Hirmagazin.eu
Főoldal » A Batthyány-kormány és az áprilisi törvények II. rész
1848-49

A Batthyány-kormány és az áprilisi törvények II. rész

Tyroler Batthyany kormany

Az országgyűlés

Az országgyűlés hatáskörét a IV. törvénycikk szabályozta. Az országgyűlés jogai a korábbi időszakhoz képest bővültek, valamint az eddig problémás ügymenetet is megkísérelték javítani a jogalkotók.„
1. § Az országgyűlés jövendőben évenként, és pedig Pesten tartandván üléseit, az évenkénti ülésre az ország Rendeit Ő Felsége minden évben, s a mennyire a körülmények engedik, a téli hónapokra hívandja össze. ” – 1848: IV. tc.[31]

Az uralkodó jogai

Regi orszaggyulesAz országgyűlést az uralkodó hívja össze, és joga van elnapolni, berekeszteni és feloszlatni azt. Ezen jogai azonban a korábbi időszakhoz képest korlátozottak.

Az 1. § szerint évente össze kell hívni az országgyűlést. A Reformkorban az uralkodónak ez nem volt kötelessége, így hiába volt szó több törvényben is a háromévenkénti összehívásról, azt az uralkodó tetszése szerint figyelmen kívül hagyhatta. Ez megteremtette a polgári törvényalkotás alapját, a gyakran ülésező parlamentet.
Ezt segítette elő a 2. § is, amely lehetővé tette, hogy az uralkodó az országgyűlés befejezése előtt aláírhassa a törvényeket. Ennek a lehetőségnek a hiánya vezetett a Reformkorban ahhoz, hogy az országgyűlések végeláthatatlanul hosszan üléseztek, mert az ülés berekesztése előtt meg kellett állapodni az uralkodóval a számára is elfogadható javaslatokról.
Az 5. § szerint az országgyűlés feloszlatása esetén az uralkodó köteles az új parlamentet három hónapon belül összehívni. Ezen felül a 6. § értelmében nem rekesztheti be az országgyűlést, amíg az előző évi zárszámadást és az új évre vonatkozó költségvetést el nem fogadta a parlament.
A képviselők megbízatása és fontosabb pozíciók az országházban

A képviselők helyzetét a rendszeressé váló ülésezési rendben rendezni lehetett, és az uralkodó befolyását tovább csökkentendő a táblák fölött választott elöljárók elnököltek.

A 3. § értelmében a képviselők a Reformkorral ellentétben, amikor nem lehetett tudni, meddig tart az országgyűlés, egységesen három évre kaptak megbízatást.
Minden képviselő (a felső- és alsótáblában egyaránt) díjat kapott munkája fejében. (9. §)
Az uralkodó ezután az alsótábla elnökét és alelnökeit nem nevezhette ki (korábban a személynök a király bizalmi embere volt), és a felsőtáblában is csökkent befolyása, mivel ezután az alelnököt is a főrendi tábla képviselői közül kellett választania. Korábban a nádor (akit a főrendek választottak maguk közül) távollétében a király által kinevezett országnagyok elnököltek. A jegyzők kinevezésébe pedig egyáltalán nem szólhatott bele az uralkodó. Míg az elnököt és az alelnököket 3 évre választották, a jegyzők megbízatása 1 évre szólt. (7. és 8. §)

További rendelkezések

A parlament minden ülése nyilvános volt. A rend fenntartására elsősorban a terembiztosok voltak hivatottak (10-14. §). A törvény nyitva hagyott még néhány kérdést. Ezek egyike a képviselők díjazásának mértéke, melyet a következő parlamentnek kellett meghatároznia. A másik a táblák működési rendjének szabályozása, amelyet a táblák hatáskörébe utalt.

Az országgyűlés működésének pénzügyi feltételei

A IV. tc. által nem tisztázott képviselői díjat az V. tc. napi 5 pengő forintban állapította meg, ezen felül lakhatási támogatást is biztosított a képviselőknek.

A cikkely rendelkezett továbbá alkalmas pesti épület választásáról is a parlament ülései számára..”

56. § Mindegyik országgyűlési követnek az országos pénztárból 5 pft. napidíj, s lakbér fejében évenként 400 pft. fizettetik.

57. § A pénzügy s közmunkák miniszterei megbízatnak, hogy az országgyűlési tanácskozásoknak Pesten leendő folytatásához megkívántató alkalmas helyről gondoskodjanak.” – az 1848: V. törvénycikkből

Választójog

Az 1848: V. tc.[31] határozta meg az országgyűlési választások menetét, a választásra jogosultak és a választhatók körét, valamint az országgyűlési mandátumok elosztását.

Választásra jogosultak

A cikkely 1-3. §-a szabályozza a választásra jogosultak (aktív választójog) és a választható állampolgárok körét (passzív választójog).

A törvény kimondja, hogy aki eddig választásra jogosult volt, attól ezután sem vehetik el ezt a jogot. Az e paragrafus alapján, a többiekre vonatkozó feltételeket nem teljesítve szavazókat a korszakban „bunkokrácia” gúnynévvel is illették, és főként a bocskoros nemesek tartoztak közéjük.

Rajtuk kívül azonban választásra csak azon 20. évüket betöltött férfiak voltak jogosultak, akik valamely bevett felekezethez tartoztak, és teljesítették a 2. § a)-e) pontjainak valamelyikét:

„a) Kik szabad királyi városokban, vagy rendezett tanáccsal ellátott községekben 300e. Ft. értékű házat vagy földet, egyéb községekben pedig eddigi úrbéri értelemben vett 1/4 telket, vagy ezzel hasonló kiterjedésű birtokot, kizáró tulajdonul, vagy hitveseikkel, s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen bírnak.
b) Kik mint kézművesek, kereskedők, gyárosok telepedve vannak, ha tulajdon műhellyel vagy kereskedési teleppel, vagy gyárral bírnak, s ha kézművesek, folytonosan legalább egy segéddel dolgoznak.

c) Kik, habár a fentebbi osztályokba nem esnek is, saját földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100 ezüst forint évenkénti állandó s biztos jövedelmet kimutatni képesek.

d) Jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, academiai művészek, tanárok, a magyar tudós társaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és iskolatanítók, azon választó kerületben, melyben állandó lakásuk van.

e) Kik eddig városi polgárok voltak, ha a fentebbi pontokban leírt képességgel nem bírnak is.” – 1848: V. tc.
Vagyis bizonyos értelmiségi szakmákat kivéve a szavazáshoz bizonyos vagyonnal vagy állandó jövedelemmel kellett rendelkezni. Ez összhangban volt a korabeli európai gyakorlattal. A korabeli Európában a választási törvények többféle cenzus létezett, a leggyakoribb a vagyoni és a műveltségi cenzus volt. Az 1848. március 5. előtti francia alkotmány és az 1832-es angol Reform Bill tisztán vagyoni cenzust írt elő a választási joghoz, ezt azonban a magyar honorácior réteg, amely a reformkor politikájában meghatározó szerepet töltött be, élesen kritizálta ezt a rendszert. Sokan közülük ugyanis nem rendelkeztek jelentős anyagi erővel.

A törvény alapján a magyarországi felnőtt férfi népesség kb. 5%-a, a nemesség 10%-a, más vélemények szerint az ország összlakosságának 10%-a volt választásra jogosult, ami a kor viszonylatában elfogadható. Angliában például a Reform Bill a felnőtt férfi lakosság kb. 4,8%-át juttatta szavazathoz.

Választókörzetek

A törvénycikk népképviseletre helyezte a közrendi tábla működését. Magyarország (Erdély nélkül, de a Határőrvidékkel együtt számított) területét 377 egyéni választókerületre osztották, mindegyikről egy-egy képviselő kerülhetett be az országgyűlésre. A választókerületek kijelölését nem foglalták törvénybe, a kerület határokat egy-egy törvényhatóságon belül szabadon meg lehetett választani. Ez lehetőséget adott az igazságosabb képviseleti rendszer bevezetésére, azonban mivel keretszámokat nem rendelt a törvény a választókerületekhez, azt garantálni nem tudta. Az Unió létrejötte esetére Erdélynek 69 helyet szántak.

A Határőrvidék betagolása egyébként vitát okozott, az ugyanis Magyarországtól elkülönítve, a bécsi Udvari Haditanács (Hofkriegsrat) igazgatása alatt állt. V. Ferdinánd király csak az után volt hajlandó elfogadni a törvényt, hogy a kormány ígéretet tett, hogy – bár sérelmezi – nem változtat a Határőrvidék különálló közigazgatásán.

A választás menete

A választás lebonyolítása minden törvényhatóságban (megyében, mezővárosban, városban, stb.) egy választási bizottságra, úgynevezett középponti választmányra hárult. Minden, a hatáskörzetébe tartozó választókörzetbe 3 fős összeíró-bizottságot volt köteles küldeni, amely összeírta a választásra jogosultakat. A választás napját úgy kellett meghatároznia a középponti választmánynak, hogy legalább 30 nappal az országgyűlés megnyitása előtt legyen, és azt legalább 15 nappal a voksolás napja előtt ki kell hirdetni. A középponti választmány ülései nyilvánosak voltak.

A 34-37. § leírása alapján a képviselői mandátum elnyeréséhez abszolút többség kellett, amennyiben ez az első fordulóban egyik jelöltnek sem sikerült, lehetőleg még aznap, de legkésőbb másnap meg kell tartani a második fordulót. Ezen a két legeredményesebb jelöltre lehetett szavazni.

A szavazás nyilvánosan történt (32. §), és a szavazási jegyzőkönyv szolgált megbízólevél gyanánt.

