Tizenharmadik fejezet

A fokozatok elosztása az anyagi testek és az isteni létezők között
Ezeknek a létezőknek (ti. a Hold szférája alatti anyagi dolgoknak) olyan a rendje, hogy első helyen a legalacsonyabb rendű áll, és utána következnek az egyre kiválóbbak mindaddig, amíg a sor be nem fejeződik a legkiválóbbal, amelyiknél kiválóbb már nincs is. Ezek közül a leg-alacsonyabb rendű a közös ősanyag, nála tökéletesebbek az elemek, továbbá az ásványok, majd a növények, aztán a nem gondolkozó élőlények, és végül a gondolkozó élőlények. A gondolkozó élőlénynél nincs semmi tökéletesebb sem.

Ami az előbb említett létezőket illeti (azaz a Hold szférája fölötti értelmeket), náluk a rangsor élén a legkiválóbb áll, aztán a nála hiányosabb, majd az annál hiányosabb, míg el nem jutunk a közülük legkevésbé tökéleteshez. A legkiválóbb és a legtökéletesebb közülük az Első. Ami pedig az Elsőtől létrejövő többi létezőt illeti, összességében véve közülük azok a leg¬kivá-lóbbak, amelyek nem testek és nem testekből állnak. Utánuk következnek a égitestek. Ezen anyagnélküli létezők közül a legkiválóbb a Második, majd sorban a többi, míg el nem jutunk a Tizenegyedikhez. Az égiek közül a legkiválóbb az első égbolt, majd a második, és így tovább a fönti sorrend szerint, míg el nem jutunk a tizenegyedikhez, azaz a Hold szférájához. Az Első után álló anyagtalan létezők száma tíz. Az égi testek száma összesen kilenc, így számuk összesen tizenkilenc.

E tíz (anyagtalan létező) közül mindegyik létrendjében egyedül áll a létével, és léte nem lehet valami rajta kívül álló más dolog érdekében. Ha ugyanis létében részesülne valami más is, és az a másik nem lenne ezzel azonos, akkor abban a dologban szükségképp lenne valami, aminek révén ettől különbözik, és a különbséget jelentő valami lenne az ő speciális léte. Ez a speciális lét azonban nem lenne azonos azzal a léttel, amivel ez létezik. Más szóval kettőjük léte nem lenne egy lét, hanem közülük mindegyikben lenne valami, ami speciálisan csak az övé. De az sem lehet, hogy ellentétesek legyenek, mivel mindent az ellentétével a közös anyag köt össze. Márpedig ezek egyikének sem lehet anyaga. Továbbá az egy species alá tartozó dolgok esetében sok az individuum, mégpedig a specieshez tartozó forma szubsztrátumának sokasága következtében. Aminek tehát nincs anyaga, annak speciesében rajta kívül semmi sem lehet.

Az ellentétek létrejöttének forrásai lehetnek továbbá vagy a dolgok ellentétes szubsztanciái, vagy egy dolog szubsztrátumának ellentétes állapotai és viszonyai. Ilyen például a hideg és a meleg. Mindkettő a Naptól származik, a Nap pedig ebbe az állapotába a közelsége vagy távolsága révén kerül. E két állapota ellentétes állapotokat és viszonyokat hoz létre.
Az Elsőnek nem lehet ellentéte; sem pedig a Másodikhoz viszonyított ellentétes állapotai, sem pedig a Másodikhoz képest olyan viszonyai, amelyek ellentétesek. A másodikban sem lehet ellentét, hasonlóképp a Harmadikban sem, és így tovább a Tizedikig. Ez a tíz mind a saját lényegét és az Elsőt gondolja. Egyik sem elegendő ahhoz, hogy a saját lényegét gondolva legyen léte tökéletes. Mindegyik azáltal nyeri el a tökéletes kiválóságot, hogy saját lényegével együtt az első ok lényegét is gondolja.

Amilyen mértékben meghaladja az Első kiválósága az ő lényegének kiválóságát, annyival lesz az Elsőt gondolván lelkében nagyobb a boldogsága, mint akkor lenne, ha csak a saját lényegét gondolná. Hasonlóképp ugyanannyival nagyobb az élvezete saját lényegét gondolva akkor, ha vele együtt az Elsőt is gondolja, amennyivel az Első tökéletessége nagyobb az ő lényegének tökéletességénél. Amennyivel nagyobb az Első pompája és szépsége az ő esszenciájának pompájánál és szépségénél, annyival múlja fölül saját esszenciája iránti csodálatát és szeretetét az, ha saját esszenciájával együtt az Első lényegét is gondolja. A szeretett és csodált lelkében azáltal lesz első, hogy az Elsőt gondolja, és azáltal lesz második, hogy saját lényegét gondolja. Az Első pedig eme tízhez viszonyítva a szeretet és a csodálat első tárgya.

Tizennegyedik fejezet

Az égi testek közös tulajdonságai

Az égi testek kilenc rendszert képeznek kilenc fokozatban. Mindegyik rendszert egy kör alakú test zárja körbe. Az első ezek közül csak egy testet tartalmaz, és egy kör alakú mozgással mozog nagyon gyorsan. A második egy kör alakú test, és több közös mozgású testet tartalmaz. Ennek (a szférának) csak két mozgása van. E két mozgásban részesül az összes (körbezárt) test. A harmadik és az utána következő két (szféra) számos különböző testet ölel föl, és ezek mind az őket megillető speciális mozgással mozognak, de közösen részesülnek másféle mozgásokban is. Ezek a testek mind egy nemhez tartoznak, de különböznek fajukban. Mindegyik fajban azonban szám szerint csak egy test létezhet, s annak speciesében más nem részesül. Így például a Nap létében nem részesül más az ő fajtájából, létében egyedül áll, Ugyanúgy van ez a Holddal és a többi csillagokkal.
Ezek (az égi testek) hasonlítanak az anyagi létezőkre, mégpedig abban a tekintetben, hogy szubsztrátumuk van, ami hasonlít az anyagi szubsztrátumhoz, s ez utóbbi célja a forma hor-dozása. Olyan dolgok vannak bennük, mint a formák, és ezek révén szubsztancia¬lizálódnak. Ezek a dolgok az említett szubsztrátumban állnak fönn. Formáiknak mégsem lehet ellentétük. Szubsztrátumuk nem fogadhat be formájukon kívül más formát, de ez utóbbitól üres sem maradhat. E szubsztrátum formáiban semmi módon sincs nemlét, hanem inkább a nemlét e formákkal szemben áll. A szubsztrátum így nem gátolja meg e formákat abban, hogy őket gondolják, és hogy esszenciájukban értelmek legyenek.

Ezek közül tehát mindegyik formája révén aktuális értelem; és annak az anyagtalan létezőnek a lényegét gondolja, amelyiktől az illető létező létét kapta, és ezenkívül még gondolja az Elsőt. De amikor esszenciáját gondolja, nemcsak értelmet gondol, mivel szubsztrátumát is gondolja, és a szubsztrátum nem értelem. Ha azonban szubsztrátumával nem gondolja, hanem csak formájával, akkor van benne olyan szellemi létező, ami nem gondol, márpedig minden¬nel gondolkozik, amivel szubsztancializálódik és formálódik. Más szóval szubsztanciája formából és szubsztrátumból áll. Ez választja el az Elsőtől és a többi tíz anyagtalan létezőtől, valamint minden szubsztrátumtól. Az ember anyagában közös vele. Ő sem saját lényege révén boldog, tehát nem azáltal, hogy csak saját esszenciáját gondolja, hanem azáltal, hogy az Elsőt is gondolja, és azt az anyagtalan létezőt is, amelyiktől léte származik. Az anyagtalan létezővel közös az a tulajdonsága, hogy szereti az Elsőt és lelkében csodálja azt az ékességet és szépséget, amit az Elsőből merített. Ettől eltekintve messze ama tíz alatt áll.

Az anyagi (testek) közös tulajdonságaiból övék a legnemesebb és legkiválóbb tulajdonságok. Ez abban áll, hogy alakja a legkiválóbb, azaz gömb, továbbá a látható minőségek közül is övé a legkiválóbb, s ez a fénysugár. Egyes részei a sugarakat hozzák létre, ezek a csillagok. Más részei aktuálisan átlátszók, mert már maguktól is telve vannak fénnyel és fényt kapnak a csillagoktól is. Övék a legkiválóbb mozgás, azaz mozgásuk kör alakú.

Hasonlítanak arra a tíz (anyagtalan létezőre) abban is, hogy kezdettől megkapták azt a leg-nemesebb valamit, aminek révén szubsztancializálódtak, s ugyanígy megkapták az őket megillető nagyságukat, alakjukat és látható minőségeiket.

Tizenötödik fejezet

Miben, merre és miért mozognak az égi testek

Abban különböznek (ti. az égi testek a tíz értelemtől), hogy nem lehetett a kezdet kezdetén megadni azt a dolgot, amelyik felé mozogjanak. A valami felé történő mozgás a testek leg-közönségesebb tulajdonságának számít, beleértve a legalacsonyabb rendű testeket is. Ez onnan származik, hogy minden testnek valahol kell lennie. A testez tartozó helynek körbe kell vennie az adott testet. Ennek a helynek pedig az a sajátos tulajdonsága, hogy nem lehetséges, hogy a test egésze elhagyja a hely egészét. A helynek vannak részei, mint ahogyan a benne levő testnek is vannak részei. E test bármely része nem rendelkezik előjoggal a környezetét képező hely valamely részére, a test minden része szükségképp megfelel a környezet valamely helyének, és ez nem változik időről-időre, hanem huzamosan így van. Valahányszor a test egy része elfoglalja a környezet egy részét, mindannyiszor a test előtte álló részének megfelel a környezet előtte álló része. Nem lehet, hogy egy időben két hely feleljen meg neki. Először el kell hagynia azt, amiben benne van, hogy abba kerülhessen, ami előtte van, és így kell lassan végigmennie a környezet összes részén. Az a rész, amelyikben benne volt, nem rendelkezik az egyik időben nagyobb előjoggal rá, mint más időben, s így van ez mindig. Ha nem foglalhat el örökösen egy bizonyos részt, mert szám szerint egy, és így faj szerint is egy lett, akkor néha ott lesz, néha nem. Aztán tovább megy egy fajában hasonlóhoz, és azt is elhagyja egy időre, átmegy egy harmadik hasonlóra, és tovább menvén azt is elhagyja egy időre, eljut a negyedik hasonlóra, és így megy ez tovább örökké.

Világos tehát, hogy az elhagyott és változó részek visszatérnek ugyanoda annak a testnek a viszonyában, amelyik körül az ég van. A „viszony” azt jelenti, hogy mondhatjuk „ez ezé” és „ez innen”; és így tovább abban az értelemben, hogy a „hol” jelentése a testnek az őt fedő síkhoz való viszonyában áll. Minden égitest egy szférá-ban, azaz egy megtestesült körben létezik. Részeinek viszonya az alatta levő testek felszí¬nének részeihez állandóan változik, és mindegyikük a jövőben visszatér egy korábbi viszonyhoz.

Az egyik dolognak a másikhoz való viszonya a lehető legalacsonyabb rendű akcidencia, és ez áll a dolog szubsztanciájától a legtávolabb. Minden szférának és megtestesült körnek, ha kör alakú mozgása van, a mozgása vagy gyorsabb vagy lassúbb a többi mozgásnál. Így van ez például a Saturnus és a Hold szférájának esetében. A Hold szférájának mozgása gyorsabb a. Saturnus szférájánál.

Tizenhatodik fejezet

A kör alakú mozgás állapotai és általános természete

Az égitestek mozgásának ez a megkülönböztető tulajdonsága nem másokhoz való viszo¬nyuk-ban, hanem saját magukban áll, saját lényegükből fakad. Amelyik közülük lassú, az mindig lassú, a gyors pedig mindig gyors. Továbbá sok égitest helyzete a középponthoz és az alatta levőkhöz különböző, és e helyzetükben mutatkozó különbségük miatt van mindegyiküknek sajátos akcidenciája, ezért siet némelyik a Föld körül, s ezért lassú némelyik. Ez azon kívül van, hogy egyesek mindig gyorsak, mások mindig lassúak; a Saturnus és a Hold analógiájára. Ehhez járul még az egymáshoz fűződő kapcsolatuk, nevezetesen az, hogy néha össze¬talál-koznak, néha szétválnak, néha pedig egymással oppozícióban állnak. Az is előfordul, hogy néha valamelyik alattuk állóhoz közel kerülnek, néha eltávolodnak tőle, egyszer láthatók, másszor eltűnnek. Ezek az ellentétek nem szubsztanciájukban vannak, sem a szubsztan¬ciájuk-hoz közel álló akcidenciáikban, hanem csak viszonyaikban. Ilyen például még följövetelük és lenyugvásuk is. Ezek az alattuk levőkkel szemben megnyilvánuló ellentétes viszonyaik. Az égitestek az első olyan létezők, amelyekhez ellentétes tulajdonságok járulnak, és az első olyan létezők, amelyekben ellentétek vannak. Ezek voltaképpen a testeknek az alattuk levőkhöz vagy egymáshoz fűződő viszonyai. Ezek az ellentétek jelentik az ellentétek legalsó fokát. Az ellentét a lét hiányossága. Az égi testeknek a hiányosság a természet szerint létező dolgok közül a legalacsonyabb rendűekben jár ki.

Az összes égi testnek egy közös természete van. Ennek lényege az, hogy mind a közülük legelső test mozgásával mozognak, mégpedig kör alakú mozgással, éjjel-nappal. Ez a mozgás pedig az első égbolt alatt nem kényszerű, mivel az égben nem lehet semmi kényszerűség. Az ottani szubsztanciák között is van különbség, de nincs közöttük ellentét. Így különbözik a Saturnus a Jupitertől, minden csillag minden csillagtól, minden szféra minden szférától. Ellentétetek is járulhatnak hozzájuk, mint mondtuk, de csak viszonyaikban. Viszonyaik változnak, egymással ellentétbe kerülhetnek, egymást követhetik. Megszűnik egyik viszonyuk és átváltozik saját ellentétévé, aztán visszatér ugyanaz, amelyik megszűnt, de csak fajtájában azonos vele, nem pedig számban. Viszonyaik ismétlődnek, némelyikük hosszabb, némelyikük rövidebb idő alatt tér vissza. De vannak olyan állapotok és viszonyok is, amelyek egyáltalán nem térnek vissza. Az a tulajdonságuk, hogy összességükben egy dologhoz képest lehetnek ellentétes viszonyaik, például egyesek közel lehetnek egy bizonyos dologhoz, mások pedig ugyanattól távol lehetnek.

Tizenhetedik fejezet

Az ősforma és az ősanyag keletkezésének okai

Az égi testek közös természetéből következik, hogy az alattuk létezőknek egy közös ősanyag van. Szubsztanciáik különbözőségéből következik, hogy sok, szubsztanciájában különböző test létezik. Viszonyaik és kapcsolataik ellentéteiből következnek az ellentétes formák. Az ellentétes viszonyok cserélődéséből és egymásutánjából következik az ősanyagban az ellentétes formák cserélődése és egymásutánja. A testek egy csoportja esetében az ellentétes viszonyok és az ellentmondó kapcsolatok egyidejű föllépése egy esszencián ellentétes formájú dolgok egyesülését és keveredését jelenti. Ezekből a különböző fajta keveredésekből jön létre a testek számos formája. Az ismétlődő és visszatérő kapcsolataikból származnak a visszatérő létű dolgok. Egyesek közülük rövidebb, mások hosszabb időközökben térnek vissza. A nem ismétlődő kapcsolatokból és állapotokból, tehát azokból, amelyek egy adott időben úgy fordulnak elő, hogy korábban sohasem voltak és később sem lesznek, jönnek létre azok a dolgok, amelyek léte sohasem ismétlődik.

Tizennyolcadik fejezet

Az anyagi testek létrejöttének fokozatai

Először az elemek jönnek létre, aztán a hozzájuk hasonló és velük kapcsolatba levő testek, mint például a gőzök és az effajta dolgok, tehát a felhők, szelek és mások, amik a levegőben keletkeznek. Ez érvényes minden, a föld körül és a föld alatt található hasonló dologra, továbbá a vízre és a tűzre. Az elemekben és a többi létezőkben erők jönnek létre, és ezek segítségével önmaguktól mozognak ama dolgok felé, amelyek természetük szerint miattuk vagy általuk vannak. Mindez külső mozgató nélkül megy végbe. A létrejövő erők révén hatást gyakorolnak egymásra, egymás hatását befogadják. Hatnak rájuk az égi testek is, de ezek egymásra is hatnak, és e hatások összességből, ebben a tekintetben, a keveredések és egye-sülések számos fajtája jön létre. Létrejön sok különböző mérték, egyesek ellentétével, mások ellentéte nélkül.

Ebből következik a többi test léte. Először az elemek vegyülnek egymással, és ebből számos ellentétes test születik. Aztán csak az ellentétesek vegyülnek egymással, továbbá az ellen-tétesek egymással és az elemekkel. Ez a második vegyülés az első után. Innen is sok ellentétes formájú test származik. Mindezekben úgyszintén létrejönnek azok az erők, amelyekkel egymásra hatnak, s amelyekkel más testek hatását befogadják, s amelyek segítségével ön-maguktól mozognak, külső mozgató nélkül. Ezekre is hatnak az égi testek, de egymásra is hatnak, hatnak rájuk az elemek és ők is hatnak az elemekre. Eme hatások összességéből is, különböző módokon, sok más vegyülés áll elő, és a dolgok ezek által nagyon eltávolodnak az elemektől és az ősanyagtól. Az előző keveredés után nem szűnik meg a további keveredés, és így a második vegyülés mindig sokkal bonyolultabb az elsőnél. Ez így folytatódik mindaddig, amíg olyan testek nem jönnek létre, amelyek már nem tudnak keveredni. Vegyülésükből tehát új test jön létre, és ez még messzebb áll az elemektől, ezért megáll a keveredés.

Néhány test az első vegyülésből, mások a másodikból keletkeznek, ismét mások a harmadik-ból, s némelyek még későbbiből. Az ásványok az elemekhez közelebb álló vegyülésből jönnek létre és kevésbé összetettek. Kevés fokozattal távolodnak el az elemektől. A növények már ezeknél komplikáltabb vegyülésekből keletkeznek és az elemektől több fokozatnyi távol¬ságban állnak. A nem logikus élőlények még a növényekénél is bonyolultabb keveredésből származnak. Az ember az egyedüli, aki az utolsó keveredésből jött létre.

Ezek közül mindegyes speciesben olyan erők jönnek létre, amelyek segítségével önmaguktól mozognak, s olyan erők, amelyekkel másokra gyakorolnak hatást, s amelyek révén másoktól fogadnak be hatásokat. A cselekvő hatásának tárgyát jelentő szubsztrátum összesen három csoportra osztható, közülük az egyikre a legnagyobb, másikra a legkisebb mértékben, a harmadikra egyenlő mértékben hat. Ugyanez érvényes a más hatását elszenvedők esetében is. Három féle aktivitás számára lehet szubsztrátum: az egyikre az aktivitás a legnagyobb, a másikra a legkisebb, a harmadikra egyenlő mértékben hat. A tevékenység bármiféle dologra vagy úgy hat, hogy támogatja annak fönnmaradását, vagy úgy, hogy ellentétbe kerül vele.

Miközben ezek a dolgok egymásra hatnak, hatnak mindegyikükre az égitestek is, támogatva őket vagy velük ellentétbe kerülve. Amelyik támogatja őket, az néha támogatja őket, néha ellentétbe kerül velük; és amelyik ellentétben áll velük, az néha ellentétben van velük, néha támogatja őket. Ezek az égi hatások társulnak a földi testek egymás közti hatásához, és ebből a társulásból ismét nagyon sok keveredés és vegyülés származik, azaz mindegyikük fajtájában rengeteg különböző egyed jelenik meg, ezek tehát az égi testek alatti természetes dolgok létének okai.

Tizenkilencedik fejezet

A formák változása az anyagban

A dolgok először az említett utakon és módokon jönnek létre, s ha egyszer léteznek, akkor létüknek maradandónak és tartósnak kell lennie. A létezők fönnmaradása azonban ebben az állapotukban anyaguktól és formájuktól függ, ugyanakkor a formák ellentétesek. Minden anyag természetéhez tartozik, hogy egyszer ez a forma valósuljon meg benne, egyszer pedig az ellentéte. Mindezeknek a testeknek joguk és igényük van formájukra, de ugyanígy joguk és igényük van anyagukra is. Formájuk révén joguk van fönnmaradni és létüket megőrizni, anyaguk révén pedig joguk van egy másik, eddigi létükkel ellentétes léthez. Miután e kettő nem valósulhat meg együtt, egy időben, szükségszerűen egyszer az egyik valósul meg, létre jön és léte megőrzésével fönnmarad egy darabig, aztán elpusztul és létrejön az ellentéte, aztán az marad fönn, és ez így folytatódik örökké. Egyikük léte sem előbbre való a másikénál, egyikük fönnmaradása sem jogosabb a másikénál, mert mindkettőt megilleti a lét és a maradandóság egy darabja.

Továbbá mindkét ellentét számára közös ugyanaz az anyag, mindkét ellentét ugyanazon anyag által létezik. Egyazon anyag azonban mégsem méltóbb az ellentétpár egyik tagjára, mint a másikra, s az sem lehet, hogy mindkettőjüket egyidejűleg szolgálja. Ebből szükségszerűen következik, hogy ugyanazt azt anyagot egyszer az ellentét, egymás a másik kapja meg, és az anyag így cserélődik közöttük. Mindegyik olyan lesz, mintha joga lenne valamire a másiknál, s lenne valamije, ami a másiknak is megvan, és lenne a másiknál is valami, ami neki is megvan. Mindegyiknek van valami joga, ami az egyikről a másikra a másikról az egyikre száll. Az igazságosság ebben az esetben azt követeli, hogy ennek legyen anyaga, és azt kapja meg a másik, hogy a másiknak is legyen anyaga, és azt kapja meg ismét ez, tehát az anyag váltakozzék közöttük. A létezők közötti igazságosság megvalósulása érdekében nem lehet-séges, hogy egy dolog örökké fönnmaradjon, mert szám szerint egy Örökké való fönn-maradását úgy alkották meg, hogy fajában egy. A fajában egynek való fönnmaradásához arra van szükség, hogy a faj egyedeinek bizonyos idejük legyen, aztán ha elpusztulnak, akkor a faj más individuumai vegyék át a helyüket, és így tovább örökké.

E testek közül egyesek elemekből állnak, mások ezek vegyüléséből jönnek létre. Az ezek vegyüléséből létrejövők részben komplikáltabb keveredésükből keletkeznek, részben kevésbé komplikált keveredésükből származnak. Ami az elemeket illeti, mindegyikük esetében a pusztító ellentét csak kívülről jöhet, mivel testük egészében nincs semmi ellentét sem. A kevésbé komplikált keveredésből származókban csekélyek a belső ellentétek, így erejük is törékeny, gyönge. Éppen ezért az esszenciájában levő pusztító ellentét is csekély erejű és nem pusztítja el, hacsaknem külső segítséggel.

Így tehát az ezeket elpusztító ellentét is külső eredetű. A kevésbé bonyolult keveredésből származó dolgokat csakis külső ellentétek pusztíthatják el. Ami a bonyolultabb keveredésből létrejövő testeket illeti, a bennük és az összetételükben levő számos ellentét miatt eme össze-tett testekben az ellentétek szembeszökőbbek és ellentétes erőik is hatékonyabbak. Egyidejűleg hatnak egymásra. Miután nem hasonló részekből állnak, nem gátolja semmi sem a belső ellentétek keletkezését. A pusztító ellentétek testükön belülről és kívülről egyaránt hatnak.

Azok a testek, amelyeket külső ellentétek pusztítanak el, sohasem maguktól bomlanak föl, mint például a kő vagy a homok, hanem e kettő és minden hozzájuk hasonló más csakis külső dolgok tevékenysége következtében pusztul el. A többi pedig, tehát a növények és az élőlények, belső ellentétek következtében is fölbomolhatnak. Ha tehát ezek a dolgok egy-idejűleg megvannak, akkor formájuk fönnmarad egy darabig azáltal, hogy mindig hátrahagy valamit fölbomló teste helyett, és ez a dolog lép a fölbomlott test helyére. Nem lehet, hogy a fölbomló test helyett visszamaradó dolog azzal a testtel kapcsolatban kerüljön, ebben az esetben ugyanis elvenné annak formáját és ugyanazt a formát öltené magára, azaz belőle táplálkozna.

Ezekben a testekben ugyanis tápláló erő, és e tápláló erőt segítő mindenféle képesség található, elannyira, hogy ezek a testek mind magukhoz tudják vonni ellentétüket és meg tudják őket fosztani ellentétes voltuktól, és befogadván őket esszenciájukba, fölöltik a korábban másikhoz tartozott formát. Ez addig folytatódik, amíg az idő hosszúsága folytán el nem halványul bennük az erő, és föl nem bomlik a testből az, amit a gyöngyülő erő már nem tud pótolni, és így ez a test elpusztul. Ez a módja a test megőrzésének a belső bomlasztó erővel szemben. A külső bomlasztó erővel szemben azokkal a természetes szerveivel védekezik, amelyek részben testén belül, részben azon kívül vannak.

Annak érdekében, hogy fajában egyként fönnmaradhasson arra van szükség, hogy az elpusztult individuumok helyébe mások lépjenek.
Ez úgy történik, hogy az első individuumokkal együtt később keletkezett individuumok is léteznek, és ha az elsők elpusztulnak, akkor ez utóbbiak a helyükre lépnek, nehogy legyen olyan időpont, amikor az adott fajnak egy individuuma sem létezik. Előfordulhat, hogy ezek akár egy helyen, akár különböző helyeken keletkeznek. Más módon úgy is történhet mindez, hogy az első utáni egyed csak az első pusztulást követő időben jelenik meg, s így van olyan idő, amikor az adott fajból egy individuum sem létezik. Némelyekben van olyan potencia, amivel magukhoz hasonlókat tudnak létrehozni, némelyek viszont nélkülözik ezt a képes¬sé¬get. Ha nincs meg bennük ez a képesség, akkor egyedül az égi testek okozzák a pusztulásukat, hiszen ezek tartják fönn az elemeket adott állapotukban. Ha viszont megvan bennük a faj szerint hasonló egyedek létrehozására való potencia, akkor képességüknek megfelelően cselekszenek. Mindehhez járul még az égi testek és más testek hatása is, mégpedig oly módon, hogy az vagy támogatja őket, vagy ellentétes velük szemben, de mégsem lehetetleníti potenciájuk tevékenységét. Ebben az esetben keveredés jön létre; vagy olyan módon, hogy az a hatás azzal a képességgel egyensúlyban áll, vagy olyan módon, hogy az egyensúlyt kisebb-nagyobb mértékben fölborítja, de aktivitását mégsem lehetetleníti. A fajban ebben az esetben ily módon jön létre az a valami, ami az összetett test helyét elfoglalja. Mindez így történik a dolgokkal kisebb, nagyobb vagy egyenlő mértékben. A létezők e neme ilyen módon marad fönn.

Ezen testek mindegyikének joga és igénye van a formájára, joga és igénye van az anyagára. Aminek formája révén joga van a fönnmaradáshoz, meglevő létéhez, és ahhoz, hogy ne szűnjék meg, annak anyaga révén joga van egy másik, az addigi létével ellentétes léthez, azzal ellenkező léthez. Az igazságosság megköveteli mindkét igény kielégítését.
Miután nem lehet e kettőt egyidejűleg kielégíteni, szükségszerűen egyszer az egyiknek, egyszer a másiknak kell teret kapnia, s a test fönnmarad egy darabig, léte megőrződik, aztán elpusztul és ellentéte létezik, hogy így megy ez örökké. Ami megőrzi a létét, az vagy a test formájában rejlő ereje, vagy egy más, vele kapcsolatos, neki a léte megőrzésében eszközül szolgáló test ereje. Léte megtartását átvállalhatja egy rajta uralkodó másik test is, így egy égi test vagy bármi más, de mindezek a tényezők együttesen is előfordulhatnak.

Továbbá ezek a létezők egymással ellentétesek, és minden ellentétpárnak az anyaga közös. Ennek a testnek az anyaga pontosan azonos annak a testnek az anyagával, a másik test anyaga képességével. Mindegyiknek van valamije, ami a másiké, s a másiknak van valamije, ami az egyiké. Olyan, mintha ebben a tekintetben mindegyiknek joga lenne valamire a másiknál, s ez a jog az egyikről a másikra és a másikról az egyikre szállna. Egy dolognak az éppen a másiknál levő anyaga vagy olyan, hogy pontosan annak a formáját ölti magára, mint annak a testnek az esetében, amelyik egy másikból táplálkozik, vagy olyan az anyaga, hogy a másik speciesének és nem annak magának a formáját ölti magára.
Ilyenek például azok az emberek, akik az eltávozottak örökébe lépnek. Úgy igazságos, hogy ami annak az anyagából ennél van, azt kapja meg ez. Az a képesség, amivel a saját anyagát a másiktól megszerzi a másiktól elragadja, az vagy egy testen belüli, a formájához tartozó képesség, ekkor ez a test elválaszthatatlanul hozzá tartozó eszköz; vagy egy másik testen belül van meg, és ebben az esetben az a másik test egy tőle különálló eszköz, és őt csak anyagának az ellentététől való elragadásában szolgálja. Van még más rendelkezésére álló potencia is, vagy a testben vagy valami más testben. Ez vagy saját formájához vagy speciese formájához tartozik. Az is lehet, hogy mindez egy potencia, de mindkét aktivitást elvégzi. Az is előfordul, hogy egy másik, rajta uralkodó test szerez érvényt jogának, s e test lehet égi test is vagy bármi más. Mindezek a dolgok egyszerre, együttesen is előfordulhatnak.

