3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Széchenyi tér

Az egykori Piactér évszázadok óta a város életének fontos színhelye – ebből következően is számos fontos műemléket találunk a téren és környékén.

Széchenyi tér évszázadokon át vásárok, vigasságok, parádék színtere volt, vándorkomédiások léptek fel itt, ma néptáncversenyek, hangversenyek, s a terményáldás szertartásainak színhelye.
A téren megpihenő körbetekintve megismerheti Győr jellegzetes arcait. Itt található a jezsuiták (majd bencések) monumentális együttesében a városra oly jellemző módon barokk stílusú patika , a híres és barokk Szent Ignác-templom , az egykor a lőcsei fehér asszonyt is fogva tartó régi (barokk) városháza , és tér egyik meghatározó épülete, a barokk Apátúr-ház . Ez utóbbit az igen neves, kora barokk stílusú Vastuskós ház választja el a már több stílust is felvonultató, a Széchenyi tér 3. szám alatt álló háztól: ennek szoborfülkéi és a győri szobrászat alkotásai még a barokk, a finom homlokzat és timpanon már a klasszicizmus jegyeit hordozza. És csak egy kicsit kell eltávolodni a tértől, hogy elérjük a Liszt Ferenc utcán a négy sarokerkélyt – amelyek ugyan megszenvedték a történelem viharait, de még mindig felidézik a XVII-XVIII. századi Győrt.

A tér nyugati oldalán historizáló és eklektikus homlokzatú épületek állnak. A keleti oldalon pedig egy szabadon álló épület – előbb székesegyházi vendégfogadó, később várőrség, majd kávéház és redutta – áll. Ezt bizony hátrányára bővítették, homlokzatát átalakították. A városnéző séták során nincs olyan idegenvezető, aki ne bírálná a hatalmasra nőtt épülettömböt, hiszen eltakarja a mögötte húzódó szép, kis középkori házsort. A tövében álló Mária-szobor viszont szépen búcsúztat a tértől és a barokktól.
Szabadon látogatható!

GPS koordináták: 47.6879 / 17.6339
Cím: Győr Széchenyi tér
Tel: +36 (96) 336-817
E-mail: [email protected]
Web: www.gyor.hu

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem