7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódEzotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyítások5 csillagjegy, aki egész életében taszítja a pénzt

5 csillagjegy, aki egész életében taszítja a pénzt

Sok embernek vannak korlátozó hiedelmei a pénzzel kapcsolatban. Egyesek úgy gondolják, hogy a boldogság forrása, míg mások éppen ellenkezőleg, abban hisznek, hogy az életben minden többet ér a pénznél. 

Kétségtelen, hogy számtalan ember feltette már magának a kérdést, “Hogyan lehetséges az, hogy egyesek erőfeszítés nélkül gazdaggá válnak, míg mások csak bukdácsolnak?”

Az asztrológusok szerint a pénzzel való viszonyunk a csillagokban meg van írva és a következő 5 zodiákus nem túl szerencsés ebben a tekintetben.

NYILAS

A bátor és kalandvágyó Nyilasok esete eléggé zavaros, hiszen elsőre azt gondolhatnánk, hogy mivel ők nem félnek kockázatot vállalni és megragadni a lehetőségeket, biztosan nagyobb az esélyük, hogy gazdaggá váljanak. Azonban az a tényező is képbe lép, hogy öntörvényűek és kalandjaikat szívesebben élik meg egyedül. Mivel csapatban nem érzik magukat hatékonynak, ezért a céljaik elérése is nehezebb számukra.

RÁK

A Rákok jellemzően előítéletesek a pénzzel kapcsolatban. Szerintük a gazdagságot nem kell feltétlenül párhuzamba vonni a nagyobb mennyiségű pénzszerzéssel. Sikereiket sokkal inkább a feladataik megfelelő elvégzésében, mintsem pénzbeli jutalomban mérik. A lelki gazdagság sokkal többet jelent neki, mint az anyagi, ezért lehet, hogy soha nem is fognak különösebben vagyonossá válni az életükben.

HALAK

Megrögzött álmodozók, akik gondolatvilágukban olyan mélyen el tudnak merülni, hogy a valós világot sokszor elfelejtik maguk körül. Idealista, romantikus oldaluk veszi át az irányítás felettük és emiatt gyakorlatilag hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a pénzt hajtsák. Nem szabad megfosztani őket a komfortos környezetüktől, ahol kiteljesedhetnek. Erre sokkal nagyobb szükségük van, mint a pénz felhalmozására.

MÉRLEG

A Mérlegek egyik legjellemzőbb tulajdonsága az igazságosság és egyik legnagyobb gyengeségük a döntésképtelenségük, amely akadályt jelent abban, hogy elérjék boldogságukat és gazdaggá váljanak. Szembenézni új kihívásokkal, kockáztatni és mindent feladni egyvalamiért? Ez nekik túlságosan is sok. Sokkal bátrabbnak kellene lenniük, hogy sikert vonzzanak az életükbe.

IKREK

Ahhoz képes, hogy milyen vonzó és beszédes típusok, messze állnak a gazdagságtól. Ez nagy valószínűséggel annak köszönhető, hogy hasonlóan döntésképtelenek, mint a Mérlegek és nem bíznak teljes mértékben magukban. Ez gyakran vezet oda, hogy aranyat érő lehetőségeket hagynak ki, amelyek pedig kikövezett utak jelentenének a gazdagsághoz.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem