6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódEgészség - betegség26 éves egy átlagos magyar fertőzött az őszi hullámban

26 éves egy átlagos magyar fertőzött az őszi hullámban

Ez a szám tavasszal 67 volt. Az NNK részletesebb adatokkal is előállt.

A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont 26 év – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője a M1 tévében.

Galgóczi Ágnes hozzátette: mivel tavasszal a kockázati csoportba tartozók betegedtek meg elsősorban, akik aztán kórházba kerültek és kezelést kaptak, akkor sokkal nagyobb volt az egészségügyi rendszer leterheltsége, mint most.

Hozzátette, az új gócok is elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak: gólyatáborokban, szórakozóhelyeken vagy esküvőkön.

A szakember felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és figyelni kell arra is, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, akkor ne menjen közösségbe.

Kérdésre válaszolva jelezte: a szennyvízből vett minták arra engednek következtetni, hogy Budapesten és Debrecenben emelkedik majd a fertőzöttek száma.

Nyitókép: Pixabay
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem