7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldA csecsen maffiából "bűnügyi szolgáltató" lett Németországban

A csecsen maffiából „bűnügyi szolgáltató” lett Németországban

200 kulcsfontosságú csecsen bűnözőt figyeltek meg egy éven keresztül, majd ebből készült egy jelentés, amelybe a Spigel is betekintett. A helyzet aggasztó és fokozódik.

Anno Csecsenföld szabadságáért az oroszokkal szemben harcolóknak készségesen nyújtott menedéket Németország. Nem törődtek azokkal a figyelmeztetésekkel, hogy a „szabadságharcosok” között sokan a kaukázusi iszlám emirátust akarták létrehozni.

Ma a többségük nem beszél németül, munkát sem talál, lakást sem tud bérelni. Már csak ezért is kisebb közösségekbe tömörülnek. Csakis a harcra vannak kihegyezve, máshoz nem értenek. Így aztán legfeljebb testőrök vagy ökölvívók lehetnek. Itt állnak kiszolgáltatottan, nincstelenül,a divatos dolgokra, autóra, mobiltelefonra azonban ők is vágynak. Ez az út elkerülhetetlenül rablásokhoz és a börtönbe vezet – idézte Clemens Neuhold osztrák újságírót a Magyar Nemzet.

Most pedig a Spiegel beletekintett egy bizalmas zárójelentésbe, amelyet a Szövetségi Bűnügyi Rendőrség (Bundeskriminalamt, BKA) készített egy éves elemzés után, amelyben 200 “kulcsfontosságú” csecsent figyeltek meg. A 44 oldalas jelentés megerősíti, hogy a csecsenek az átlagon felül erőszakosak és egyre több gyilkosság kapcsán jelennek meg.

A csecsen bűnözők egyre inkább „bűnözői szolgáltatóként” jelennek meg a piacon, azaz mások megbízásából ölnek.

Ilyennek tekintik azt az esetet, amikor Berlinben, 2016 márciusában egy autóbomba megölt egy ismert drogkereskedőt egy forgalmas utcában Charlottenburgban.

Gyakran kapnak “pénzbeszedői” megbízásokat, de benne vannak a fegyver- és kábítószer-kereskedelemben, lopásokban és zsarolásokban is.Éppen a keménységük miatt sokszor alkalmazzák őket őrző-védő szolgálatoknál.

Új elem, hogy egyre gyakrabban építenek ki rendőrségi kapcsolatokat, akiktől fontos belső információkhoz jutnak. Ennek fordítottja, azaz, a csecsen bűnőnözői hálózatokba való beépülés és hírszerzés szinte lehetetlen.

Nyugat-Európában jelenleg több mint 300 ezren vannak, Németországban 40-45 ezren és a számuk folyamatosan növekszik.

Forrás, fotó: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem