13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírek3 millió migránst akar az ENSZ Magyarországra benyomni 2100-ig

3 millió migránst akar az ENSZ Magyarországra benyomni 2100-ig

Az ENSZ háromféle becslést készített Magyarország várható népességének alakulásáról. A pesszimista becslés szerint 2100-ra a lakosság száma 3,9 millióra csökken, az optimista 6,5 millióval számol, és van egy olyan is, amely szerint 10 millióra emelkedik az országban lakók száma.

Ezzel azonban nem érdemes foglalkozni, ugyanis ebben az esetben az ENSZ 3 millió migráns befogadásával számol – erről beszélt Bogár László közgazdász az Echo TV Háttérkép című tematikus adásában.

A születésszám alakulása Magyarországon 1954-ben volt a legmagasabb, de ami igazán megdöbbentő, hogy 1962-re majdnem megfeleződött ez a szám – emlékeztetett Bogár László. A közgazdász szerint a Ratkó-korszak szülöttjei még a tradicionális mintákat követték, és közel annyi gyerekük született mint az előző nemzedéknek.

Úgy látja, hogy ha a mostani tendenciák nem változnak, akkor a 2030-as években kétszer annyian fognak meghalni, mint ahányan születnek. Biztató fejleménynek tartja, hogy 2011-es mélypontról már elkezdett felfelé növekedni a születések száma.

Bogár László szerint a kormánynak két feladata van, hogy ne a pesszimista jóslatok valósuljanak meg: egyrészt rá kell bírni szülésre azokat, akik eddig vártak vele, másrészt pedig a következő nemzedék felkészítése.

Boros Imre még jobban jutalmazná a nagycsaládokat, hiszen akinek négy-öt gyermeke van , az „két-három lazsáló helyett előállítja a magyarokat”. Fontosak tartja azt is, hogy például több nyugdíjat kapjon az, aki több gyermeket nevelt fel.

Bayer Zsolt felidézte: ebbe az irányba tett lépés az, hogy ma már az, akinek két gyermeke van alig adózik, akinek pedig ennél több, az pedig semmit.

Forrás: vilagfigyelo.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work