Hirmagazin.eu
Főoldal » A Barca Guinness-rekordot döntött, a Fradi elpazarolta a lehetőségeit, ennek ellenére nincs okunk szégyenkezni!
Sporthirek

A Barca Guinness-rekordot döntött, a Fradi elpazarolta a lehetőségeit, ennek ellenére nincs okunk szégyenkezni!

A Barcelona kedd este 5-1-re győzte le a Ferencvárost. A spanyol lapok könnyed hazai sikerről írnak, és már most sokkal jobban foglalkoztatja őket a szombati El Clásico. A Fradi meccs eleji játékát, illetve a katalánok tinédzsereit dicsérik.

Mundo Deportivo lap a Ferencváros játékával kapcsolatban azt emeli ki, a magyar csapat az elején jól oldotta meg, hogy az üres területekre belőtt labdákkal és Tokmac gyorsaságát kihasználva próbált veszélyt okozniA meg nem adott gól, majd Isael zúgó kapufája figyelmeztetés volt a Barcelonának, amely aztán átvette a meccs irányítását és biztosan nyert. Ugyanakkor Piqué buta 11-esével nehéz helyzetbe hozta a csapatot, hiszen a Juventus ellen biztosan nem játszhat.

A lap kiemelten foglalkozik a hazai fiatalok szerepeltetésével, Guinness-rekorodot emlegetve. Ami tény, soha nem volt még csapat a Bajnokok Ligájában, amelyben két, 18 éven aluli játékos is gólt szerzett. Ansu Fati – akiről mi is írtunk korábban – vasárnap, Pedri pedig november 25-én lesz majd csak nagykorú. Utóbbi még sztárallűröktől mentes. Egy szatyorral érkezett a Camp Nouba, majd egy taxival távozott.

sport.es nyugodt győzelemről ír. A klub hullámvasútja a Bayern elleni 2-8-tól eljutott a Fradi elleni 5-1-ig. Kiemelik, hogy az elmúlt 67 napban sok olyan dolog történ a katalánok házatája, ami komolyan elszomorította a drukkereket. A kedd estén viszont a fiatal Barcelona megmutatta a jövőképet, ami nagyon biztatónak tűnik. A lap rövid értékelés után már a szombati El Clásicóval foglalkozik.

A madridi sportlap, a Marca ingerküszöbét sem ütötte meg annyira a tegnap esti meccs. A Barcelona–Ferencváros meccsel kapcsolatban arról ír, hogy Koeman még mindig keresi a csapatát, Trincao, és Dest megnyugtató játékot mutatott, és van esélyük az El Clásicón is a csapatba kerülni. Lélektanilag a Barcelona pénzügyi helyzetét boncolgatják, és azt, hogy a sztárok nem hajlandóak belemenni a fizetéscsökkentésbe. Valamint Pedriről van egy cikk, azt boncolgatják, hogy egy ilyen tehetséget 5 millió euróért sikerült a Las Palmastól augusztusban megszerezni. A BL- meccsel kapcsolatban kiemelik, hogy teljesen jogos volt Piqué kiállítása.

Az AS című lap is beszámolt a meccsről, ahogy fogalmaztak: „a Barca visszatért a Bajnokok Ligájába, helyreállítva az érzelmeit, és feltöltve az akkumulátorokat a Getafe-deffekt után, lendülettel várja a Real Madridot.”

A lap a Ferencvárossal kapcsolatban megjegyzi: „Egy olyan riválist győzött le, amely elpazarolta a jó kezdését, a helyzeteket, amik az elején voltak. A Barcelona aztán szépen föléjük nőtt, és a végén könnyed játékkal nyerte meg a meccset.”

A Barcelonához köthető hír még, hogy a meccs után jelentették be négy játékosuk szerződéshosszabbítását. Gerard Piqué 2024-ig, Marc-André ter Stegen 2025-ig, Clément Lenglet és Frenkie de Jong 2026-ig írt alá.

blikk

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Hosszú Katinka újabb fantasztikus sikere, ezt nem lehet utána csinálni

Mazsi

Nem volt gól Granadában

info

Majdnem belefulladt, majd átúszta a Balatont – Illés Fanni paralimpikon interjú!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------