12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvár86 évesen újra tanít a magyar tévés legenda

86 évesen újra tanít a magyar tévés legenda

Hétfőn ünnepli 86. születésnapját, vagyis csak ünnapelné, ha régen nem hagyott volna fel évei számlálásával.

Vitray Tamás köszöni szépen, remekül érzi magát, és a munkát sem hagyta abba, sőt…

„Számolni már nem számolom az éveimet, de nagyon örülök, hogy megéltem ezt a szép kort, annak pedig különösen, hogy ebben a minőségben tehettem meg. Nincs okom panaszra és tulajdonképpen ez önmagában is elég az elégedettséghez” 

– mondta lapunknak Vitray, aki nemrég visszatért a katedrára is, hogy végtelen tudását átadja a következő generáció tévés szakembereinek.

„Örülök, hogy visszahívtak a Színház- és Filmművészeti Egyetemtelevíziós szakára tanítani. Hetente kétszer tartok előadásokat. Nem mondhatnám, hogy tudomány az, amit én adni tudok, de azt hiszem, hatvan év tapasztalata segít abban, hogy a diákok rövidebb úton érhessenek el a céljaikhoz”

– tette hozzá a legendás tévés, akinek innen is boldog születésnapot kívánunk.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem