17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök

Szándékosan gyújtották rá a házat az alvó családra.

Az eddigi adatok szerint nem baleset, hanem előre kitervelt bűncselekmény történt Mezőcsáton, ahol hétfőre virradó éjjel leégett egy ház, és ketten életüket vesztették.

A rendőrség tájékoztatása szerint a gyújtogató az áldozatok rokona, egy 36 éves férfi, aki saját otthonában okozott szándékosan tüzet.

Mostanra kiderült az is, hogy a házban egy felnőtt és három gyerek aludt. A tűzben a 33 éves édesapa és mindössze másfél éves kislánya halt meg. Egy 14 éves lány és egy 12 éves fiú időben ki tudott menekülni az épületből, ahol időközben egy gázpalack is felrobbant.

A tűz továbbterjedése után a gyújtogató elmenekült a helyszínről. Azóta viszont elfogták, és emberöléssel gyanúsították meg. A körülményekről egyelőre annyi a biztos, hogy egy családi veszekedés állt a háttérben.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem