek s bennük az a meggyőz ődés jut kifejezésre, hogy az ember és az előlények között rokonság áll fenn; némelyik szabályt azonban ma már magyarázni sem tudjuk.

Pythagorast azonban a filozófia történetében is előkelő hely illeti meg. Úgy látszik, volt életében egy időszak, amikor nem a gyakorlati életfolytatás és a reformátori tevékenység állott előtérben, hanem az önmagáért való elmélkedés, amelyről Solon beszélt a perzsa király udvarában. Ezekre az elmélkedésekre is befolyással volt a vallásos érdek és az orphikus misztériumok szelleme. Érdeklődése a számtan és a számok felé fordult s úgy látszik Görögországban ő volt az első , aki a szám természete és lényege felett elmélkedett. Hogy éppen ezen a téren mit köszönhetünk magának Pythagoras-nak és mit az ő híveinek, az őspythagoreusoknak, Kerkops-nak, Petron-nak, Brotinos-nak, Hippasos-nak, stb.? – erre a kérdésre ma már válaszolni képesek nem vagyunk. Ő volt azonban az első, aki a számok jelzésére a szokásos kövek és betűk helyett a pontokat használta. Ezeknek a pontoknak neve „határkő” – horoi – voltak (termini) s az a tér, amelyet határoltak, a khora nevet viselte. A pontok által határolt „mezők”-nek szemlélete szükségképpen vezetett a geometria gondolatára, azaz arra a gondolatra, hogy ezek a „mezők” éppen úgy összehasonlíthatók egymással, mint a számok, a „határkövek”.

De a szám-elmélet még tovább vezette Pythagorast a maga elmélkedésében. Nem csak azt vette észre, hogy ezek a „mezők” összehasonlíthatók egymással, hanem megállapította az összhang, a harmónia arányszámait is, amikor reájött arra, hogy ha a 12 : 8 : 6 harmónikus viszonyt vesszük, akkor a 12 : 6 fejezi ki az oktávát, a 12 : 8 a quintettet és a 8 : 6 a quartot. – Ámde, ha most a hangviszonyok és a zenei hangok számok által fejezhetők ki, mi akadályozhat meg minket abban, hogy minden dolog jelzésére a számokhoz forduljunk? Amennyire azonban Aristoteles megjegyzéséből tudjuk, nem minden dolog jeleztetett számok által, (Metaf. 11.4.1078b21.) Aristoteles szerint a „helyes mérték” – kairos – a hét volt, az igazságosság a négy, a házasság a három. Ezek az azonosítások talán még magára Pythagoras-ra vagy közvetlen követőire vezethetők vissza; a többi kalandos analógia, azonban, amelyekkel Porphyrios bőségesen foglalkozik, a kései pythagoreismus szabadra engedett fantáziájának termékei s ezek a pythagoreismus lényegére fontossággal nem bírnak.

Pythagoras kosmológiai tanítására a miletosi természetfilozófia hatása félreismerhetetlen. Magára a tanra nézve Aristoteles-nek egyik művében a „Physiká”-ban találhatunk hitelre méltó feljegyzéseket (Phys. ∆ 6.214b22). E feljegyzés szerint Pythagoras azt tanította, hogy van az égi szférán kívül egy „végtelen lehelet”, amelyet az egész létező világ belehel. Úgy látszik, itt határozottan érvényesül Anaximenes hatása. A levegő itt is az üressel azonosíttatik, ezért foglal helyet az égi szférán kívül. És tovább megy ez az azonosítás, amikor a levegő a gőzzel vagy valami gőzszerű anyaggal lesz azonos. De azonossá tétetik a levegő, ez a végtelen lehelet a sötétséggel is. Eszerint úgy kell elképzelnünk a dolgot, hogy az égi szférán kívül van egy sötét réteg, a lég s ezt azután fénylő részek, talán a csillagok határolják részekre. Ami Anaximandros-nál apeiron vala, az megmarad itt is, csakhogy itt az üressel – kenon – azonosul.

Pythagoras-nak ezek a tanai s főként kozmológiája – már amennyire mi ezt most megismerni tudjuk – idők folyamán, különösen az V-ik század pythagoreismusában bizonyos változásokon megy át. Igazi hatása azonban azoknak a pythagorikus társulatoknak van, amelyek a maguk vallásos és erkölcsi emelkedettségükben egész Görögország szellemére jótékony hatást gyakoroltak.

Forrás: Wikipedia

Folytatjuk a hetedik részben.

Hasonló hírek

Abú-Hámid Mohammed AL-GHAZÁLÍJ A tévelygésből kivezető út 4. rész

info

A FILOZÓFIA TÖRTÉNETE – A GÖRÖG FILOZÓFIA TÖRTÉNETE 2. rész

info

1. rész: Arab filozófia

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------