8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírek4 milliós felesleges költséget okozott a kórháznak az összevissza hazudozó Demeter Márta

4 milliós felesleges költséget okozott a kórháznak az összevissza hazudozó Demeter Márta

“A Honvédkórház 3,8 millió forintot kér a közérdekű adatokért! Így perre megyünk az elmúlt 4 évben megkötött szerződésekért.

Ez immár a harmadik adatigénylési perünk az ügyben. Ennyire titkolóznak az emberek előtt!” – harsogta még a múlt héten a hazai éterbe a hazugságon kapott Demeter Márta,LMP-s társelnök.

Demeter állításával kapcsolatban megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy pontosan milyen menete is van az adatigénylésnek az intézményben. A HM arra hívta fel a figyelmet, hogy Demeternek tudnia kellene, hogy a vonatkozó előírások szerint

helyben, költségtérítés és a kórházi dolgozók túlóra kötelezettsége nélkül is megtekinthetné az általa kért iratokat,

amelyeket közérdekű adatként kért ki a Honvédkórháztól.

Demeter Márta nemrégiben ugyan járt az intézményben, de a látogatásának időpontját és célját elfelejtette a meghatározott formában jelezni, holott tisztában van az erre vonatkozó szabályokkal, amelyeket viszont nem akar betartani – közölte a minisztérium. A hatályos jogszabályok szerint

Demeternek kell kifizetnie az általa kért adatok összegyűjtését és lemásolását, tehát ebben semmi újdonság nincsen.

A HM szerint sokkal célszerűbb lenne, ha az LMP képviselője a helyszínen tanulmányozná az általa megtekintendő iratokat, nem okozna túlmunkát a dolgozóknak, és ezáltal az iratmásolás bekerülési költségeit pedig a betegellátásra tudná fordítani a kórház.

Az Origo úgy tudja, hogy Demeter Márta több mint 

1700 szerződést szeretett volna kikérni. Mindez pedig több mint 40 ezer oldal lemásolását jelentené,

ami valóban milliós összegbe kerül, nem is beszélve arról, hogy ez milyen hatalmas túlmunkát generálna a dolgozók körében. Az utóbbi ellen éppen Demeter küzd, így még egyértelműbb, hogy milyen képmutató magatartást is folytat az ellenzéki képviselő.

Nem ez az első eset egyébként, hogy Demeter Márta alaposan mellényúl kijelentéseivel. Az LMP társelnöke még tavaly azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy lányát a honvédség repülőgépével reptette.

Az Origo birtokába azonban olyan információk kerültek, amelyből kiderült, hogy a nyár folyamán Cipruson szolgálatot teljesítő Orbán L. százados Flóra nevű lányával keverte össze a kormányfő lányát az LMP-s politikus. Még aznap kiadott a Honvédelmi Minisztérium egy közleményt,amelyben azt írták,

Demeter Márta valótlanságokat állított, és kijelentései sértőek a katonákra nézve is.

Később az Országgyűlésben az LMP-s politikus megismételte korábbi produkcióját. Egy kiképzési repülésen részt vevő gépről azt állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt, aki viszont a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója. A HM arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy ha Maróth utazott is volna a repülőn, pozíciójából adódóan azzal sem lett volna probléma, de még csak nem is utazott.

Korábban az Origo közérdekű adatigényléssel fordult Demeter Mártához, annak érdekében, hogy megtudják, kiket foglalkoztat országgyűlési keretéből. Legnagyobb bánatukra harmadjára sem kaptak konkrét válaszokat. 2018 november hatodika óta tart az Origo levelezése Demeter Mártával, az LMP újdonsült kvótatárselnökével, aki többéves szocialista múlttal lépett be a zöld baloldalba. A lap azt szerette volna megtudni, hogy kiket és milyen munkakörben foglalkoztat az országgyűlési keretéből. Végül kiderült, hogy két főt foglalkoztat az országgyűlési keretéből, akik közül az egyik kommunikációs, a másik külpolitikai tanácsadó.

Az ügy külön pikantériája, hogy

a társelnök most épp abban a pártban foglal el kiemelkedő helyet, ahol az átláthatóság állítólagos élharcosai ülnek. 

Kiderül, hogy tud-e a jövőben Demeter ezzel a nézettel azonosulni, hiszen jelenleg ő az LMP egyik vezetője, egyben a titkok nagymestere. Mint ismert, azt sem verte nagy dobra, hogy édesapja a Jobbik tagja, és jó kapcsolatot ápol a kőbányai Jobbikkal, ahol Demeter is indult a 2018-as országgyűlési választáson.

Forrás: vilagfigyelo.com, origo.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem