13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvár„A baleset óta alig tudok aludni” – Retteg volán mögé ülni a...

„A baleset óta alig tudok aludni” – Retteg volán mögé ülni a karambol óta Gáspár Bea, máig hallja a csattanás borzalmas hangját

Budapest — Még mindig félve ül a volán mögé Gáspár Bea (45), aki másfél hete szenvedett súlyos autóbalesetet a 21-es úton.

Eddig tisztázatlan körülmények közt egy autós a forgalommal szemben hajtott fel a négysávos útra, és frontálisan ütközött Bea autójával, amelyben ott utazott Győzike (45) és kisebbik lányuk, Virág (17) is. Könnyebb sérülésekkel megúszták az ütközést, ám lelkileg még nem sikerült feldolgozniuk a traumát.

– A baleset óta alig tudok aludni. Ha sikerül is, a karambollal álmodom, hallom a csattanás hangját, borzalmas az egész – kezdte lapunknak Bea. – Olyan rossz idegállapotban vagyok, hogy szinte mindenen sírok. Meghallok egy dalt, és máris zokogok. Kimerült vagyok és úgy érzem, hogy egy idegösszeroppanás szélén állok. Az egyik barátnőm is mondta a minap, hogy muszáj lenne pihennem egy kicsit.

Bea a szörnyű baleset óta nem tudja használni az autóját, azt pedig még nem tudni, hogy a biztosító mennyit fizet a megtört luxusautó javítására. Győzike felesége a történtek után alig mert vezetni, szinte mindenhova sofőr vitte.

Gáspárék BMW-je ripityára tört, de az utasai csak könnyebb sérüléseket szenvedtek

 

– Győzőnek van sofőrje, ő vitt sok helyre, de ha nem ért rá, akkor a férjem ült a volán mögé. Nemrég egy nagyon kedves cég kölcsönadott nekem egy autót, de félek vezetni. Kisebb távokon ugyan már megtettem, de csak fényes nappal merek a volán mögé ülni – magyarázta Bea, akinek pedig az új könyve dedikálása miatt sokat kellene utaznia. – A baleset után több dedikálást is lemondtam. Még lesz két borvacsora, amit megtartok, de utána muszáj pihennem.

Nemcsak Beát, hanem a lányát, Virágot is megviselte a baleset. A kislánynak azóta is fáj a lába, a térdében meghúzódtak a szalagok. A Gáspár család azt is szeretné megtudni, hogy van az a fiatal hölgy, aki a balesetet okozta.

– Nem akarjuk őt felhívni, mert félünk, hogy azt mondaná, zaklatjuk. Néhány napja érdeklődtünk a kórházban az állapota felől, de nem adtak tájékoztatást – árulta el Gáspár Bea. – Remélem, szépen javul az állapota, de igazság szerint jólesett volna egy bocsánatkérés.

Még tart a nyomozás

A Blikk úgy tudja, újabb nyomozati cselekményeket rendeltek el a baleset ügyében, s ugyan az elmúlt időszakban több tanút is kihallgattak, ám Gáspárékat még nem keresték meg a nyomozók. Lapunk érdeklődött az illetékes rendőrkapitányságnál, ám nem adtak részletesebb tájékoztatást az ügyben, csupán annyit mondtak, még vizsgálják a baleset körülményeit.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-archívum

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem