5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldA brit kormányzó párt szerint a BBC már régen nem pártatlan -...

A brit kormányzó párt szerint a BBC már régen nem pártatlan – videó

Jelentősen csökkenhet a brit közszolgálati televízió, a BBC támogatása.

Boris Johnson miniszterelnök és a Konzervatív Párt több képviselője szerint ugyanis a jelenlegi előfizetéses rendszer elavult. Első lépésként eltörölnék azt a büntetést, amit a lakosságra szabnak ki a be nem fizetett díjak miatt. A kormányzó párt szerint a BBC már régen nem pártatlan, ahogyan ezt a választási kampányban többször is bizonyította – közölte az M1.

Hetek óta kérjük a miniszterelnököt, hogy jelöljön ki egy napot, órát és helyet, de ő mostanáig szóra sem méltatott bennünket” – így kezdte számon kérő monológját a BBC politikai újságírója másfél héttel a választások előtt. A műsorvezető felrótta Boris Johnsonnak, hogy a választáson induló négy másik parlamenti párt elnökével szemben ő nem jelent meg a televízióban.

Pedig, tette hozzá, ő már tudja, milyen keresztkérdések elé állítaná a konzervatív párt vezetőjét, ha nem futamodna meg a kihívás elől.

A szokatlan monológ még a BBC korábbi elnökénél is kiverte a biztosítékot

Központi témánk a bizalom kérdése. Vajon miért állították kritikusai olyan sokszor a kormányfőről karrierje során, hogy megbízhatatlan” – folytatta a műsorvezető, majd provokatívan megjegyezte: Johnsonnak helyt kell állnia a világ nagyhatalmainak vezetőivel szemben, csak nem riad vissza attól, hogy a műsorában megjelenjen.

A szokatlan monológ még a BBC korábbi elnökénél is kiverte a biztosítékot. Lord Grade azt írta: a műsorvezetőnek nem dolga, hogy nyilvánosan megalázza a politikusokat, ha azok élnek jogukkal, és visszautasítanak egy interjú-felkérést. A BBC volt elnöke hozzátette: a műsorvezető súlyosan visszaélt helyzetével, és a brit közszolgálati televízió műsoridejét arra használta, hogy pártoskodjon és Johnsont alázza.

Nem ez volt az egyetlen alkalom az elmúlt hetekben, amikor a brit közszolgálati csatorna műsorvezetőinek Johnsonnal szembeni elfogultsága a nézők számára is egyértelművé vált. Több mint 12 ezer panasz érkezett a BBC-hez egy december elsején sugárzott interjú miatt, kétszer több mint bármelyik másik műsor kapcsán. A tévénézők felrótták a műsorvezetőnek, hogy meg sem próbálta véka alá rejteni negatív véleményét Johnsonról.

Úgy érzik, a brit közszolgálati televízió nem leplezi baloldali irányultságát

A Konzervatív Párt politikusai a kampányban többször jelezték: úgy érzik, a brit közszolgálati televízió nem is leplezi baloldali irányultságát és a kormánnyal szembeni elfogultságát. Nem csoda, hogy Boris Johnson egy kampányrendezvényen meglebegtette: ha újraválasztják, felülvizsgáltatja a BBC finanszírozását.

Érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon ésszerű-e hosszú távon is a jelenlegi modell szerint finanszírozni egy televíziót vagy médiaszervezetet. Főleg úgy, hogy más szervezetek képesek magukat a piacról finanszírozni” – mondta Boris Johnson.

Hozzátette: a brit tévétulajdonosoktól beszedett, évi 154 fontos hozzájárulás a BBC költségvetéséhez valójában nem más, mint egy általános adó, amelyet akkor is ki kell fizetniük, ha egyáltalán nem nézik a közszolgálati tévé adásait. Ez pedig elgondolkodtató.

A miniszterelnök most pedig bejelentette: kormánya már vizsgálja, hogyan törölhetné el az elmaradt licenszdíjak után kiszabott büntetést. Jelenleg akár ezer fontos pénzbírsággal is sújthatják azokat, aki nem fizetik be a BBC költségvetésének háromnegyedét adó díjat. Sokan úgy vélik, ezzel el is kezdődött a brit közszolgálati tévé finanszírozásának átalakítása.

M1, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem