Hirmagazin.eu
Főoldal » 8 mondat, amit a legtöbb szülő kimond és amivel tönkreteszik a gyereket!
Ezotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyítások

8 mondat, amit a legtöbb szülő kimond és amivel tönkreteszik a gyereket!

A szavaknak ereje van és ez a kifejezés biztosan senkinek nem ismeretlen, mégis kevesen értik a teljes lényegét. A szavak hatalmas befolyással vannak az életünkre olyan módon, hogy változást képesek előidézni abban, hogyan szemléljük a körülöttünk lévő világot. Kétségkívül a legnagyobb hatást pedig a gyermekekre fejt ki. 

Tudatlanul is olyan károkat okozhatunk a gyermekekben a szavaink által, amelyeket észre sem veszünk. A rosszul használt szavak olyan nyomás alatt tartják őket, amelyek gátolják a megfelelő fejlődésüket. A szavainkat magukévá teszik és hasonulnak velük, ezért is nagyon fontos, hogy miként bánunk azokkal.

A következő kifejezéseket kerüld el a gyerekeid közelében.

1# Büszke vagyok rád!

Az, hogy büszke vagy a gyermekedre önmagában egy pozitív dolognak tűnik, ám ezt is lehet rosszul használni. Nem kell, hogy minden apróság miatt agyondicsérd a gyermekedet, mert egy idő után teljesen lényegét veszti a dolog. Ha dicséred őt, akkor azt fontos dolgok kapcsán tedd meg és konkrétan mondd meg neki, hogy mit csinált jól, így tudni fogja, hogy mi a helyes viselkedés.

2# Ezt el fogom mondani anyának/apának!

Ha azzal fenyegetőzöl, hogy a párodnak fogsz panaszkodni, azzal gyengül a hatásköröd a gyermeked szemében. Mindazonáltal nem túl bölcs dolog várni a másik szülőre, hogy ő rendezze el a konfliktust. Egyrészt ő lesz a “rosszfiú”, másrészt a gyerek már rég elfelejti, hogy miért is kapja a büntetést vagy a leszidást és teljesen össze lesz zavarodva. Ehelyett magyarázd el neki, hogy miért lettél ideges és mit nem csinált jól.

3# Milyen volt az ovi/suli?

Egy ilyen kérdésre a gyerekek többsége semmitmondóan annyit válaszol, hogy jó vagy elment. Légy sokkal lényegre törőbb, például, mi volt a mai napban a legjobb/ legérdekesebb / legviccesebb vagy volt-e valami, ami ma nem tetszett az oviban / suliban? Erre már a gyerek is konkrétabban tud válaszolni, hiszen nem az egész napját kell elmesélnie, hanem egy konkrét dolgot, ami benne nyomot hagyott.

4# Nem kapsz édességet, ha nem eszed meg az ételt!

Ha ijesztgeted és fenyegeted a gyereket, hogy nem kap édességet, ha nem eszi meg az ételt, akkor azzal, nagy valószínűséggel azt éred el, hogy elmegy a kedve az egész evéstől és rossz szájízzel, kényszerből fog enni. Ellenben, ha elmondod neki, hogy ‘Most pedig megesszük a levest, meg egy kis husit krumplival, utána pedig jöhet az édesség, jó?’, mindjárt egy folyamatot írtál le neki, aminek a végén ott lesz a nasi. Ráadásul ezzel olyan érzést keltesz benne, hogy minden ennivaló finom lehet, csak máshogyan finom, a sorrendet pedig be kell ugyan tartani, de megéri.

5# Siess már!

Ha sürgeted a gyereket, hogy siessen már, azzal stresszeled is őt. Ehelyett vezesd fel neki játékosan a dolgot, úgy, hogy őt is belevonod. Így elmondhatod neki, hogy együtt, közösen ügyesen és tempósan elkészültök és időben odaérhettek az oviba/suliba, te pedig utána a munkahelyre, így se az óvónénik, se a te főnökeid nem lesznek mérgesek. Hiszen előbb utóbb úgyis oda kell érni, miért ne mehetnétek időben.

6# Hagyj békén!

Ha rendszeresen visszautasítod a gyerekedet, akkor egy ponton túl azt fogja gondolni, hogy kár is hozzád segítségért vagy tanácsért fordulni. Amellett, hogy szülő vagy, természetesen neked is megvannak az egyéni szükségleteid és elfoglaltságaid, de nagyon fontos, hogy mindig legyen elegendő türelmed és időd a gyerekedre, de legalábbis annyi, hogy ha azonnal nem érsz rá, elmondd neki, miért és mennyit kell még várnia. Amellett pedig tudasd vele mindig, hogy fontos, amit mondani akar neked.

7# Szégyelld magad!

A gyerekek még nem igazán értik, hogy mi is maga szégyen, ám a hangszín, amellyel közlöd ezt, biztosan felzaklatja őket. Próbáld meg elmagyarázni, hogy mi a konkrét baj azzal, amit adott esetben nem helyesen csinál, és hogy milyen fontos, hogy az soha többé ne forduljon elő, vagy adott körülmények között ne forduljon elő.

8# Hagyd abba a sírást!

A sírás egy kifejezőeszköz a gyermek számára, amellyel tudatja, hogy nem érzi jól magát. Ha nem hagyod, hogy ezt megtegye, akkor azt úgy fogja értelmezni, hogy nem adhat hangot az érzelmeinek. Ehelyett próbáld meg kideríteni higgadtan, hogy mi a probléma, így közösen megoldást tudtok találni rá. Így bármikor bármi gond kínozza majd, könnyebb lesz túllendülnie rajta.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hasonló hírek

Nézd meg, mit üzen Neked Nostradamus mágikus köre!

Edit

Jelek, hogy az őrangyalod kapcsolatot szeretne létesíteni veled

Mazsi

Felháborító! Egy 22 éves lány belehalt az ördögűzésbe

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------