7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Balástya történelme

A XVIII. század elejétől Csongrád megye településhálózatát alapvetően meghatározták a birtokviszonyok. Jellemző, hogy spontán újratelepülésre alig akadt példa és a telepített falvak sem mindig az egykori középkori alapjaikon épültek újjá. Kezdetben a dohánykertész kolóniák alakultak ki és jelöltek ki községeket. A királyi kamara 1774-ben utasította Szeged városát, hogy a kisteleki pusztán határából 11 ezer hold földet szakítson ki és azt népesítse be.
A homokos, síkvidékű puszta 1725-től tartozott Szegedhez.

A település őse Szeged-Felsőközpont, amit 1891-ben alapítottak. Kulturális szerepköre rendkívül erős volt, mivel a központ avató ünnepségén részt vett Munkácsy Mihály és Mikszáth Kálmán is. Munkácsy Honfoglalás című festményének több alakja is balástyai parasztemberről van megformázva.
A külterületi kapitányságok fontos adózási, igazgatási és rendészeti feladatokat láttak el. Köréjük a lakosság számának emelkedésével templom, bolt, kocsma épült.

(Katolikus templomunkat 1903-ban szentelték fel, a lakosság nagy része katolikus vallású.)
Ezek alkották végül a későbbi településmagot. Balástya esetében a XIX. század utolsó évtizedekben indult a településmag fejlődése. Hasonlóan a többi homoki kapitányságokhoz, közel 100 évre volt szükség az önálló községi státusz eléréséhez. Szeged városa 1945-ig birtokolta a jelenlegi Balástya területét, amikor is a várostól bérelt földeket megvásárolták. Ennek köszönhetően 1950-ben önálló község lett.

Jelenlegi területét Felsőközpont-Kapitányságból, Fehértóból, Gajgonyából, Őszeszékből és Kapitányság egy részéből alakították ki. Az önállósodás ellenére a település tanyás szerkezete megmaradt és a falu köré szerveződött. A tanya, mint önálló lakó- és gazdasági egység kedvező a tájjellegű gazdálkodás, valamint a falusi turizmus számára. A tanyai lakosság sajátosan hátrányos helyzetű, gondjaikkal (egészségügyi ellátás, közbiztonság, közlekedés, stb.) szervezett keretek között kell foglalkozni.

Érdekes, hogy az önálló községgé válás óta a népesség folyamatosan csökken (1949 és 2005 között 6369 főről 3511 főre volt). Ennek ellenére Balástya azon települések közé tartozik, ahol markáns fejlődési folyamatok is érzékelhetők.

Cím: Balástya Rákóczi u. 5.
Tel: +36 (62) 278-222
E-mail: [email protected]
Web: www.balastya.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work