Alsóbb szintű közigazgatás

A vármegyék helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
A XVI. cikkely ideiglenes jelleggel szabályozta a vármegyék jogi helyzetét. A népképviselet bevezetéséről a végleges döntést a következő országgyűlésre hagyta. A vármegyék határát változatlanul hagyta, így az országban továbbra is 52 megye működött.

A hivatalban lévő adminisztrátorokat és főispánokat leváltották, és 1848 májusára összehívatták a megyei közgyűléseket, ahol már a jobbágyközösségek képviselői is jelen voltak. Itt kihirdették az áprilisi törvényeket, és megválasztották az „állandó bizottmányt”, amely átvette a közgyűlés feladatait. Ennek keretében a törvénycikk nemesi dominanciájú korlátozott népképviseleti rendszert hozott létre.

A megyének az ősiség eltörlésével összhangban ezután nem tagjai, hanem lakosai voltak. A vármegye joghatósága kiterjedt minden, a területén található személyre.[41] Megszűnt azonban a vármegye követküldési, követmegbízási jogosultsága, ezzel lehetőség nyílt arra, hogy ne helyi, hanem országos érdekeket követve politizáljanak az országgyűlési képviselők.

Megmaradt a vármegye joga a passzív ellenállásra. Ezzel a municipialistáknak kedvezett, akik a autonóm vármegyében az alkotmányosság védelmezőjét látták.

A kapcsolt részek területén a cikkely értelmében nem a magyar, hanem a helybeliek anyanyelve volt a megyei gyűlések nyelve. Ez az áprilisi törvények kevés nemzetiségi vonatkozású rendelkezésének egyike. Ez a rendelkezés is mutatja, hogy a a korabeli magyar politikusok a nemzetiségek közül egyedül a horvátokat voltak hajlandók elismerni.

Szabad királyi városok közigazgatási reformja

A szabad királyi városok közigazgatása és országgyűlési képviselete a városodás előrehaladta ellenére gyakorlatilag a középkor óta változatlan maradt,[39] ezért ez a téma már többször felmerült a reformországgyűléseken is. A liberálisok csak a városi igazgatás reformja esetén voltak hajlandók belemenni a városok súlyának növelésébe, hiszen a városok életét ekkoriban egy szűk, Habsburg-hű – és általában német polgári réteg irányította. Ezt a reformot valósította meg a XXIII. cikkely.

A cikkely népképviseleti alapokra helyezte a városi igazgatást. A városi polgárság választja a tisztviselőket (a 15. § alatt felsorolt tisztségek: polgármester, főbíró, főkapitány, és alkapitányok, tanácsbeliek, jegyzők, tiszti ügyészek, levéltárnok, telekbíró, számvevő, tiszti főorvos, fősebész és főmérnök) és a városi tanácsot(9. §) titkos szavazással (24. §). A szavazásra jogosultak meghatározása ugyanolyan módon történt, mint az országgyűlési választásokon, azonban valamivel magasabb cenzust határoztak meg, és az értelmiségi foglalkozást űzőknek is fel kellett mutatniuk bizonyos állandó bevételt. Érdekes azonban, hogy a 20. § kimondta, hogy további intézkedésig „a város bármely telepedett lakosa törvényesen bevett valláskülönbség nélkül, megválasztható.” Vagyis itt nem szerepel a cenzus, mint kritérium.

A városokat lakosságszám alapján kategóriákba sorolta a törvény(4. §), és ez alapján határozta meg a tanács képviselőinek számát.(22. §)

Város kategória – Lakosságszám – Tanácsi képviselők száma
kis város 1 500-12 000 fő 30 fő
+ 1 fő minden 1500 feletti 200. lakos után
közép város 12 000-30 000 fő 82 fő
+ 1 fő minden 12 000 feletti 400. lakos után
nagy város 30 000 fő felett 157 fő
+ 1 fő minden 30 000 feletti 800. lakos után

A városi tanácsot további intézkedésig a vármegyék kis gyűléseivel egyező jogkörrel ruházták fel. Ezen felül a város irányításának további szerve lett a közgyűlés, amely a tisztviselőkből és a tanács képviselőiből állott, és amelynek ülésein a polgármester elnökölt. A közgyűlés jogköre a megyék nagygyűléseivel volt egyenlő (a bírói eljárás igénylő ügyek, valamint a ki- és betáblázások kivételével).(25. §) Ezzel a városokat függetlenítették a vármegyéktől, székektől, azokkal egyenlő rangra emelték.

A törvény elrendelte a kötelező tisztújítást is, hogy a hatalmon lévő konzervatív városatyákat félre lehessen állítani.

A törvénycikk megerősíti a városok bíráskodási és politikai autonómiáját.

A szabályozás hiányossága, hogy csak a szabad királyi városokra terjed ki, miközben a szabad királyi státusz már régen nem tükrözte az ország életében betöltött szerep fontosságát. Számos mezővárosnak jóval nagyobb hatókörzete volt, mint némely szabad királyi városnak.

A rendezett tanácsú községek igazgatása

A rendezett tanácsú községekről szóló 1848: XXIV. törvény szabályozta a szabad királyi város ranggal nem rendelkező községek jogállását. Rendezett tanácsú községi rangot a minisztérium adományozhatott.

A mezővárosok és a 16 szepesi város választásaira az 1848: XXIII. tc. rendelkezéseit kellett alkalmazni. Az egyéb községek választási kérdéseit a megyék hatáskörébe utalta a törvény.

A községek a vármegyék fennhatósága alá kerültek, az országgyűlési választásokon azok választókerületeibe tagozódtak be.

Egyéb rendelkezések

A XXV., XXVI. és XXVII. cikkelyek szabályozták a különleges jogállású területek helyzetét és betagozódását az ország törvényhatóságainak rendszerébe. Ezek a területek:

Jászkun kerület
Hajdú kerület
Fiume szabad tengerkereskedési terület
Buccari szabad tengerkereskedési terület
A XXVIII. cikkely rendelkezik róla, hogy a nádor méltóságához hozzátartozó hivatalokról („Pest, Pilis és Zsólt törvényesen egyesült vármegyék” főispánsága és „Jász-Kun kerületek” főispánsága) az a király távollétében lemondjon, így elkerülve, hogy a minisztériumnak alárendelt helyzetbe kerüljön.

Erdély és a Partium Magyarországhoz csatolása

A korabeli magyar politika egyik legfőbb törekvése a Magyar Királyság területi egységének helyreállítása volt, ezt jelzi az is, hogy a 12 pont egyike éppen az Unió volt (Erdéllyel). A VII. tc. kimondta Magyarország és Erdély egyesülését, rögzítette az Erdélyi főrendek részvételét és közrendűek képviseletét a magyar Országgyűlésben. Az erdélyi választókerületekről 69 küldött vehetett részt a magyar parlament munkájában. Ezt megelőzően a VI. tc. megerősítette a Partium Magyarországhoz csatolását, melyet már az 1836: XXI. cikkely[46] kimondott, de azt nem hajtották végre.

Az igazságszolgáltatás rendje

Az áprilisi törvények az igazságszolgáltatás fölötti felügyeletet – a megszüntetett kancellária helyett – az igazságügy-minisztériumra ruházták (1848: III. tc.). Az igazságszolgáltatás legfelső szerve a kúria maradt, és az 1848: VII. tc. értelmében az erdélyi ügyek is betagolódtak a hatáskörébe. Az 1848: XXIII. tc. nyomán megszűnt a nádori bíráskodás. (Jogkörét a nádor és Deák Ferenc közös rendelete a hétszemélyes táblára ruházta.) A nádori főtörvényszék megszűnésével a Jászkun kerület ügyeit is végső soron az kúriának rendelte alá az 1848: XXVIII. tc.

A vármegyék igazságszolgáltatási autonómiáját az áprilisi törvények nem sértették, sőt átmenetileg újabb hatáskörökkel bővült illetékességük. Az úriszék azonnali hatályú megszüntetésével a sommás perek a szolgabírák, a büntető és egyéb polgári ügyek a megyei törvényszékek elé kerültek (1848: IX. tc. 4. §). Az összesítési és elkülönítési ügyeket az 1848: X. tc. az alispán elé utalta; a felsőbb bírósági fórumok e tárgyban hozott ítéleteinek végrehajtása is az alispán feladata lett. Az alispáni bíróságok fellebbviteli fóruma a megyei törvényszék, majd a báni, illetve királyi tábla volt. Az országgyűlésről (1848: IV. tc.) hozott döntés értelmében: a “királyi tábla a képviselők táblájának kiegészítő része […] ezennel megszűnvén”; a királyi tábla az országgyűlési időszakban is bíráskodhatott, tehát folyamatosan működő ítélő fórummá alakulhatott át. Az ősiség eltörlése pedig lehetővé tette az ügyek egységes kezelését. A korábban földesúri hatóságok elé tartozó árva-ügyek is a megyékhez kerültek.

Az 1848: XI. tc. 4. §-a alapján ideiglenesen a megyék vették át a földesurak igazságszolgáltatáshoz használt épületeit, így különösen a tömlöcöket.

A vármegyei igazságszolgáltatás szervezetében nem történt döntő változás. A politikai, közigazgatási, bírói ügyek elkülönítésének 1848-ban nem volt meg a törvényi alapja. A bírák választásának jogát viszont 1848-ban a vármegyék elvesztették.

A bírók pozícióját erősítette a XXIX. cikkely, mely szerint bírókat pozíciójukból csak törvény útján lehet elmozdítani.

A sajtóról szóló 1848: XVIII. tc. elrendelte a sajtóesküdtszékek felállítását, az esküdtszékek felettes szervének pedig ideiglenesen a Hétszemélyes Táblát tette meg. A törvény II. fejezete a sajtóesküdtszékek szervezetének kialakítását az igazságügy-miniszter rendelkezési körébe utalta.

Benesch Deak FerencDeák Ferenc igazságügy-miniszter 1848. április 29-én adta ki sajtóesküdtszéki rendeletét, amelynek 13–15. §-ai szabályozták a büntetést kiszabó bíróságok szervezetét. A rendelet szellemiségében és részletszabályaiban is az 1843-as javaslatot követte. A bíróságokat törvényhatóságonként szervezte meg, az esküdtképesség feltételeit az országgyűlési választásoknál alkalmazott cenzusokhoz hasonló módon szabályozták.
A miniszterek felelősségre vonása nem tartozott a rendes bíróságok hatáskörébe, ilyen ügyekben a főrendi tábla tagjaiból álló testület döntött, az alsótábla kezdeményezésére. A megoldás lényegében azonos volt azzal, amit Deák Ferenc 1843-ban javasolt az országgyűlés alsótábláján.

A sorkatonákra ekkor még változatlanul az osztrák katonai büntetőjogot kellett alkalmazni.

A Nemzetőrség megszervezése

A független magyar kormánynak a végrehajtói hatalom gyakorlásához szüksége volt egy neki engedelmeskedő karhatalmi testületre, amelyre mindig támaszkodhatott. Ezt a szerepet volt hivatott betölteni a Nemzeti Őrsereg, vagy Nemzetőrség, melynek kötelező megszervezését a XXII. tc.[48] írta elő minden törvényhatóságban. A Nemzetőrség elsősorban a helyi rendfenntartó szolgálatot látta volna el, rendkívüli esetekben azonban bevethető volt más területeken is.(22. §)

A nemzetőrség intézménye

Nemzetőrséget az 1789-es francia forradalom óta a visszavágással fenyegető (reakciós) abszolutizmussal szemben, a polgári forradalmak védelmére hoztak létre.[49] Feladata a közrend fenntartása és egyéb rendőri feladatok ellátása mellett a forradalmi kormány védelme volt.

Magyarországon a hadseregtől független rendfenntartó szerv kialakulása a Napóleoni háborúk idején indult meg, amikor a helyőrségek meggyengültek, és egyes feladataik ellátására (például városkapuk és fontosabb épületek őrzése) a vagyonos polgárok a városokban polgárőrséget hoztak létre. A polgárőrségi egységek a háborúk után is fennmaradtak. A polgárőrséggel kapcsolatban a reformkori politikusok annak kiváltságos jellegét kifogásolták, és törekedtek annak átalakítására, mint Kossuth híres felirati javaslatában írta, „nemzeti jellegünknek és az ország különböző osztályai érdekegységének alapján”. Az ügy fontosságát jól mutatja, hogy a 12 pont között a nemzetőrség azonnali felállítása az 5. helyen szerepelt. Az Országgyűlés is már március 22-én megkezdte a törvény megvitatását.

Az első helyi nemzetőr szervezetek megalakításával meg sem várták a törvény kihirdetését. Pesten már március 16-án, Budán, Pápán és Székesfehérvárott 17-én, Szegeden, Szabadkán és Esztergomban 18-án megkezdték a Nemzetőrség megszervezését. A törvénycikk ezeket a helyi szervezeteket egységes rendszerbe foglalta.

1848as zaszloA nemzetőrség felépítése és működése

A törvénycikk minden 20 és 50 év közötti férfit szolgálatra kötelezett, aki megfelelt az 1. §-ban előírt vagyoni cenzusnak és nem állt gazdai felügyelet alatt. A törvény azonban egyúttal nyitva hagyja további megbízható rétegek besorozásának lehetőségét, amennyiben arra szükség mutatkozna (3. §). Vagyon elleni bűntettet elkövetők, „hitszegők” és gyilkosok nem lehettek a Nemzetőrség tagjai(4., 5. §). Minden nemzetőr szabadon dönthetett arról, hogy gyalogos vagy lovas szolgálatot teljesít, azonban a lovas szolgálathoz a nemzetőrnek magának kellett a lovat biztosítani.

A Nemzetőrség alapvetően rendőri feladatok ellátására jött létre, ezért csak polgári elöljáró jelenlétében és felszólítására intézkedhetnek. A hadseregtől független, azzal egyenrangú szervezet volt, amelynek tagjai elsősorban településük határai között szolgáltak, és ezért fizetést nem kaptak. Ettől csak vészhelyzetben lehetett eltérni, a vészhelyzet mibenlétére és kihirdetésének körülményeire azonban csupán a törvénycikkely a 21. §-a utal: „Rendkívüli esetekben, midőn a megzavart közcsend és béke helyreállítására rendkívüli eszközök kívántatnak, …”. Amennyiben települése határain kívül kötelezik szolgálatra a nemzetőrt, a katonákéhoz hasonló díjazásra jogosult (13. §).

A nemzetőrök felfegyverzéséről – amennyiben a nemzetőr ezt igényli – a kincstár gondoskodott, azonban a fegyverekért anyagi felelősséggel tartozott annak viselője (12.,16. §). Ugyancsak a központi kormányzatnak kellett biztosítani a nemzetőrök kiképzéséhez szükséges kiképzőtiszteket (11. §).

A Nemzetőrséget a törvény a magyar minisztérium hatáskörébe utalta. A magyarországi és a „kapcsolt részek” területén működő szervezetek elkülönült irányítás alatt működtek, előbbi fővezérét a minisztérium ajánlására a nádor nevezte ki, utóbbi fővezére pedig a bán volt. A hadseregtől eltérően a Nemzetőrség alacsonyabb rangú tisztjeit a nemzetőrök maguk választották, csupán kapitányi rang felett nevezték ki a tiszteket központilag. A törvény rögzítette, hogy a nemzetőrök igazságtalan elbánás esetén panaszt tehetnek a parancsnokságnál, és – bár a büntetési tételeket a törvény nem tartalmazta – megtiltotta a testi fenyítés alkalmazását.

A törvény nem rendelkezett a Nemzetőrség központi szervéről, ezt április 20-án az Országos Nemzetőrségi Haditanács létrehozásával rendelettel orvosolta Batthyány Lajos. A Haditanács gondolkodott a nemzetőrök felfegyverzéséről és kiképzéséről, és javaslatokat tett a főtiszti posztok betöltésére. A honvéd alakulatok toborzásának megkezdésekor ez a feladat is a Haditanács kezébe került. Batthyány a Haditanácsot nem a belügyminiszter hatáskörébe utalta, amit a Nemzetőrség belügyi jellege indokolt volna, sem a hadügyminiszterébe, amit a később hozzárendelt katonai ügyek logikussá tettek volna, hanem megtartotta saját irányítása alatt.

A polgári átalakulást elősegítő intézkedések

A sajtótörvény

A XVIII. tc. kinyilvánította a cenzúra eltörlését, és általános érvénnyel kihirdette a sajtószabadságot.

„1. § Gondolatait sajtó útján mindenki szabadon közölheti, és szabadon terjesztheti.” – 1848: XVIII. tc.
A törvény négy fejezetre bomlik, ezek a sajtó működésének különböző aspektusait szabályozták.

Az első fejezet a sajtóvétségek leírását és az alkalmazandó büntetéseket tartalmazza. Súlyos vétségként elítélte az izgatást, az alkotmányos rend és az uralkodóház megdöntésére irányuló felhívás közzétételét. Büntetendőnek nyilvánította ezen kívül vallás vagy erkölcs kigúnyolását, valamint a rágalmazást. A sajtóvétségért elsősorban a szerző a vétkes, amennyiben őt nem lehet felelősségre vonni, másodsorban a kiadó, majd a nyomda a felelős.
A második fejezet eljárásjogi tartalmú, leírja a sajtóvétségek megtárgyalásának módját. Felállítja a sajtóesküdtszékeket, amelyeket a Hétszemélyes Tábla alá rendel, és a vizsgálóbírót felhatalmazza, hogy a vád alatt álló sajtóterméket lefoglalja.
A harmadik fejezet az időszaki lapokról rendelkezik. A kiadónak be kellett jelenteni a lap indítását a hatóságnál, és minden megjelenő termékből mintapéldányt kellett küldeni a helyi hatóságnak. Ezen kívül egy lap elindításához (az 1848 előtt előírtnál alacsonyabb) kauciót kellett fizetni.
A negyedik fejezet szabályozása a nyomdák és a könyvárusítás területére terjed ki. A törvény bejelentési kötelezettséget írt elő a nyomdákhoz, és előírta, hogy a nyomdász neve és címe szerepeljen minden kiadott terméken.

SzemereBertalan a sajtotorveny kidolgozojaA sajtótörvény megszületése

A jobbágyfelszabadításról és a közteherviselésről szóló törvények kidolgozása után az Országgyűlés a cenzúra eltörlését kívánta törvénybe foglalni. A március 15-ét követő időszakban ugyanis a Helytartótanács ideiglenes rendelete szabályozta a sajtó működését. E rendelet eltörölte az előzetes cenzúrát, mindössze egy példány eljuttatását írta elő egy 25 tagú bizottság elnökének, amely bizottság liberális nemesekből és pesti polgárokból állt. A bizottság vádesküdtszékként megvizsgálta annak tartalmát, és amennyiben vétséget állapított meg, a rendes bíróságokhoz továbbította az ügyet.

A törvénytervezet első változatát Szemere Bertalan későbbi belügyminiszter dolgozta ki. Nagy csalódást okozott országszerte javaslata, ami Horváth Mihály szavaival „inkább csak a cenzúrát akarta eltörölni, mint tényleg szabaddá tenni a sajtót.”

