7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódDivat, szépségápolás8 gyakori szokás, ami kétszeresére növeli az öregedésünk!

8 gyakori szokás, ami kétszeresére növeli az öregedésünk!

Vannak, akiknek az arcán alig látszik az idő múlása, míg másokon már a 20-as éveik végén mély nyomokat hagynak a káros szokások. Ha nem akarunk ideje korán megöregedni, ezekről a szokásokról jobb, ha gyorsan leszokunk.

1.Stressz-evés

A stressz következtében felszabaduló hormont kortizonnak hívják. Amikor a kortizon felszabadul, a szervezet arra koncentrál, hogy egyenletesen eloszlassa, és megfeledkezik az élelmiszerek tápanyagainak felszívódásáról. Ha stresszhelyzetben enni szoktunk, akkor ilyenkor a tápanyagok biztosan nem szívódnak fel, hanem inkább lerakodnak. Ennek következménye pedig az elhízás, eltorzulás.

2.Mindent egyszerre, most azonnal

Ha olyan ember vagy, aki mindent egyszerre szeretne elvégezni, akkor azt jelenti, hogy állandó stresszben élsz. A testeden egy idő után jelentkezni fognak a stressz jelei. Jobb, ha beosztod az időd, és néha pihensz is egy kicsit.

3.Cukor

A nem megfelelő étrend miatt sokkal idősebbnek tűnhetünk, mint amilyenek valójában vagyunk. A cukor, a zsírok, a feldolgozott élelmiszerek károsíthatják a bőrünk. A cukor káros hatással van a kollagén termelődésre is.

4.Túl sok alvás

Ha rendszeresen több, mint 7 órát alszunk, a gravitáció át fogja venni a hatalmat a testünk fölött. Bőrünk lefele kezd csüngeni, elveszti rugalmasságát, és ráncosodni kezdünk.

5.Szomorúság

Ha gyakran vagyunk szomorúak, zaklatottak, az előbb-utóbb az arcunkon is meglátszik. A feszült idegállapot következtében arcunk kétségbeesett, zaklatott, ráncos lesz.

6.Dohányzás

Nagyon káros, és többekközt a bőrön is meglátszik a hatása. Elszíneződik, meglöttyed, rugalmatlanná válik, szürkés, élettelen, és ráncos lesz. Azok, akik dohányoznak, legalább 5 évvel idősebbnek mutatnak.

7.Mozgáshiány

Ha nem mozgunk eleget, állandóan az asztal mellet vagy a kanapén ülünk, testünkön elkezd felhalmozódni a zsírréteg, meggyengülnek az izmaink, és a méreganyagok is felgyűlnek. Idővel magas vérnyomás, cukorbetegség, és szorongás is kialakulhat.

8.Negativitás

Ha állandóan negatív gondolataink vannak, akkor az arcunkon ráncok keletkeznek a sok gondtól, problémától. A rossz hangulatú, depressziós ember sokkal idősebbnek látszik.

Forrás: tudasfaja.com

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work