Egy test lehet egy másik test anyaga, vagy úgy, hogy formáját teljesen átadja, vagy úgy, hogy formájából egy részt átruház rá, és így veszít erejéből.
Az a test, amelyiknek azért van valami eszköze, hogy vele egy másik testet szolgáljon, föl-adatát a következő két mód egyikén teljesítheti: vagy formája teljes átruházásával, vagy formája potenciájának egy kis része oly módon történő átruházásával, hogy lényegét még ne veszítse el. Ilyesmi például az őr részéről a rabszolgák megtörése és elnyomása, hogy meg-alázkodjanak és szolgáljanak.

Huszadik fejezet

Az emberi lélek részei és potenciái

Ha az ember létrejön, akkor elsőként a táplálkozásra való képesség jelenik meg benne, azaz a táplálkozási potencia. Ez után jelenik meg a szenzuális dolgokat, így például a meleget és a hideget érzékelő képessége, számos más potenciával együtt. Ennek segítségével érzékeli az ízeket, illatokat, a hangokat továbbá a színeket és minden látható dolgot, például a sugarakat. Az érzékszervek révén érzések támadnak az érzékelt dolgok irányában, mégpedig vágy vagy ellenszenv. Ezek után jön létre az emberben egy újabb képesség. Ez őrzi meg az érzékelt dolgok képeit a lélekben, miután azok eltűnnek szemünk és érzékszerveink elől. Ez az imaginatív potencia (képzelőerő), ez állítja össze érzékleteinket egymással, ez választja el őket egymástól, ez hoz létre különböző összeállításokat és csoportosításokat belőlük. Ezek közül egyesek hamisak, mások igazak lesznek. Érzéseket is támaszt e képzetekkel szemben. Ez után jön létre a kogitatív potencia (a gondolkozó képesség). Ez teszi lehetővé a gondolati dolgok elgondolását, ez különbözteti meg a szépet a csúnyától, ez hozza létre a mesterségeket és a tudományokat, és ez is érzéseket hív létre az elgondolt dolgokkal kapcsolatban.

A nutritív potencia (táplálkozási képesség) egy vezető potenciából és az azt tápláló képes-ségekből áll. A fő táplálkozási képesség a test részei közül a szívben található. Az őt tápláló és szolgáló erők szét vannak szórva a többi testrészben. A dolog természeténél fogva a fő erő irányítja a többit. A többi képesség hasonlít hozzá és utánozza a tevékenységét, termé¬szetesen a szívben székelő vezető képesség céljainak megfelelően. Ez így van a gyomorral, a májjal és a léppel kapcsolatban, s továbbá mindazokkal a szervekkel kapcsolatban, amelyek ezeket szol-gálják, vagy azokkal, amelyek ez utóbbiakat szolgálják, majd amelyek ismét ez utóbbiakat szolgálják. A máj tehát olyan szerv, amelyek más szerveket ural, de őt is uralják. Ő a szív uralma alatt áll, de ő uralja az epét és a vesét az összes ezekhez hasonló szervekkel együtt. A hólyag a vesét szolgálja, a vese a májat, a máj pedig a szívet. Ugyanígy van ez a többi szervvel is.

A szenzitív potencia (az érzékelő képesség) is rendelkezik egy vezető résszel, más részei pedig ezt a vezető részt táplálják. A tápláló részek a mindenki számára ismert öt érzékből állnak. Ezek a szemben, a fülben és másutt vannak szétosztva. Az öt közül mindegyik az érzé¬ke¬lés egy sajátos területét képviseli. A vezető gyűjti össze mindazt, amit ez az öt összes¬sé¬gé¬ben fölfog. Olyan ez, mintha ők öten csak tudósítanának, mintha csak híreket szolgáltatnának, s mindegyik csak a hírek egy részéért, vagy a birodalom egy területének a híreiért felelne. A vezető képesség meg olyan, mintha ő lenne a király, akinél a birodalom különböző részeiből származó jelentések a hírek felelőseitől összegyűlnek. Ezeknek a vezetője is a szívben található meg.

Az imaginatív potenciának nincsenek a testrészekben szétszórva táplálói. Egységes, és ő is a szívben található. Megőrzi az érzeteket az után is, hogy a forrásaikul szolgáló tárgyak el¬tűnnek az érzékszervek elől. Természetesen ő kormányozza az uralma alá tartozó érzeteket, mégpedig úgy, hogy szétválasztja őket egymástól vagy egymással kapcsolatba hozza őket, különböző csoportosításokat hozva létre. Ennek eredményeként az érzet néha megegyezik az érzés forrásául szolgáló tárggyal, néha ellentétes vele.

A kogitatív potenciának nincsenek specieséhez tartozó táplálói vagy szolgái a többi test-részben, hanem az imaginatív képességeken uralkodik. Mindegyik vezető erő tehát uralkodik és szolgál egyszersmind. A kogitatív potencia uralja az imaginatív potenciát, az pedig a szenzitív potenciát, ez utóbbi pedig a táplálkozási képességet kormányozza.
Az appetitív potencia (az érzelmi képesség) vagy vonzódik valamihez vagy idegenkedik tőle. Vezető képesség, tehát szolgái vannak. Ennek a képességnek köszönheti az akarat a létét. Az akarat voltaképpen egy megismert dolog irányában való vonzódás vagy elvágyódás tőle, te¬kin-tet nélkül arra, hogy a megismerés forrása az érzékelés (sensus) vagy a képzelet (imaginatio) vagy a gondolkodás (cogitatio). Lényege az, hogy szükségszerűen valami elérésére vagy valami elhagyására irányul. Lehet vonzódni valaminek a tudásához, valaminek a meg¬tevé¬sé-hez, akár teljes testtel, akár annak csak egy részével. A vonzódás gyökere a vonzalom uralkodó képessége.

A test cselekedetei a vonzalom képességének alávetett erők révén jönnek létre. Ezek az erők szét vannak szórva azokban a különböző testrészekben, amelyek különböző cselekedetek végrehajtása céljából léteznek. Ilyenek például az idegek, vagy az említett testrészeken keresztül futó izmok. Ezek teszik meg azt, amire az élőlények és az emberek vágyódnak. E testrészek közé tartozik például a kéz, a láb, de ide tartoznak a többi akaratunktól függően mozgó testrészek is. Az ilyen testrészekben lakó erők mind testi erők, és a szívben lakó vezető képességnek, a vonzalomnak szolgálnak.
Valaminek a tudása vagy a kogitatív potencia, vagy az imaginatív potencia vagy valaminek az érzékelése révén jön létre. Ha valaminek a tudására vágyódunk, akkor ezt a tudást a kogitatív potenciának kell megszereznie. A kívánt tudás elérésére szolgáló tevékenység a kogitatív potencián belül egy másik képesség, nevezetesen az intellektuális potencia révén történik. Ez hozza létre a meggondolást, a belátást, a szemlélődést és a következtetést.

Ha érzékelés révén megszerezhető ismeretre vágyunk, akkor az ismeretünket testi és lelki tevékenységből összetett aktivitás segítségével szerezhetjük meg. Így van ez például akkor, ha valamit meg szeretnénk szemlélni. Föl kell nyitnunk szempillánkat és tekintetünket a megszemlélni kívánt tárgyra kell irányítanunk. Ha ez a dolog távol van, akkor közelebb kell mennünk hozzá. Ha akadály van előttünk, akkor kezünk munkájával elhárítjuk azt az akadályt. Mindez ugyan testi tevékenység, maga az érzékelés lelki aktus. Így van ez a többi érzékszerv esetében is.
Ha el akarunk valamit képzelni, akkor több módon tehetjük ezt meg. Imaginatív potenciánk segítségével célba érhetünk egy módon úgy, hogy az ember elképzeli azt, amiben remény¬kedik vagy amire vár, Elképzelhetünk valami elmúlt dolgot is, vagy kívánhatunk valamit, amit csak imaginatív potenciánk állított össze. Másik mód az, hogy az imaginatív potencia megkapja egy dolog érzetét, és azt kiegészíti úgy, hogy az valami félelmetes vagy kívánatos dolog legyen, vagy azt egészíti ki ily módon, amit a kogitatív potenciától kap.

Huszonegyedik fejezet

Hogyan alkotnak ezek a képességet és ezek a részek egy lelket?

A vezető nutritív potencia olyan, mint a vezető szenzitív potencia anyaga, és ez utóbbi olyan mint az előbbinek a formája. A vezető szenzitív potencia olyan, mintha az imaginatív képes¬ség anyaga lenne, az imaginativ pedig formája a szenzitívnek. A vezető imaginatív pedig a vezető kogitatív potencia anyaga, a kogitatív pedig az imaginatív képesség formája. A gondolkozó képesség tehát nem anyaga a többi képességnek, hanem az összes megelőzőnek a formája. Az appetitív potencia követi a vezető szenzitív, imaginatív és kogitatív potenciát, mint ahogy a tűz melege is követi azt, amiben a tűz szubsztancializálódik.

A szív az a fő testrész, amit más testrész nem ural. Ezt követi az agy. Az agy is fő testrész, de uralma nem elsődleges, hanem csak másodlagos, hiszen a szívnek alá van vetve. Uralma a többi testrészre terjed ki. Ő maga a szívnek szolgál, s a többi testrészek neki annyiban szol-gálnak, amennyiben ez természeténél fogva egybeesik a szív szándékával. Így van ez az ember házának urával is. Ő maga szolgál az embernek, de a többi háznép neki szolgál az ember szándékának megfelelően, mindkét dologban (tehát lelkileg és testileg), mintha csak a helyére állva őt helyettesítené, őt képviselné ott, ahol az uralkodó nem tud tevékenykedni. A szív szolgálatában az agy veszi annak föladatait és nemes funkcióit.
Ide tartozik az is, hogy a szív a velünk született hő központja, innen árad szét a többi testrészbe, azok létét fönntartva. Vele együtt ugyanis a természettől való állati lélek is szétárad az ütőerekben. A szívnek ez a melege fönntartja a természetes meleget és az megmarad a testrészekben. Az agy egyenlíti ki a meleget, mivel annak a szívtől hozzá kell mennie, és tőle ér minden taghoz a nekik megfelelő mértékben. Ez az agy első tette és ez általában véve a testrészek számára nyújtott első szolgálata.

Innen van az, hogy az idegek kétfélék lehetnek. Az egyik fajta a szívben lakozó vezető szenzitív potencia táplálásának eszköze, hogy minden érzékszerv el tudja látni sajátos föladatát. A másik fajta a szívben lakozó appetitív potenciát szolgáló szervek eszköze, ezek segítségével tudnak a tagok akaratlagos mozgást végezni. Az agy szolgálja a szívet abban is, hogy támogatja az érzékelő idegeket, s ezáltal elegendő erejük marad a táplálók számára, hogy azok érzékeljék azt, amit érzékelniük kell.

Az agy a szívet szolgálja azzal is, hogy támogatja az akaratlagos mozgáshoz tartozó idegeket. Ez tartja fönn erejüket és teszi lehetővé a testrészek akaratlagos mozgását, mégpedig a szívben lakó appetitív potencia szolgálatában. Az említett idegek közül soknak a gyökere, ahonnan a képességeik megőrzéséhez szükséges anyagot merítik, magában az agyban van, közülük soknak pedig a gyökere az agyig elérő gerincvelőben található. A gerincvelő fölülről az aggyal érintkezik. Az agy az idegeket a gerincvelő segítségével táplálja.
Fontos tényező az is, ha az imaginatív potencia valamit el akar képzelni, hogy a szívben levő hő meghatározott mértékű legyen, másként tevékenysége sikertelen lesz. Ily módon tehát a kogitatív potencia számára is csak akkor lehetséges a gondolkodás, ha a szív hője egy bizo-nyos, a tevékenység szempontjából kedvező értéken áll. Ez érvényes az emlékezetbe vésésre és a visszaemlékezésre is.

Az agy abban is szolgálja a szívet, hogy hőmérsékletét az emlékezés számára kedvezően kiegyenlíti, tehát így temperálja, hogy kedvező legyen a gondolkodásnak és a megfontolásnak, s hogy kiegyensúlyozottsága ugyancsak megfelelő legyen az emlékezetbe vésésnek és az emlékezésnek. Az egyik része tehát úgy temperál, hogy jó legyen a képzelőerőnek, egy másik része úgy mérsékel, hogy az jó legyen a gondolkozásnak, a harmadik pedig úgy, hogy a hő megfelelő legyen az emlékezetbe vésésnek és a visszaemlékezésnek. Mindez azért van, mert a szív, lévén a természetes hő forrása, a hőt csak erősen szélsőséges formában tudja előállítani, hogy az túláradjon rajta a többi testrész felé, de se túl kicsi, se túl nagy mértékben. Ez nem magától van így, hanem a szívben rejlő cél-ok miatt. Ha pedig ez így van, akkor temperálni kell a testrészek felé áradó hőt, mert a szív hője önmagában nem olyan mérsékelt, hogy az a sajátságos tevékenységeknek megfelelne. Ezért az agy természeténél fogva hidegnek és nedvesnek lett megalkotva a többi testrészhez képest, és ez tapintással is érzékelhető. Egy olyan lelki erő van belé helyezve, amelyik a szív hőjét meghatározott mértékben csökkenti.

Az érzékelést és a mozgást szolgáló idegek természetes eleme a föld, ezért gyorsan ki¬szá-radnak. Nedvességüket mégis meg kell őrizniük, hogy könnyed hajlékonyságuk megmarad-hasson, mert ezáltal képesek megnyúlni és megrövidülni. Az érzékelő idegeknek szükségük van a természetes lélekre, mivel abban nincs semmi füstszerű. Az agyba eljutó lélek éppen ebben az állapotban van.
A szívben szélsőségesen tüzes forróság uralkodik, ezért a képességek megtartásában szerepet játszó idegek gyökerei nem a szívben vannak, nehogy gyorsan száradjanak, és nehogy ennek következtében potenciáik és aktivitásaik fölbomolva megsemmisüljenek. Gyökereik tehát az agyban és a gerincvelőben vannak, mert mindkettő nagyon nedves; és mindkettő elegendő nedvességgel tudja az idegeket ellátni ahhoz, hogy megmaradjon rugalmasságuk, és így a lélek potenciái se szenvedjenek csorbát. Bizonyos idegeknek arra van szükségük, hogy finom vízszerű nedvesség járja át őket, s ez ne legyen egyáltalán kocsonyás, másoknak meg éppen a nedvesség kocsonyás volta a kedvező. Az előzőeknek tehát a nem kocsonyás, finom vízszerű nedvességre szoruló idegeknek a véghelye az agy, míg a kocsonyás állapot nedvességre szoruló idegeknek pedig az alsó csigolyákban és a farkcsontban van a gyökerük.

