11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekIdőjárásA csütörtöki kánikula kellemes emlék csupán

A csütörtöki kánikula kellemes emlék csupán

Vasárnap 16 fok lesz a csúcs, de élénk délnyugati szél lesz.

Vasárnap reggelig a Dunántúl nagy részén erősen, másutt változóan felhős lesz az ég, főként a Dunántúlon alakulhat ki néhol kisebb eső, zápor. Vasárnap közepesen és erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, helyenként kisebb eső előfordulhat – írja a Met.hu.

Az eleinte még élénk északi szél éjszakára mindenütt mérséklődik, majd vasárnap megélénkül a délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +5 fok között valószínű, északkeleten lesz a fagypont alatti hőmérséklet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 9 és 16 fok között alakul, de északkeleten helyenként csak 6, 8 fok lesz.

Hétfőn van esély további felmelegedésre, helyenként – az Alpokalján – akár 20 foknál is több lehet, de szél lesz.

Forrás: infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem