13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaság38,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el az OTP a második negyedévben

38,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el az OTP a második negyedévben

forrás: MTI

Az OTP a második negyedévben 38,2 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben a bázisidőszak 153,1 milliárd forintos veszteségével, amely meghaladja az elemzői várakozásokat, a hathavi adózott eredmény pedig 40,1 milliárd forint a tavalyi első félévi 147,3 milliárd forintos veszteség után, a két időszak azonban nem összehasonlítható a korrekciós tételek jelentős változása miatt.

A működési eredmény minimálisan csökkent, ezt és a több mint négyszeresére növő társasági adóterhelést azonban bőven ellensúlyozta a kockázati költségek 30 százalékos visszaesése, ami az előző negyedévinél alacsonyabb orosz és ukrán kockázati költségeknek köszönhető.

Az első félévi korrigált konszolidált adózott eredmény 68,9 milliárd forint, 7 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 74,3 milliárd forintnál. A bankcsoport az első félévben adózás után összességében 28,8 milliárd forintnyi korrekciós tételt tüntetett fel számviteli eredményében, míg a bázisidőszakban 221,6 milliárd forintot. A korrekciós tételek a második negyedévben 2,4 milliárd forintra mérséklődtek az első negyedévi 26,4 milliárd forintról.

A bank a jelentésben kifejti, hogy a második negyedévben megtörtént az elszámolás a Merkantil és az Ingatlanlízing ügyfeleivel: összesen 24,9 milliárd forint visszatérítést számoltak el, az elszámolással érintett bruttó állomány nagysága a forintosítást követően 115 milliárd forint. Sor került továbbá a devizaalapú ingatlanlízinggel rendelkező ügyfelek kiértesítésére és az ügyletek forintosítására; a forintosítást követően fennmaradt állomány 18 milliárd forint.

Az első negyedévben forintosított deviza jelzáloghitelek esetében a július 31-ig szerződött ügyletek alapján az OTP-nél 2,6 milliárd forintnyi új ügyletszerzés történt, míg az OTP Banknál nyilvántartott hitelek idegen banknál történő kiváltására 1 milliárd forint összegben került sor. Ezen felül mintegy 7 milliárd forint összegű hitel esetében került sor saját és egyéb forrásból történő végtörlesztésre.

Az egyedi tételeket nem tartalmazó féléves bevétel éves szinten 10 százalékkal csökkent, ezen belül a nettó kamatbevételek 12 százalékkal mérséklődtek részben a magyarországi alaptevékenységet összefogó OTP Core alacsonyabb, illetve a jelentősen visszaeső orosz és ukrán kamateredmény együttes hatásaként. A nettó díj- és jutalékbevételek éves szinten 3 százalékkal csökkentek.

A működési költségek éves szinten 6 százalékos mérséklődésén belül a személyi költségek 10 százalékos visszaesése volt a legjelentősebb; a második negyedévben a működési költségek az előző negyedévhez képest 3 százalékkal nőttek.

A bankcsoport mérlegfőösszege június végén 10 761,079 milliárd forintot tett ki, éves szinten 2 százalékkal csökkent. A csoport likviditási pozíciója a jelentés szerint stabil, a likvid tartalékok nagysága június végén az OTP Core-nál 7,1 milliárd eurónak megfelelő összeg volt.

Többen tartják be a fizetési határidőt és a külföldi bankok is jól teljesítettek

A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 18,4 százalékra rúgott június végén, 3,3 százalékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A kockázati költségek az első félévben 109,8 milliárd forintot tettek ki, 17 százalékkal alatta maradtak a bázisidőszakénak. A második negyedéves kockázati költség 45,3 milliárd forintos összege negyedéves szinten 30, éves szinten 28 százalékos mérséklődést jelez. A céltartalék fedezettsége negyedéves szinten 0,8 százalékponttal javulva 89,6 százalékra emelkedett.

A külföldi leánybankok közel 6 milliárd forinttal járultak hozzá a csoport első félévi konszolidált korrigált eredményéhez, ami 16 százalékkal több a tavalyi első félévinél. A bolgár bank hozzájárulása a profithoz számottevően nőtt, az ukrán veszteség némileg csökkent, az orosz negatív eredmény (a Touch Bankkal együtt) több mint duplázódott, míg a kisebb leányvállalatok összesített profitja éves szinten 10 százalékkal javult. Ukrajna és Oroszország esetében lassú stabilizálódás tapasztalható.

A csoport magyarországi alaptevékenységének első félévi adózott eredménye 59,2 milliárd forint a korrekciós tételek hatása nélkül, ami 11 százalékkal elmarad a bázisidőszakétól.

A jelentés kitér arra is, hogy az OTP Bankcsoport magyarországi tagjainak bankadó-fizetési kötelezettsége 2016-ban 21,5 milliárd forint, 2017-ben és 2018-ban 15 milliárd forint lehet. Az Országos Betétbiztosítási Alapba (OBA) fizetendő éves díj emelkedik, 2015-ben várhatóan 3,8 milliárd forint lesz. A Befektető-védelmi Alap (Beva) normál éves díja 2015-ben 441 millió forint, és további 441 millió forintnyi rendkívüli befizetés is terheli a csoportot. A 2014-ben létrehozott Szanálási Alapba történő éves befizetés idén 2,3 milliárd forint. A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjába (QKKA) előleget fizetők meg nem térült követelésük összegével csökkenthetik a fizetendő társasági adót.

Az OTP részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, a papír záróára csütörtökön 5849 forint volt, 149 forinttal magasabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben az OTP-részvények legmagasabb árfolyama 6116, a legalacsonyabb 3390 forint volt.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem