17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságA Fidesz visszafizettetné Gyurcsánnyal az Altus-pénzt

A Fidesz visszafizettetné Gyurcsánnyal az Altus-pénzt

forrás: MTI

A Fidesz arra szólítja fel Gyurcsány Ferenc DK-elnököt, hogy kezdeményezze cége, az Altus Zrt. európai uniós szerződésének felbontását és fizesse vissza a felvett pénzt.

Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte: az Országgyűlés kedden – 120 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett – elfogadta az ügyben a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatot, amelyet fideszes képviselőtársaival terjesztett a Ház elé, hogy megvizsgáltassák a kormánnyal, felfüggeszthető-e a DK állami támogatása.

A politikus indoklásul felidézte: az Altus – konzorciumvezetőként – 1,5 milliárd forintos keretszerződést kötött az EU-val az uniós támogatásokhoz kapcsolódó tanulmányok készítésére.

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja – közölte -, hogy egy EU-s hatáskörbe tartozó ellenőrzési tevékenységet gazdasági társaságon keresztül végezzenek, az pedig a kormánypárt szerint különösen méltánytalan, hogy egy országgyűlési képviselőt, egy volt miniszterelnököt bízzanak meg ilyen munkával abban az országban is, ahol politizál.

 Jelezte, hogy a kedden elfogadott határozat azt is kéri a kormánytól, kezdjen tárgyalásokat az EU-val az ilyen típusú szerződéskötési gyakorlat megváltoztatása végett. Az összeférhetetlenségi szabályokat szintén meg kell vizsgálni – tette hozzá a szóvivő.

Tuzson Bence megengedhetetlennek nevezte, hogy „európai uniós pénzek ilyen formában politikai pártokhoz vándoroljanak”, ezzel ugyanis – mondta – akarva-akaratlanul bújtatott pártfinanszírozás valósul meg az EU-n belül. Azzal kapcsolatban, hogy a határozati javaslatukra az MSZP nemmel szavazott, a frakciószóvivő kijelentette: „összenő, ami összetartozik, a szocialisták e tekintetben ugyanazt fújják, mint a DK”. A Jobbik tartózkodása is „enyhe nemet” jelent – jegyezte meg -, ezért a Fidesz azt kérdezi a jobbikosoktól, „milyen rejtegetnivalójuk van, miért nem támogatják, hogy Európában egy tisztességes szerződési gyakorlat alakuljon ki”.

Most népszerű

Hasonló hírek