6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódEgészség - betegség6 figyelmeztető jel, ami már 1 hónappal előre jelzi az infarktust!

6 figyelmeztető jel, ami már 1 hónappal előre jelzi az infarktust!

Sok­kal ha­ma­rabb ész­re­ve­he­ted a bajt, mint gon­dol­nád! Íme az élet­mentő jelek.

Az infarktusra úgy szoktunk gondolni, mint egy váratlanul lecsapó eseményre. Pedig a szakértők szerint vannak olyan jelek, amelyek előre figyelmeztetnek érkezésére. Jó lenne persze, ha egyáltalán nem kellene ezekkel foglalkoznunk, de sajnos muszáj: Magyarországon évente 30 ezer infarktus fordul elő.

6 figyelmeztető jel, ami már 1 hónappal előre jelzi az infarktust!

Az infarktus lényegében akkor következik be, amikor a szívizom egy területe elhal. Persze azt tudjuk, hogy a megfelelő táplálkozással, a stressz elkerülésével, a dohányzás és az alkohol mérséklésével és a sporttal sokat tudunk tenni az egészségünkért. Csakhogy ennél még egy nagy lépéssel előrébb járhatunk! Észrevehetjük ugyanis, hogy valami baj készülődik. És nagyon is fontos tudnunk, mik a figyelmeztető jelzések, hiszen az infarktusból fel lehet ugyan épülni, mégis a leggyakoribb halálokok között szerepel. Nem mindegy, hogy ő győz, vagy mi vagyunk a gyorsabbak!

Mellkasi fájdalom

A mellkasi fájdalom gyakran már jóval az infarktus bekövetkezése előtt érezhető. Érdemes odafigyelni rá, és nem csak a stresszre fogni, mert akár életet is menthet az óvatosság. Általában a karba sugárzik ez a fájdalom, de gyakran akár az állkapocs felé is sugározhat, és a hasban is állandósulhat a fájdalom.

6 figyelmeztető jel, ami már 1 hónappal előre jelzi az infarktust! 1

Mellkasi nyomás

Tipikus stressztünetnek kezelik a legtöbben. És ez valóban lehet annak is a jele. Csakhogy könnyen meglehet: ez már a szív elégtelen vérellátásának következménye! Úgyhogy mindenképpen érdemes utánajárni és orvoshoz fordulni, ha ez az érzés rendszeres, és vissza-visszatérő módon eltart percekig.

Influenzára emlékeztető tünetek

Semmi ok a pánikra, ha az influenza tüneteit tapasztalja bárki. Bőven meglehet, hogy egyszerűen egy vírusfertőzésről van szó. Ha viszont a elhúzódik, nem javul, esetleg a többi tünet valamelyikével társul mindez, akkor egy szakember véleménye a legbiztonságosabb.

6 figyelmeztető jel, ami már 1 hónappal előre jelzi az infarktust! 2

Indokolatlan gyengeség

Kimerültség, fizikai gyengeség anélkül, hogy lenne rá különösebb ok? Erre sem árt odafigyelni. Sajnos meglehet, hogy az elégtelen vérellátás következtében kevesebb oxigén jut a létfontosságú szervekhez, és ez okozza az indokolatlannak tűnő gyengeséget. Hasonlóképpen fontos odafigyelni az ok nélküli fáradtságra, általános erőtlenségre.

Légszomj

A fentiek után már talán mondanunk sem kell, hogy a légszomj kimondottan figyelmeztető jelzésnek számít! A beszűkült erek, a szív elégtelen működése és az oxigénhiány következménye, hogy néha levegő után kénytelen kapkodni a szervezet. Figyeljünk erre a vészkiáltásra!

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work