17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárA Drága örökösök színészénél rákot diagnosztizáltak – 30 kilót fogyott a betegség...

A Drága örökösök színészénél rákot diagnosztizáltak – 30 kilót fogyott a betegség miatt

A rákkal kellett megküzdenie a Drága örökösök színészének, Haagen Imrének.

Több mint négy évvel ezelőtt egy egyszerű dudor miatta kereste fel az orvosokat a színész. Mivel először nem tartotta nagy dolognak, így csak akkor ment el kivizsgálásra, amikor az nem akart elmúlni. Haagen Imre egyáltalán nem gondolta volna, hogy nagy a baj, ám az orvosok közölték vele a rossz hírt, amit elsőre el sem akart hinni.

„Olyan volt, akár egy filmben, amikor elérkezett az igazság pillanata: ‘üljön le, művész úr, önnek áttétes rákja van’. Felröhögtem, biztosan összekeverték a leleteket. De nem. Kiderült, laphámrákom van, valahol az orrnyálkahártya területén, a dudor a nyakamon pedig már a nyirokcsomóban képződött áttét…” – mondta Haagen Imre a Story magazinnak.

A baj nem csak az volt, hogy már áttét is képződött, de az is, hogy rosszindulatú volt a daganat. Az orvosi kezelések során rövid idő alatt négy kemoterápián és harmincöt sugárkezelésen is átesett. A szervezete teljesen legyengült, de a felesége és két gyermeke tartották benne a lelket.

„Harminc kilót fogytam, megritkult a hajam, végül le is vágattam. Legyengültem, feküdtem otthon, sem enni, sem inni nem bírtam, és volt, hogy sürgősen infúzióra volt szükségem. A betegség egy szakaszán csak írásban tudtam kommunikálni, és ízeket sem éreztem” – mesélt a rákkal való küzdelemének legmélyebb pontjáról Imre, aki hozzátette: hihetetlen boldogsággal töltötte el, amikor már újra tudott énekelni.

A betegség nem volt azonban ismeretlen a családjának, ugyanis az egyik nagyszülő rákos megbetegedésben vesztette életét. Imrét a gyógyulása során a barátai és kollégái megható módon támogatták, ám családjának egy része akkoriban nem kereste, ami szomorúsággal töltötte el. Ettől függetlenül sosem adta fel a bizakodást.

„Közben tudatosan és elszántan hittem, hogy meggyógyulok, mert én egy igazi túlélő vagyok! Kellett persze hozzá a szeretet is, no meg a jövőbe vetett hit. És tényleg sikerült! Harminc kiló ugyan lement, de immár visszajött húsz, és megint tele vagyok energiával. Kissé morbid, de ma már örülök, hogy így alakult, mert jobban becsülöm mindazt, ami valóban értékes” – mondta Imre, aki szerint a hangja is mélyebb lett, ami a szinkronmunkája során még jól is jön számára.

https://www.facebook.com/storymagazin/posts/2470819043186217

Haagen Imre eddig szemérmességből nem beszélt a betegségéről, de most meggondolta magát, remélve, a története talán másoknak is erőt ad a felépüléshez.

Forrás:blikk.hu

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek