Főoldal » 2016-ban is folytatódik az invazív halfajok gyérítése a Tisza-tavon
Horgászat hírei

2016-ban is folytatódik az invazív halfajok gyérítése a Tisza-tavon

Az enyhe időjárásnak és az áradásoknak köszönhetően már februárban megkezdtük a szelektáló halászatot, mellyel a törpeharcsa és a busa populációt kívánja csökkenteni társaságunk.

olytatódik az invazív halfajok gyérítése a Tisza-tavon

A csapatokban járó busák az áradás miatt a szélvizekbe gyülekeznek, így a szerződéses halászok eredményesen foghatják a nagytestű halakat halászeszközeikkel.

A hét elején kezdett próbahalászati tevékenység első két napján közel 400 kg busa került kitermelésre az élő Tisza vízteréből. A zavaros vízben ugyanakkor a törpeharcsák sem érezhetik biztonságban magukat, mert a tavaly már eredményesen használt törpés varsák az idei esztendőben duplázott számban állják útjukat.

olytatódik az invazív halfajok gyérítése a Tisza-tavon

Míg a busa halászata csak próba jelleggel folyik, addig a törpeharcsa szelektív fogására jelentősen nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni 2016-ban. Az egész éven át tartó gyérítés eredményeiről rendszeresen tájékoztatást adunk és a felmerülő kérdésekre is válaszolunk.

olytatódik az invazív halfajok gyérítése a Tisza-tavon

Társaságunk a horgászat zavaró tényezőinek kiküszöbölésével és az őshonos halaink védelmével kívánja továbbra is szolgálni a Tisza-tavi horgászok érdekeit.

 

Forrás: sporthorgasz.eu

Hasonló hírek

Boltokban az új Tisza-tavi horgászjegy

info

Magasabb fokozatba kapcsolt a Tisza-tavi szezon

info

Elképesztő jelenség a Balatonnál, levideózták – VIDEÓ

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------