15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldA Boeing-ügy új fordulatot vesz

A Boeing-ügy új fordulatot vesz

Azt követően, hogy a fogolycsere keretében Oroszországnak átadták az ukrán titkosszolgálatok által elrabolt Vlagyimir Cemahot, a Donyecki Népköztársaság (DNR) légvédelmének tisztjét, a Donbassz fölött 2014-ben lezuhant malajziai Boeing ügye új fordulatot vesz.

Mint arról a PolitNavigator tudósítója hírt adott, erről Szemjon Pegov, az ismert haditudósító írt a „Telegram-kanalon” meglévő oldalán.

„… Szabadon bocsátása messzemenő következményekkel jár majd a nemzetközi kapcsolatokban – a szó széles értelmében. Cemahot nem egyszerűen a lelőtt maláj Boeing történetéhez kapcsolva őt, lopták ki a DNR területéről, hanem a jövő év elején Hágában tervezett perben való kihallgatása céljából. Ebben a perben neki jóformán a koronatanú szerepét szánták. Kijev elgondolása szerint vallomásában neki kellett volna alátámasztania azt a nyugati verziót, hogy a repülőgépet egy Oroszországból származó Buk légvédelmi rendszerből lőtték le. (kiemelés a fordítótól)

Cemahot jókor, időben rabolták el. Az akció szervezőire nagy munka várt, hogy rákényszerítsék illetve „felkészítsék” az áldozatot arra, hogy olyasmit ismerjen el, amit nem látott, és amit legfőképpen nem ő követett el. A Cemah elrablásával kapcsolatos műveletet, egyébiránt a brit SAS különleges egység közreműködésével hajtották végre. Ez az egység a Közel-Keleten szakosodott hasonló feladatok végrehajtására, így jól ismeri az ilyen műveletek módszertanát.

Ukrajna, lényegében véve átadta Oroszországnak a Boeing-üggyel kapcsolatos majdani tárgyalás legfőbb „aduját”. Ez a következőket jelenti: 1) Kijev de facto elismeri, hogy Cemah valójában nem nemzetközi bűnöző (különben ki vett volna fel a kicserélendő foglyok listájára egy ilyen kulcsfontosságú személyt; 2) Kijev gyakorlatilag kiválik a Boeinggel kapcsolatos, a Nyugat számára oly fontos információs játszmákból. Ez automatikusan vált ki egy sor ellentmondást az elitek között – mind Ukrajnán belül, mind pedig annak messze a határain kívül.

Cemah átadása tényszerűen azt jelenti, hogy kudarcot vallottak azok a kísérletek, hogy a Donbassz fölött lelőtt gép bűnét Oroszországra hárítsák. (Kiemelés a fordítótól.) Ez pedig rendkívül fontos politikai fordulat” – vonja meg a mérleget Pegov

Hirmagazin.ei

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work