11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
Home18+A bevándorlók újabb brutális praktikájáról hullt le a lepel (18+)

A bevándorlók újabb brutális praktikájáról hullt le a lepel (18+)

Nem először kell szembesülnie az embernek azzal, hogy a bevándorlóknak eszük ágában sincs barbár szokásaikat levetkőzni, ha egyszer Európába érkeznek.

Most egy újabb ilyen, nőket érintő „hagyományra” derült fény, ami nem más, mint a mellvasalás.

Egyre több szociális munkás számol be arról az Egyesült Királyságban, hogy a lányokat és nőket az afrikai bevándorlók úgynevezett mellvasalásnak teszik ki. Az egyik áldozat szerint több ezer áldozata lehet a barbár praktikának, de mivel hivatalos kormányzati statisztika nem létezik erről a témáról, ezért pontosan nem tudni, hány személy is érintett.

Nem meglepő, de leginkább azok a szociális munkások számolnak be ezekről a történetekről, akik főleg bevándorlók lakta városokban, országrészekben végzik munkájukat, azaz Londonban, Yorkshire-ben, vagy a West Midlands nevű nagyvárosi megyében.

Az egyik ilyen szociális munkás szerint a mellvasalást többnyire az Egyesült Királyságban végzik, és a következőképpen működik: a család idősebb, női tagjai tűzforró köveket helyeznek kamaszodó lányaik mellkasára.

Az eredetileg Kamerunból származó praktika célja az, hogy a lányok melleinek természetes növekedését lassítsa, vagy teljesen leállítsa, és így az áldozat a lehető legkevésbé legyen szexuálisan vonzó mások számára. Lefordítva: így akarják megvédeni őket a nemi erőszaktól és a szexuális bántalmazástól.

Mondani sem kell, hogy a gyakorlat óriási testi és mentális károkat okoz az áldozatokban, kezdve a testi deformitásoktól egészen a mellrákig.

Az pedig külön szomorú, hogy mikor az egyik áldozata a mellvasalásnak jelentkezett a rendőrségen, a hatóság emberei azzal küldték el őt, hogy tehetetlenek, mivel „kulturális praktikáról” van szó. Olybá tűnik, a kulturális érzékenység előbbre való a gyermekbántalmazás megállításánál, előfordul ugyanis az, hogy mindössze tízéves lányokat tesznek ki mellvasalásnak.

Nem ez az első brutális praktika egyébként, amelyet a tömeges bevándorlás következtében afrikaiak hoztak be az Egyesült Királyságba. Ott van például a nemiszerv-csonkítások esete, csak a szigetországban több ezer nő érintett – hogy milyen komoly a probléma, azt érzékletesen jelzi a tény, hogy már külön segélyvonal is indultazoknak, akik áldozatává váltak a csonkításoknak.
Forrás: 888.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem