Hirmagazin.eu
Főoldal » 21 éves lány is volt az elkapott magyar embercsempészek között
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

21 éves lány is volt az elkapott magyar embercsempészek között

Embercsempészés gyanújával folytat nyomozást egy magyar bűnszervezet tagjai ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön reggel.

Egy 31 és egy 35 éves férfit őrizetbe vettek.

A szervezet tagjai 2019 második felében a gyanú szerint “vagyoni haszonszerzés céljából több alkalommal közreműködtek Magyarországon, valamint Szlovénia, illetve Horvátország területén tartózkodó illegális migránsok Nyugat-Európába történő eljuttatásában“. A szállítási feladatokat “alkalmanként maguk végezték, illetve magyar állampolgárságú sofőröket bíztak meg”.

A közlemény szerint a magyar nyomozók szorosan együttműködtek a szlovén és a horvát társhatóságokkal, mivel ezekben az országokban idén több embercsempészt elfogtak, akik tagjai voltak a “hierarchikusan szervezett, konspiratívan működő, több személyből álló, embercsempész bűnszervezetnek”, amelyet K. Milán vezetett.

A csoport tagjainak elfogására e hét elején összehangolt akciót tartottak Sopronban és Mezőfalván. A 31 éves K. Milán mellett előállították a 21 éves R. Franciskát és a 35 éves N. Norbertet, és tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. A két férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat a bíróság elrendelte. Az ügyben “további elkövetők elfogása és elszámoltatása várható” – áll a közleményben.

police, noizz, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Vádat emeltek a Quaestor-vezér és tíz társa ellen

Edit

Eltűnés miatt keresi a rendőrség Czitán Mária Kittit! Oszd meg! Segítsük ezzel is a keresést! Hirmagazin.eu

Géza

Új módszerek a kábítószerek csempészetében

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------