A megkövetelt óvadékot ugyanis politikai napilapok esetében 20 000 forintban, ritkábban megjelenő lapok esetén 10 000 forintban állapította meg. Meglepően szigorú szabályozás, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy korábban csupán 15 000 forintot követeltek meg a politikai napilapok kiadóitól. A szigor elsősorban a liberális nemesség érdekeit szolgálta. Megakadályozta ugyanis politikai ellenlábasaikat abban, hogy a sajtószabadságot kihasználva ellenük támadjanak. A potenciális ellenfelek között a konzervatív köröket, a nemzetiségeket, és főként a pesti radikális polgárságot találjuk, akik a szabad sajtóból a legtöbbet profitálhatnak. A kormányzásra készülő liberálisok a márciusi események kapcsán megtapasztalták, hogy a röpiratokon terjesztett túlzások és felhívások könnyen nyomás alá helyezhetik őket is. Ezért az alsótábla el is fogadta a törvényt annyi módosítással, hogy kauciónak nem csak készpénzt, hanem ingatlan fedezetet is elfogadott a törvény.

A március 20-ai szavazás után nem sokkal Pestre ért a hír, ahol hatalmas felháborodást váltott ki a törvényjavaslat. Kritizálták a túl magas kaució mellett a nem kellően körülírt vétségekre kiszabható súlyos büntetéseket, amik ráadásul visszamenőleg is alkalmazhatóak voltak, és amik bírói visszaélések lehetőségét vetették fel. A tiltakozás csúcspontjaként március 22-én a város közgyűlésén összegyűlt tömeg elégette a törvényjavaslat egy példányát.

Az elégedetlenség láttán az Országgyűlés a kauciót a felére szállította le, és egyéb módosításokat is eszközölt a tervezeten. A végleges tervezetet, melynek elkészítésében Deák Ferenc és Szalay László is részt vett, április 7-én szentesítette V. Ferdinánd.

Bár a közvélemény elégedetlen volt vele, a törvény a korabeli Európa egyik legliberálisabb szabályozása volt.

Színháztörvény

A XXXI. tc. a színházak működését szabályozta. A cenzúrát a színházak esetében is eltörölték, azonban színházak nyitását és előadások szervezését a cikkely a helyi hatóság engedélyéhez kötötte. A helyi hatóság rendőri felügyeletet is gyakorol a színházak felett. A Pesti Magyar Színház bizonyos engedményeket kapott a törvényben, igazgatójának nem kellett hatósági engedélyt kérnie az előadások megtartásához.

Egyetemi törvény

A XIX. tc. az egyetemet közvetlenül az oktatási miniszter alá rendelte, így biztosította függetlenségét a helyi hatóságoktól. A hallgatók szabadon választhatták meg hogy mit, és bizonyos határokon belül azt is, hogy kitől akartak tanulni. A „rendes” egyetemi tanárokon kívül mások is oktathattak, ha megfeleltek bizonyos (később rögzítendő) kritériumoknak.

Vallásszabadság

Az 1848: XX. tc. kimondta a magyarországi bevett felekezetek, azaz a katolikusok, az evangélikusok, a reformátusok, az unitáriusok és az ortodoxok tökéletes „egyenlőségét és viszonosságát”. Ennek értelmében a felekezetek egyházi és oktatási tevékenységét az állami költségvetés finanszírozza, ehhez felhasználhatja az egyházak és az egyházi alapítványok vagyonát. A bevett felekezetek iskoláinak látogatását mindegyik felekezet tagjainak engedélyezte.

A cikkely megteremtette a nagyobb keresztény felekezetek közötti egyenlőséget, az ekkor körülbelül 250 000 lelket számláló[56] zsidóság helyzete azonban változatlan maradt. Ez valószínűleg elsősorban a márciusi városi pogromokra vezethető vissza. Ugyanígy nem valósult meg a jogi egyenlőség a különböző kisebb keresztény felekezetek, például a nazarénusok számára.

Pesti Magyar Szinhaz 1837 copyAz áprilisi törvények magánjogi hatása

A törvénycsomag elsősorban alkotmányjogi céllal készült, bizonyos intézkedései azonban a magánjogban is változásokat eredményeztek.

A magánjog szentségét rögzíti a III. törvénycikk 32. paragrafusa. A kor politikusai komolyan is vették ezt az elvet, az úrbériség és a tized eltörlésénél is kárpótlást helyeztek kilátásba.

A feudális kötöttségek eltörlésével szétvált a közjog és a magánjog, elérhetővé vált az országlakosok törvény előtti egyenlősége. Míg korábban a jogképességet a rendi státusz szabta meg, addig az áprilisi törvények után egységes, mindenkire vonatkozó szabályokat lehetett hozni. A XV. tc. el is rendelte új polgári törvénykönyv kidolgozását, melyet Deák Szalay Lászlóra bízott.

Széchenyi közlekedésfejlesztési programjának törvénybe iktatása

Széchenyi István 1845 óta a Helytartótanács közlekedési ügyekért felelős osztály vezetőjeként Magyarország közlekedési rendszerének átfogó fejlesztésének tervén dolgozott. 1848. február 1-jén jelent meg munkája, a „Javaslat a közlekedési ügy rendezésérül”. Ennek a műnek az alapján készült el a XXX. tc., amely a magyar közlekedés nagyarányú fejlesztését irányozta elő.

Széchenyi munkájában rámutatott, hogy Magyarországon elsősorban a hajózható vízi utak szabályozását és a vasútépítést kell előnyben részesíteni, és ezen munkálatokat össznemzeti érdekek figyelembevételével, központilag kell megtervezni. Széchenyi elgondolása, mely szerint a vasútvonalakat elsősorban Pest, az ország közepe felől kell sugaras szerkezetben kiépíteni, máig megfigyelhető Magyarország közlekedési hálózatainak elrendezésében. A tanulmány 4 fővonalból és több szárnyvonalból álló hálózatot javasolt, amelynek megépítésének költségét mintegy 100 millió forintra becsülte, és a rendszert 10 év alatt megépíthetőnek vélte. A törvényben már hat vasúti fővonalról történt említés, amelyeknek megtervezésére, és az építkezések megkezdésére 8 millió forintot irányzott elő. Különösen fontosnak tartották a Fiume felé vezető vasútvonalat, amely az ország belső területeinek terményeit és termékeit szállította volna a Magyar Királyság tengeri kikötőjébe.

Mivel a Batthyány-kormányban Széchenyi kapta a közlekedési tárcát, hozzá is láthatott ambiciózus terveinek megvalósításához.

A törvények hatása

A szabadságharc alatt

A törvények teremtették meg a független magyar kormány működésének alapját, lehetővé tette, hogy Habsburg-monarchia 1848 tavaszi megrendülését kihasználva az ország jelentős önállóságra tegyen szert. Mivel a törvényeket az uralkodó is szentesítette, az udvar először politikai megoldást keresett a számára tarthatatlan helyzetre, időt hagyva a magyaroknak, hogy felkészüljenek a fegyveres ellenállásra. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy a törvények nem szabályozták egyértelműen a korona és Magyarország viszonyát.

A jobbágyfelszabadítás a paraszti réteg nagy részét a forradalom mellé állította, ami alapvető különbséget jelentett a magyar és a többi – például az észak-olasz – szabadságharc között, tömegbázist biztosított a honvédségnek. A nemzetiségek elismerésének hiánya azonban később súlyosan érintette a szabadságharcot, mivel ellene fordította a román, horvát és szerb népesség nagy részét.

A választási törvény hatására az első népképviseleti országgyűlés liberális többségű lett[63], mind a nagybirtokos arisztokrácia körében népszerű konzervatívok, mind az elsősorban a szegények közül kikerülő radikálisok (mint Petőfi Sándor, aki megbukott választókerületében) kisebbségbe kerültek.

A neoabszolutizmus korszakában

A törvények néhány cikkelye a szabadságharc bukása után is érvényben maradt, vagy a – különben a katonai kormányzás és elnyomás korszakaként jellemzett – Bach-korszakban került bevezetésre. Az előbbiek közé tartozik a jobbágyfelszabadítás, utóbbira jó példa a közteherviselés, melyre ugyan a forradalmi kormányzat is törekedett, ám a végül 1849. május 30-án törvényerőre emelkedett adótörvény betartatására a magyar államnak nem maradt ereje.[66]

Ugyanakkor az ország államszervezetét központi irányítás alá vonták, és a polgárjogok is súlyos csorbát szenvedtek.

A kiegyezés után

A törvények közjogi rendelkezései a Bach-korszak után és Kiegyezés során újra érvénybe léptek. A Magyarország államszerkezetéről szóló III. törvénycikkely egy évszázadon keresztül meghatározta a magyar közjogot, a kiegyezés megerősítette azt, és egészen az 1949-es alkotmányig (a miniszteri felelősségre vonatkozó rendelkezések formálisan 1973-ig) érvényben maradt. A parlament 1885-ig változatlan formában működött tovább, amikor a főrendi tábla reformjára sor került. Ennél korábban, 1870-ben korrigálták a helyhatósági választások rendjét.

Sokáig érvényben maradt a sajtótörvény (1914-ig) és a bevett felekezetek egyenjogúságát kimondó XX. tc. is (1947-ig). Szintén máig érezhető Széchenyi által megálmodott Budapest-központú infrastruktúrafejlesztés hatása.

Forrás: Wikipedia

Hasonló hírek

Márciusi ifjak életrajza: Jókai Mór 2. rész

info

Az 1848–49-es szabadságharc csatái: Turai csata

info

Az 1848–49-es szabadságharc csatái: Komáromi csaták II. rész

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------