Az agy után következik a máj, majd azután a lép, majd végül a genitáliák. Minden potencia egy bizonyos testrészben található és az a föladata, hogy aktivitásával valamilyen testi funk¬ci-ót lásson el. Tevékenysége során valamilyen test válik le az illető testrészéről és egy másikhoz csatlakozik. Ebből szükségszerűen következik, hogy a másiknak közvetlen kapcsolatban kell lennie az elsővel. Így például sok ideg közvetlenül kapcsolódik az agyhoz, sok pedig közvetlenül a gerincvelőhöz. Más esetekben viszont egy út köti össze az egyik testrészt a másikkal, és a leváló test ezt az utat teszi meg. A potencia vagy szolgálja vagy uralja a testrészt. Gondoljunk például a szájra, a tüdőre, a vesére, a májra, a lépre vagy bármi másra. Mindannak, aminek lelki hatással kell lennie valamilyen más testre, szükségszerűen valamilyen testi járattal kell hozzája kapcsolódnia, mint ahogyan ez például az agy és a szív tevékenysége esetében megfigyelhető.

A testrészek közül elsőként a szív jön létre, aztán az agy, aztán a máj, majd a lép, és ezt követően a többi testrész. A genitáliák aktivitása a többi szervnél későbbi. Uralkodásuk a testben csekély méretű. Ez jól illusztrálható a herék példáján. Aktivitásuk a férfi hevének és a férfi lelkületének megőrzésében áll. Mindkettő a szívből jön, és onnan terjed tovább a hímnemű, herékkel rendelkező élőlényben.
A nemző képességnek van uralkodó és szolgáló része. Az uralkodó rész a szívben, a szolgáló a genitáliákban található meg. A nemzőképességnek két összetevője van: az egyik szolgáltatja az ilyen képességgel rendelkező élőlény létrejöttéhez az anyagot, a másik adja az élőlény fajának megfelelő formát, és mozgósítja az anyagot, hogy fölvegye az illető fajra jellemző formát. Az anyagot szolgáltató potencia a női potencia, a formát pedig a férfi potencia adja. A nő tehát az anyagot szolgáltató képessége miatt nő, a férfi pedig ama potenciája révén férfi, amivel az anyagnak megadja a hasonló potenciával rendelkező formát. A szívet pedig az élőlény számára szükséges anyag előállításával az anyaméh szolgálja. A forma megadásával a szívet – akár az ember, akár más élőlény esetében – a spermát előállító szerv szolgálja. Ha a sperma eljut a nő méhébe, és ott összetalálkozik a méh által az emberi forma befogadására termelt vérrel, akkor a sperma olyan potenciát hív létre abban a vérben, ami azt mozgásba lendíti, és ezáltal a vérből emberi testrészek alakulnak, mindegyik testrész formája meg¬valósul, azaz röviden: létrejön az ember formája. Az anyaméh termelte vér az ember anyaga és a sperma mozgatja ezt az anyagot úgy, hogy létrejöjjön benne a forma.

A sperma viszonya olyan az anyaméh létrehozta vérhez, mint a tejoltóé, amitől megalszik a tej. Ahogy a tejoltó a tej megalvadásának mozgató oka, de nem része vagy anyaga az alvadás¬nak, ugyanúgy a sperma sem része vagy anyaga a méhen belüli sűrűsödésnek. Az embrió úgy jön létre a sperma hatására, mint az aludttej a tejoltó hatására, és úgy jön létre az anyaméh véréből, mint ahogyan az aludttej a tejből vagy ahogyan az ibrik a rézből.
Az emberben a sperma azokban az edényekben jön létre, amelyek tartalmazzák, azaz a pubes környékén levő bőr alatti, a heréket ellátó erekben. Ezek az erek átjárják a penisben lévő csatornát, így jut el a sperma az erekből a penis csatornájába, majd azon végigfutva beáramlik az anyaméhbe, hogy ott megadja a vérnek a változás képességére való indítást, hogy így kialakuljanak a testrészek, azaz minden testrész formája, az egész test formája.

A sperma a férfi eszköze.

Az eszközök közül egyesek kapcsolatban vannak használójukkal, mások elkülönülnek tőle. Ez a helyzet az orvos esetében is. A kéz például az orvosnak gyógyító eszköze, de az operáló kés is a gyógyítást szolgáló eszköze, és a gyógyszer is gyógyító eszköze. A gyógyszer azonban tőle különálló eszköze, de kapcsolatban van vele akkor, amikor készíti és megadja neki azt a potenciáját, amivel megmozgatja a beteg testét és egészségessé teszi. Ha megkapta tőle a gyógyszer a szükséges potenciát, akkor azt bejuttatja – példának okáért – a beteg gyomrába, és az onnan mozgatja a testet az egészség irányában. Az orvos, aki bejuttatta, akkor már távol van, de akár halott is lehet. Ilyen tehát a sperma helyzete is. Az operáló kés ezzel szemben nem fejt ki semmi aktivitást, hacsaknem az őt használó orvossal egységben. A kéz kapcsolata az orvossal szorosabb, mint az operáló késé. A gyógyszer potenciája révén úgy hat, hogy közben nem kell az orvossal kapcsolatban állnia. Hasonló értelemben mondhatjuk, hogy a sperma a férfi nemzőképességének eszköze, de különállva végzi tevékenységét. A sperma edényei és a herék a nemzőképességnek a testhez kapcsolódó eszközei.

A sperma eszközéül szolgáló erek viszonya a szívben lakozó uralkodó potenciához olyan, mint az orvos viszonya a kezéhez, amivel a gyógyszert készíti és megadja neki azt a mozgató képességet, amivel a beteg testet az egészség irányában mozgatja. A szív természetes eszközei az erek, hiszen ezek révén kapja meg a sperma a mozgató képességét, hogy avval az anyaméh végét az élőlények nemének megfelelő forma felé mozgassa.
Ha a vér átvette a spermától a forma felé való mozgás potenciáját, akkor elsőként a szív jön létre, majd létrejötte után várható a többi testrész kialakulása is, mégpedig a szívben meglevő potenciáknak megfelelően. Ha a nutritív potencia kialakulásával együtt az anyagot előkészítő potencia is jelen van, akkor a többi testrész női testrészként alakul ki. Ha a formát adó képesség jön létre benne, akkor a többi testrész férfi testrészként alakul ki.

Az előzőnek eredményeként jönnek létre a női genitáliák, az utóbbiak eredményeként a férfi genitáliák. Aztán fejlődik ki a többi lelki potencia, s ez a nőben és a férfiban hasonló módon történik.

Ez a két képesség, tehát a férfi és a női potencia, az embereknél két individuum között oszlik meg, de a növényeknél sok esetben mindkettő tökéletesen összekapcsolódik az egyedben. Erre szolgálnak például a magról szaporodó növények. Az anyagot, tehát a magot adó növény egyszersmind a forma felé mozgató potenciát is adja. A magban megvan a forma befogadására való képesség és a forma felé irányuló mozgás képessége is. A női potencia adja a forma befogadására való készséget, és a férfi potencia adja a forma felé irányuló mozgás eredetét.
Az állatok között is találhatók ilyen lények. Van közöttük olyan, amelyiknek tökéletes női potenciája van, és ehhez egy bizonyos hiányos férfi potencia kapcsolódik, de ennek aktivitását csak egy bizonyos mértékig tudja megvalósítani, aztán elpusztul. Külső segítségre van tehát szüksége. Ilyen állatok azok, amelyek szél-tojásokat raknak, vagy több halfajta, amelyik lerakja ikráit majd elhagyja azokat, aztán jönnek a hímek és nedvességet eresztenek rájuk. Ha valamelyik ikrát eltalálja a nedvesség, akkor abból élőlény lesz; ha nem találja el, akkor elpusztul.
Az emberek esetében ez nem így van. Ez a két potencia két személyre oszlik szét, és minde-gyiknek megvannak ehhez a sajátos szervei. Ezek a szervek ismertek. A többi testrészük azonban azonos. Ettől a sajátos potenciától eltekintve a többi lelki képességük mind azonos. A közösen meglevő testrészeiket illetően a férfiak hőfoka magasabb; ennek következtében mozgásuk és ösztöneik erősebbek. A lélek akcidenciái közül egyesek az erő felé hajlanak.

Ilyenek például a harag és a keménység. Ezek a nőben gyöngébben, a férfiban erősebben vannak meg. Más akcidenciáik azonban a gyöngeség felé hajlanak. Ilyen a szelídség, az együttérzés. Ezek a nőben vannak meg fokozottabb mértékben. Mindez azonban nem gátolja azt, hogy az emberek közt a férfiaknak hasonló akcidenciái legyenek, mint a nőknek, vagy fordítva, a nőknek a férfiakéhoz hasonló akcidenciái legyenek.
A szenzitív, imaginatív és kogitatív potenciában a két nem nem különbözik. A külső dolgok érzeteinek lenyomatai létrejönnek a szenzitív potencia szolgáló (tápláló) részében, aztán az öt különböző fajta érzékszerv fölfogta különböző nemű érzetek az uralkodó szenzitív poten-ciában gyűlnek össze. Az ezekhez a képességekhez eljutó érzetekből létrejönnek az imaginatív potenciában a képzelet alapvonalai, és megmaradnak ott, megőrződve az után is, hogy a tárgy eltűnt közvetlenül az érzékszervek elől. Ez a potencia kormányozza őket; néha szétválasztja, másszor vég nélkül sok összeállításban csoportosítja őket. E kompozíciók közül némelyik hazug, némelyik igaz.

Huszonkettedik fejezet

A kogitatív potencia. Hogyan gondolkodik és mi ennek az oka.

Ez után az marad hátra, hogy a gondolati létezők fajtáinak képei lenyomódjanak a kogitatív potenciában. A gondolati létezőknek az a föladatuk, hogy lenyomódjanak a kogitatív poten-ciá¬ban. A szellemi létezők közül egyesek szubsztanciájukban aktuális értelmek, mások aktuális gondolatok. Egyik is, másik is mentes minden anyagtól. Vannak köztük olyan gondolatok, amelyek szubsztanciájukban nem aktív gondolatok, mint a kő vagy a növény, vagy röviden minden test, vagy minden anyagi testben létező, vagy minden, ami maga is anyag, vagy aminek anyagban van a fönnállása. Mindezek nem aktuális értelmek és nem aktuális gondolatok. Az emberi értelem az embernek természettől fogva és léte kezdetétől kijár. Olyan készség, ami arra szolgál, hogy befogadja a gondolatok lenyomatait. Ez poten¬ciális értelem vagy másképpen materiális értelem, de egyúttal potenciális szellemi létező is.

A többi anyag-ban létező dolog vagy maga anyag, vagy anyaga van: ezek nem értelmek, sem aktuálisan, sem potenciálisan, hanem potenciális szellemi létezők, és lehetséges, hogy aktuális szellemi létezőkké váljanak. Szubsztanciájuk nem elegendő ahhoz, hogy önerejükből váljanak aktuális szellemi létezőkké. A kogitatív potenciában és más természet adta dolgokban sincs meg az elegendő adottság ahhoz, hogy maguktól aktuális értelemmé váljanak. Rászorulnak még valami másra ahhoz, hogy aktuális értelemmé legyenek, ahhoz, hogy potenciából aktualitássá váljanak.

A potenciális szellemi létezők akkor válnak aktuális szellemi létezőkké, ha egy aktuális értelem elgondolja őket. Így tehát valami más dologra szorulnak rá, hogy az kimozdítsa őket a potencialitásból és így aktualitássá válhassanak. Az a tényező, ami őket a potencialitásból átemeli az aktualitásba, egy bizonyos esszencia, szubsztanciája pedig valamilyen anyag nélküli aktuális értelem. Ez az értelem ad valamit a materiális értelemnek – márpedig ez utóbbi csak potenciális értelem – és ez a valami olyasmi, mint a nap sugara a látásunk számára. Az aktuális értelem viszonya a materiális értelemhez olyan, mint a Nap viszonya a látáshoz. A látás ugyanis csak egy potencia, s mielőtt látnánk vele, csak potenciális látás, s a színek, mielőtt látnánk őket, csak potenciális látnivalók. A látási potencia szubsztanciája, tehát a szem, nem elegendő ahhoz, hogy aktuális látássá váljék, és a színek szubsztanciája sem elegendő ahhoz, hogy aktuális látnivalóvá váljék. A Nap adja a szemnek a sugarat, ami mindent megvilágít, s a színeknek a fényt, ami megvilágítja őket.

A látás tehát a Naptól kapott fény révén válik aktuális látássá, aktuális látási tulajdonsággá, s a színek ugyanezen fény révén válnak aktuálisan láthatóvá és szemlélhetővé, miután addig csak potenciálisan voltak láthatók és szemlélhetők. Ugyanígy ad az aktuális értelem valamit a materiális értelemnek, s ezt a valamit belerajzolja. Ennek a dolognak a viszonya a materiális értelemhez olyan, mint a fény viszonya a látáshoz. Ahogy a látás a fény révén látja magát a fényt, ami a látásnak magának is az oka, s látja a Napot, ami a fénynek is és magának a látásnak is az oka, de ugyanakkor látja a dolgokat is, holott azok addig csak potenciális látnivalók voltak, de így aktuális látnivalókká váltak; ugyanígy a materiális értelem azzal a dologgal, ami a látás esetében a fényhez hasonlít, megismeri magát ez a dolgot, de ugyanavval megismeri a materiális értelem az aktuális értelmet is, és azt a tényállást is, hogy ez utóbbi rajzolta bele a materiális értelembe azt a dolgot, aminek a révén a potenciális szellemi létezők aktuális szellemi létezőkké váltak, ahogy ő maga is aktuális értelemmé vált, miután addig potenciális értelem volt.

Ennek az anyagtalan értelemnek a materiális értelemre irányuló tevékenysége hasonlít a Napnak a szemre irányuló tevékenységére, aktivitására, ezért tevékeny értelemnek, aktív intellektusnak hívják. Az anyagtalan létezők között említett rangsor szerint az Első után a tizedik helyet foglalja el. A materiális értelmet passzív intellektusnak hívják. Ha a kogitatív potenciában annak a dolognak, ami a látás esetén a fényre hasonlít, az aktív intellektus a forrása; akkor a kogitatív potenciába az érzékeinkből származó szellemi létezők az őket tartalmazó imaginatív potenciából kerülnek be. Ezek azok a gondolati létezők, amelyeket minden ember ismer, mint például az, hogy az egész nagyobb a részénél; vagy az, hogy az egy bizonyos dologgal egyenlő dolgok egymás közt is egyenlők.

A mindenki számára egyaránt-közös alapvető szellemi létezők három csoportra oszthatók:

1. A teoretikus geometria princípiumai.

2. Az emberi cselekedetekben megnyilvánuló szép és csúnya megítélésének princípiumai.

3. Azok a princípiumok, amelyek révén megismerjük a nem emberek által létrehozott létezők állapotait; elveit, fokozatait, így például a szférákat, az első okot, és a többi alapelvet, valamint mindazt, ami ezekből az elvekből következik.

Folytatá a következő részben.