13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőPrograminfóA csángó hagyományokat mutatja be szombati programsorozatán a Magyarság Háza

A csángó hagyományokat mutatja be szombati programsorozatán a Magyarság Háza

Forrás: MTI

A csángó lakodalmas szokásokat eleveníti fel a Szályka Rózsa Csángó Hagyományőrző Együttes Csángó Menyekező című produkciójával szombaton a Magyarság Háza, ahol az egész napos ingyenes programsorozaton moldvai táncokat tanulhatnak és a régió történetével is megismerkedhetnek a látogatók – mondta el Csibi Krisztina, az intézmény igazgatója.

 

csángó hagyományok

 

Délután öt órától öt Bákó megyei romániai település, köztük Somoska, Klézse, Forrófalva hagyományőrzői mutatkoznak be a műsorban, az estet Péterbence Anikó és Papp Imre állította össze. Ezt követően moldvai táncokat tanulhatnak az érdeklődők – fejtette ki az intézményvezető.

Csibi Krisztina szerint a moldvai csángók számára kiemelten fontos, hogy megmutatkozhatnak szokásaikkal, hiszen a mai napig nehezen beszélik a magyar nyelvet: tiltott számukra, nem taníthatják gyermekeiknek, nem búcsúztathatják el ezen a nyelven a halottaikat, nem hallgathatnak szentmiséket magyarul.

Április 9-én, a  Rejtőzködő Kárpát-medence sorozatának kilencedik állomásaként bemutatkozik a Bánság egy része, főként Temesvár civil szervezetei, iskolái, valamint a romániai televízió temesvári kisebbségi szerkesztősége is. Kóstolót is hoznak a régió ételeiből és italaiból, meg lehet kóstolni például a végvári túrós lepényt és egy temesrékási borászat, pincészet termékeit is. Ezen kívül lesz a bánsági magyarságot bemutató konferencia, filmvetítés és táncos kulturális gálaműsor is.

 

 

 

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem