17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárA Barbie babáról nyílt kiállítás Párizsban

A Barbie babáról nyílt kiállítás Párizsban

Forrás: MTI

A Barbie baba történetét mutatja be a párizsi Iparművészeti Múzeum (Musée des Arts Décoratifs) kiállítása, amelyen mintegy hétszáz, különböző öltözékű darab látható a világ legkelendőbb divatbabájából.

A Barbie babáról nyílt kiállítás Párizsban

„A Barbie több mint egy egyszerű játék, kultúránk és társadalmunk emblematikus figurája” – mondta Anne Monier, a szeptember 18-ig látható tárlat kurátora.

Az 57 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban született platinaszőke, hosszú lábú Barbie baba sokáig csak egy csinos, inkább felnőtt hölgyet, mint babát másoló játékszer volt, amely azonnal óriási sikert aratott a tengeren túl és innen.

Kitalálójának egy amerikai üzletasszonyt, Ruth Handlert (1916-2002), a gyártó Mattel cég alapítójának feleségét tartják, aki egy akkori német baba, Bild-Lilli alapján kreálta, amelyet Bécsben látott. Először 1959. március 9-én tűnt fel a New York-i játékállításon, ahonnan hatalmas kereskedelmi karriert futott be, 1997-ben már egymilliárd példányt adtak el belőle.

Az 50-es években a kislányok csak olyan babákkal játszhattak, amelyek gyerekek voltak, így ők csak anyák lehettek. A nagy újítás az volt, hogy Barbie nagylány volt, így a gyerekek álmaikat, vágyaikat helyezhették bele.

„A Barbie sikere annak a világnak köszönhető, amelyet a Mattel teremtett nagyon gyorsan a baba köré, megalkotva a családját, a barátait, a foglalatosságokat, s mindezekkel a gyerekek saját fantáziájukat vetíthették ki bizonyos helyzetekre” – hangsúlyozta a kurátor.

Az évek során Barbie babából számos változat tűnt fel a piacon, a legklasszikusabbaktól a legkülönösebbekig, az ápolónőtől a topmodellen át a táncosnőig vagy tornászig, de űrhajós és amerikai elnök is létezik már belőle.
Töretlen sikerének az a titka, hogy mindig haladt a korral. Hajviseletét, ruhatárát frissítették; 1980-ban megjelent a fekete bőrű, majd a latino Barbie is. Hol szőke volt, hol barna, hol göndör, hol egyenes hajú, hosszú ideig volt egy barátja, Ken, akitől elvált, aztán újra összejöttek.

A lányok millióinak fantáziáját meglódító Barbie-t sok bírálat érte és éri, amiért a valóságban elérhetetlen testméretekkel rendelkezik. A műanyag babát azért is élesen kritizálták, hogy a jellegzetesen amerikai, mesterséges szépségideált népszerűsíti. Pszichiáterek szerint Barbie baba valójában a felnőttek fantazmagóriájából született játékszer, míg egyes szülők szerint a baba miatt lesznek anorexiások a fiatal lányok.

Egyes tudósok pedig azt is bebizonyították, hogy ha a Barbie baba élő nő lenne, akkor 49 kilót nyomna, 175 centiméter magas lenne, 45 centiméteres derékkal és 21 centiméteres lábfejjel, amiből arra következtettek, hogy csak négykézláb tudna közlekedni, mert a lábai nem bírnák el.

„Az idealizált, talán kicsit túl tökéletes Barbie valamikor tényleg létezett, de az már a múlté” – mondta Robert Best, a Mattel főtervezője a párizsi megnyitón. „Számunkra minden lány szép, bármilyen is legyen az alakja, a mérete, a haja színe. A babának ezt a sokszínűséget kell visszatükröznie”.

A Mattel idén megjelent három új Barbie babája 27 bőrszínnel, 22 hajszínnel és 24 frizurával került piacra. A legnagyobb újdonság, hogy az egyik alacsony, a másik magas, a harmadik pedig teltkarcsú, azaz most először a Barbie méretei megváltoztak, amit az amerikai Time magazin januárban a címlapján üdvözölt.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem