14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMédia és szórakozásA 25 éves Republic ünnepi albuma: Rajzoljunk Álmokat

A 25 éves Republic ünnepi albuma: Rajzoljunk Álmokat

republic

Az idén 25 éves jubileumát ünneplő együttes régóta várt új lemeze 12 igazi Republic nótával köszönti a rajongókat. A zenekar életében ez az első lemez, amely már Cipő nélkül, de mégis az ő szellemi örökségével született.

A „Rajzoljunk Álmokat” című új lemez az elmúlt 25 év szakmai múltjához hűen letisztultan és hitelesen hozza azt a hangzást, amiért a szívünkbe zártuk a zenekart. Népzenei elemektől kezdve a punkosabb hangzáson keresztül, a mélyen ható melódiákig mindent megtalálunk itt, amit csak egy Republic albumon kereshetünk. A számokat hallgatva, szinte érezni lehet azt az alkotói közösséget, melynek tagjai már egy pillantásból is értik egymás szavát.

Számukra nem kérdés, hogy a legnagyobb tiszteletadás a múlt, a barátok, a rajongók és egymás iránt az, ha folytatják azt az utat, amelyet negyed évszázada képviselnek. A lemez dalai szép lassan születtek és forrtak ki; az első a már egy éve rádiós sláger címadó szerzemény volt. A következő slágergyanús dal, az album nyitószáma, a „Sebek a szívemen”, egy népies motívumokkal is megfűszerezett fülbemászó dallam.

Ahogy azt a Republictól megszokhattuk, a zenekar minden tagja kivette részét az alkotói folyamatból (Boros Csaba – énekes, basszusgitáros; Patai Tamás – szólógitár, vokál; Nagy László Attila – dobos; Halász Gábor – szólógitár, vokál). Sőt…, valahol a fejekben Bódi László Cipő is mindig ott volt velük. „Nem vele, de nem is nélküle születtek az új dalok.” – fogalmaz Boros Csaba, a Republic énekes-frontembere, aki azt is bevallotta, hogy gondolati síkon az alkotói egység érintetlen: „A szívünkben és a fejünkben ott volt velünk az új dalok születésénél.”

Cipő régi, a ’szöveg-ötletelésben’ korábban is közreműködő közeli barátja, Wéber Ferenc is részt vett több dal szövegírásában. Az ő gondolatvilága nagyon közel áll hozzá, egyfajta szellemi közvetítője a mostani dalokban Cipő látásmódjának. Újdonság, hogy a zenekarral 18 éve fellépő Szabó András, hegedűs, akusztikus gitáros egy dala is felkerült az albumra.

A Republic „Rajzoljunk Álmokat” című új albuma május 4-től kapható az ország legnagyobb üzemanyagtöltő hálózatának állomásain.

Forrás: noinetcafe

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work