Hirmagazin.eu
Főoldal » 2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás
Gazdaság

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás, január elsejétől ötmillió forintos összeghatárig áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: a falusi lakhatási támogatási rendszer célja a Magyar Falu Program részeként az, hogy javítsák a kistelepüléseken élők életminőségét, ezen keresztül pedig lassítsák, megállítsák, illetve visszafordítsák a falvak népességcsökkenését.

Mint mondta, a kormány tavaly döntött a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetéséről, amely 2022 június 30-ig biztosan rendelkezésre áll az otthonteremtés előtt álló fiatalok számára. Hozzátette: megközelítőleg 2500 településen lehet igénybe venni a falusi csokot, amely – a gyermekvállalástól függően – akár tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást is jelenthet. November végéig több mint ötezer támogatási igényt fogadtak be a pénzintézetek – tette hozzá.

A kormánybiztos szerint tehát mindössze néhány hónap alatt, átlagosan és településenként legalább két-három család is volt, akik csökkenő népességgel rendelkező településen szeretnének letelepedni. A falusi csokot három vagy háromnál több gyermeket vállalók igényelték vásárlásra, korszerűsítésre. Vásárlás, korszerűsítés esetén a vissza nem térítendő támogatási igény átlagos mértéke 7,7 millió forint volt. Emellett nagyon sokan igényelték a támogatást a meglévő otthonuk korszerűsítésére, itt az igénylés átlagos mértéke 2,5 millió forint volt.

Gyopáros Alpár “szemenszedett hazugságnak” nevezte, hogy az ellenzék állítása szerint a falusi csokot a Balaton-felvidéken és a budapesti agglomerációban veszik igénybe. Felhívta a figyelmet arra, ezen települések zömében nem is lehet igénybe venni a támogatást, ugyanis a falusi csok csak ott igényelhető, ahol tartósan csökken a népesség, ez pedig nem jellemző a Balaton-felvidékre és a fővárosi agglomerációra.

A falusi csok igénylésének eloszlásáról szólva elmondta, egyenletes, de kifejezetten sok igénylés érkezett az észak-keleti országrészből, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéből, valamint Baranya megyéből, ahol sok az apró, felzárkózó település. A kormánybiztos a támogatás bővítéséről szólva kiemelte: 2020. január 1-jétől lehetőség van ötmillió forintig áfa-visszaigénylésre a falusi csokos településeken. Ezt nemcsak új ház építésére, hanem meglévő otthon korszerűsítésére, felújítására, bővítésére lehet igénybe venni.

Hangsúlyozta: az áfavisszaigénylés-támogatás gyermekvállalástól és korhatártól függetlenül igényelhető, az áfa-visszaigénylést pedig a falusi csokkal együtt is fel lehet használni. Megjegyezte azt is, az esetleges visszaélések kiszűrésében szerepet játszanak a pénzintézetek, a települési jegyzők, a kormányhivatalok, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is.

MTI; kormany.hu, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Családbarát költségvetés lesz a jövő évi büdzsé

Edit

Agrár-erdészettel az éghajlatváltozás ellen

Géza

Rossz hír! Drágább lesz a gépjárművek biztosítása! Oszd meg!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------