5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvár68 év után talált egymásra egy ikerpár

68 év után talált egymásra egy ikerpár

hirmagazin_2015-08-29_080108

Szerencsés véget ért egy csaknem hét évtizeden át tartó keresés: a lengyel és az amerikai vöröskereszt segítségével 68 év után találkozhatott újra egy ikerpár.

A fiúk 1946-ban egy lengyel kényszermunkás gyermekeiként születtek Németországban, anyjuk a szülést követően súlyosan megbetegedett, és a gyerekeket 1947-ben Lengyelországba vitték, ahol gyermekotthonba kerültek.

Mindkettőjüket adoptálták, de más-más család vette őket magához – közölte a lengyel vöröskereszt.

George Skrzynecki 18 éves korában egy levélből tudta meg, hogy vér szerinti anyja éveken át kereste őt és testvérét. Utólagos kutatások után kiderült, hogy az anya 1952-ben elhunyt, ikerfiai utáni keresése sikertelen volt.

Skrzynecki az 1970-es években kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol családot alapított, a reményt pedig, hogy megtalálja testvérét, feladta. Tavaly azonban egy nő kért segítséget a lengyel vöröskereszttől abban, hogy információkat szerezhessen apja, Lucjan Poznanski családjáról – ő volt az ikertestvér, akit George éveken át hiába keresett.

Néhány napja találkoztak először a varsói repülőtéren, azóta az ikrek elválaszthatatlanok.

„Mindent meg akarok tudni Lucjan életéről és én is el akarom mesélni neki az én történetemet” – nyilatkozta a láthatóan meghatódott George a TVP Info lengyel televíziós csatornának.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work