15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaság250 milliárdot hozott a vasárnap a kisboltoknak

250 milliárdot hozott a vasárnap a kisboltoknak

forrás: MTI

A kötelező vasárnapi pihenőnap bevezetése óta eltelt csaknem egy évben bonyolították ezt a forgalmat.

Kétszázötvenmilliárd forint pluszforgalomhoz jutottak a hét utolsó napján is nyitva tartó kisvállalkozások a kötelező vasárnapi pihenőnap bevezetése óta eltelt közel egy évben – írta a legfrissebb online pénztárgép adatokra hivatkozva hétfői számában a Magyar Idők.

Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa a lapnak az adatokról azt mondta, a kötelező vasárnapi pihenőnapról szóló törvény tavaly március 15-i hatálybalépése óta eltelt 49 hét online kasszák által mért adatai szerint míg korábban 142 milliárd forint volt a vásárlók heti átlagos költése a kereskedelemben, addig a boltzár óta 164,3 milliárd forintra ugrott ez az összeg. A napi kiadások átlagban 20,2 milliárdról 23,4 milliárd forintra nőttek a bevezetéstől 2016. február 21-ig vizsgált időszakban.

A lap szerint a kiskereskedelmi árusítóhelyek, vendéglátó üzletek, szállodák, benzinkutak, trafikok, gyógyszertárak nyugtaadásaiból származó bevételi összesítésből kiderül, hogy a jogszabály bevezetése óta hetente a vasárnapi forgalomból nagyjából 4,5 milliárd forint elköltése terelődött át a hét többi napjára, miközben a cégek bevételei ennek eleve a többszörösével bővültek hétfőtől szombatig.

Szatmáry Kristóf a lapnak hangsúlyozta: a törvénnyel fontos gazdaságpolitikai célokat sikerült elérni úgy, hogy negatív hatás nem jelentkezett a piacon, vagyis a forgalom hatvan százalékát bonyolító multik bevételei nem estek vissza, nem történtek elbocsátások sem, miközben a lakossági fogyasztás erősödött. Emellett megvalósulni látszik a másik célkitűzés, ami a kisvállalkozások piacvédelméért született – szögezte le a miniszteri biztos.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem