13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaság63 ezer magyar veszítette el a munkáját szeptemberben és októberben

63 ezer magyar veszítette el a munkáját szeptemberben és októberben

Augusztusra sokan visszakapták a munkájukat azok közül, akik a járvány első hullámában elvesztették, de szeptembertől újra megindultak az elbocsátások.

A nők, a külföldre ingázók és a közmunkások szenvedték meg legjobban az elmúlt hónapokat.

38 ezerrel kevesebb magyar dolgozott idén augusztus és október között, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A július-szeptemberihez képest 4 ezerrel kevesebben vannak munkában, a válság előtti utolsó három hónap, azaz a tavaly december és idén január-február adatához képest ez 8 ezres csökkenés.

Ez nem tűnik nagynak első ránézésre, csakhogy van egy aggasztó részlete az adatsornak: ahogy durvulni kezdett a járvány második hulláma, augusztusról szeptemberre 32 ezren, szeptemberről októberre pedig 31 ezren vesztették el a munkájukat.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma még nőtt is 3500 fővel, az egy évvel korábbihoz képest (az előző hónaphoz képest már ott is 2100 fős csökkenést mértek), közmunkásként viszont 16 600 fővel kevesebben dolgoznak, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai pedig 24 900 fővel  vannak kevesebben.

Ez utóbbi nem a kivándorolt magyarokat jelenti, hanem azokat, akik itt élnek, de vagy hosszabb időre, vagy ingázóként átjárnak más országba dolgozni.

Az is látszik a számokon, hogy a válság a nőket érintette igazán rosszul: a 38 ezer ember közül, akinek tavaly ilyenkor volt munkája, most pedig nincs, több mint 30 ezer nő.

A munkanélküliség így is minimálisan csökkent, 4,4-ről 4,3 százalékra (egy éve ilyenkor 3,5 százalék volt). Szeptemberről októberre 23 ezer fővel kevesebb munkanélküli lett, összesen 199 ezren vannak most.

Virovácz Péter, az ING elemzője úgy kommentálta a számokat: látszik, hogy az első sokk után, amit a munkaerőpiaci támogatások augusztus végi kivezetése jelentett, a munkaerőpiac képes volt javulni, viszont sokan lettek inaktívak.

A foglalkoztatottság ez után tovább csökkenhet a járvány ismételt terjedése és a bevezetett korlátozások miatt, ám ez a hivatalos munkanélküliségi statisztikákban késleltetve jelenik majd meg – tette hozzá.

hvg

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work