13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírek74 év után jelenik meg egyházi közismereti tankönyv Magyarországon..

74 év után jelenik meg egyházi közismereti tankönyv Magyarországon..

Szeptembertől katolikus történelem- és irodalom tankönyvekből is tanulhatnak a középiskolások.

A tankönyvek amellett, hogy szakmailag, módszertanilag igényesek, egy értékrendet is képviselnek.

Barcsák Mariannával, a Katolikus Pedagógiai Intézet intézetvezetőjével a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélgettek a témáról.

A Szent István Társulat kiadásában megjelent tankönyvek, feladat- és szöveggyűjtemények megfelelnek a 2020-as Nemzeti Alaptanterv követelményeinek, illetve a kerettantervi előírásoknak is. Bármelyik érettségire készülő magyar középiskolás, és felkészítő tanáraik számára ajánlják a tankönyveket.

„Az, hogy a tankönyvek katolikus tankönyvek nyilvánvalóan azt is jelzi, hogy egy értékrendet is képviselnek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy szakmailag, módszertanilag is igényesek”

– mondta el Barcsák Marianna.

A tankönyvjegyzékről valamennyi állami, egyházi és magán iskola is megrendelheti őket, valamint a KELLO Könyvtárellátóban is megvásárolhatók lesznek.

A tankönyvek szakmai újításokat is magukban hordoznak. A történelem tankönyv az alaptantervi előírások szerint időrendben tárgyalja az eseményeket, ugyanakkor újfajta megközelítésként az egyes történelmi korszakok jelenségeit is vizsgálja a magyar történelem példáit felhasználva. Az irodalom tankönyv pedig a kronologikus szemlélet mellett megpróbálja a különböző korszakokat összekötni, hiszen azok hatással voltak egymásra.

„Mindkét tankönyv esetében nagyon fontosnak tartjuk, hogy az önálló, élményszerű tanulást segítsék. Gondolkodtató feladatok, projektfeladatok, infografikák vannak bennük”

– az intézetvezető szerint ezekkel a megoldásokkal a tananyag közelebb kerülhet a mai fiatalokhoz.

Mivel a második világháborút követő időszak óta, 74 éve nem jelent meg Magyarországon egyházi közismereti tankönyv, ezért a szerzők arra számítanak, hogy kritikusak lesznek a munkájukkal kapcsolatban. Igazán csak a szakmai visszhangokra kíváncsiak, véleményük szerint a digitális felülettel, tanári kézikönyvvel, sok-sok specialitással kiegészített tankönyvek szakmai újítást jelentenek. A céljuk olyan tankönyv megalkotása volt, ami segíti a tanárok felkészülését, és a diákokat érdeklődővé tudja változtatni.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.

hirado

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem