7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírek20 hír, ami meghatározta a 2015-ös évet

20 hír, ami meghatározta a 2015-ös évet

forrás: hirado.hu

Mozgalmas év volt az idei. Több mint egymillió bevándorló jött Európába, az Iszlám Állam merényletei sokkolták a világot, de a gazdasági és politikai élet, valamint a sportvilág nagyágyúi is okoztak keserű meglepetéseket. A hirado.hu idén is megmutatta a világot. Havonta több ezer hírt, videót, fotót tettünk közzé, hogy mindig képben legyenek. A kattintások alapján most összegyűjtöttük azokat az eseményeket, melyek leginkább foglalkoztatták Önöket.

 20 hír, ami meghatározta az idei évet

Egy iszlamista szélsőséges testvérpár január 7-én 12 embert mészárolt le Párizsban a Charlie Hebdo szatirikus hetilap székházánál, velük hajtóvadászat után végeztek. Január 11-én Párizsban másfél millió ember tüntetett a szólásszabadság mellett, tiltakozva az erőszak ellen.

RTR4KDH5
Reuters/Jacky Naegelen

Január 15-én a svájci jegybank eltörölte a svájci frank árfolyamküszöbét az euróval szemben, a frank ezután szédületes erősödésbe kezdett. A forintárfolyam rövid időre történelmi mélypontra süllyedt, emiatt több brókercég súlyos veszteségeket szenvedett el.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/EPA/Martial Trezzini

Február 22-én Kész Zoltán, a baloldali pártok által támogatott független jelölt nyerte a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást, ezzel a Fidesz elvesztette kétharmados többségét.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/Illyés Tibor

Február 24-én a jegybank felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működését, március 4-én visszavonta működési engedélyét. A brókerháznál leleplezett visszaélés-sorozat 94 milliárd forintos kárt okozott. Az ügyben 11 embert gyanúsítottak meg, és négyet helyeztek előzetes letartóztatásba.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/Sallmayer Gábor

Márciusban öncsődöt jelentett a Quaestor csoport kötvénykibocsátó cége. A jegybank ezt követően felfüggesztette, majd visszavonta a Quaestor Értékpapír Zrt. engedélyét. A társaságnál csalás bűntettének gyanúja miatt kezdődött nyomozás. A Quaestor-ügynek 32 ezer károsultja volt, s mint kiderült, a vállalkozás 150 milliárd forintnyi fiktív kötvényt dobott piacra.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/Kovács Tamás

Március 24-én a francia Alpokban lezuhant a Germanwings német diszkont légitársaság gépe, a szerencsétlenségnek 150 áldozata volt. Később kiderült, hogy a depresszióval küszködő másodpilóta szándékosan vezette hegynek a repülőgépet.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
Seyne-les-Alpes, 2015. április 1.
A francia belügyminisztérium által 2015. április 1-jén közreadott képen mentõcsapat tagjai dolgoznak a Germanwings német diszkont légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó Airbus A320-as utasszállító gépe tragédiájának a helyszínén a francia Alpokban fekvõ Seynes-les-Alpes-ban március 31-én. A március 24-i tragédiát a másodpilóta idézte elõ szándékosan. A gép fedélzetén 150 ember tartózkodott, senki nem élte túl a katasztrófát. (MTI/EPA/Francia belügyminisztérium/Yves Malenfer)

MTI/EPA/Francia belügyminisztérium/Yves Malenfer

Áprilisban legalább nyolcszáz ember lelte halálát, amikor Líbia és Olaszország között a Földközi-tengeren elsüllyedt egy menekültekkel túlzsúfolt hajó. A tragédiát követően Európa-szerte felerősödtek a viták a kontinensre irányuló, tömeges illegális bevándorlás kapcsán.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
Reuters/Darrin Zammit

Májusban Nemes Jeles László filmje, a Saul fia a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a zsűri Nagydíját és a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének díját. A filmet az év végén Golden Globe-díjra is jelölték, utoljára 26 éve nomináltak magyar filmet erre a kitüntetésre.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/EPA/Ian Langsdon

Szintén májusban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi tisztújító kongresszusán hét FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le amerikai kérésre korrupció vádjával. A botrány közepette ugyan újraválasztották az elnöki tisztséget 1998 óta betöltő svájci Joseph Blattert, ő viszont négy nap múlva lemondott, de utóda megválasztásáig helyén maradt. Október 8-án a FIFA etikai bizottsága három hónapra felfüggesztette Blattert és Michel Platinit, az UEFA elnökét korrupció gyanúja miatt. December 3-án a FIFA újabb két vezető tisztviselőjét vették őrizetbe, ezzel egy időben a FIFA megtisztulását célzó reformcsomagot hagyott jóvá a szervezet végrehajtó bizottsága.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/EPA/Walter Bieri

Miután kudarcba fulladtak Görögország és a nemzetközi hitelezők tárgyalásai egy új, harmadik mentőcsomagról, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfő által kezdeményezett népszavazáson a görögök június 27-én elutasították a megállapodást. A népszavazás kiírása után az Európai Központi Bank „lélegeztető gépre tette” a görög bankrendszert, emiatt a bankok július 20-ig zárva maradtak, és tőkekorlátozásokat vezettek be. A második mentőcsomag június 30-án lejárt, Athén az államcsőd szélére sodródott. Július 13-án az euróövezeti csúcstalálkozón megállapodás született a harmadik pénzügyi mentőcsomag feltételeiről, ezzel elkerülhetővé vált a „grexit”, Görögország távozása az euróövezetből.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/AP/Petr David Josek

Augusztus 27-én az osztrák A4-es autópályán, Parndorf közelében 71 menekült holttestét találták meg egy magyar rendszámú csempészjárműben. Az ügyben három bolgár és egy afgán gyanúsítottat tartóztattak le.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/EPA/Roland Schlager

Szeptember 3-án leállt a Keleti. Nem indultak közvetlen vonatok nyugatra, a pályaudvar előtti tér megtelt migránsokkal. Miután másnap az ország több pontjáról migránsok ezrei gyalog indultak az osztrák határ felé, a kormány – az osztrák és a német kormánnyal egyeztetve – autóbuszokkal szállította a bevándorlókat az osztrák határra.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/Balogh Zoltán

Szeptember 4-én az Országgyűlés megszavazta a tömeges bevándorlás kezelését célzó törvénycsomagot. Tranzitzónákat alakítottak ki a határon, létrejött a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet jogi kategória, és önálló büntetőjogi tényállás lett a határzár tiltott átlépése. 21-én a képviselők új jogosítványokat és feladatokat adtak a rendőrségnek, illetve a honvédségnek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idejére.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/Ujvári Sándor

Angela Merkel német kancellár az egyre nagyobb számban érkező menedékkérőkkel kapcsolatban szeptember 5-én azt mondta: a politikai menedékjogra jogosultak befogadásának nincs felső határa, de a védelemre nem szorulóknak vissza kell térniük hazájukba. Kijelentését Németországban is élesen bírálták.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/EPA/Bernd von Jutrczenka

Szeptember 15-én életbe lépett a jogi határzár Másnap migránsok egy csoportja Röszkénél az átkelőkapu bedöntésével próbált meg bejutni Magyarországra, a rendőrség könnygáz és vízágyú alkalmazásával szorította vissza őket. A jogi határzár életbe lépése után a migránsok Szerbiából Horvátország felé indultak, a horvát hatóságok buszokkal, regisztrálás nélkül szállították őket a magyar határra. Innen az osztrák határig vitték tovább őket a magyar hatóságok.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/Ujvári Sándor

Szeptember 18-án Amerikában nyilvánosságra hozták, hogy a német Volkswagen konszern a dízelautók kibocsátási tesztjeit manipulálva kijátszotta a környezetvédelmi előírásokat. A világméretűvé terebélyesedő csalás megrendítette a világ legnagyobb autógyártójának pozícióit, a VW vezérigazgatója lemondásra kényszerült. Más autógyártók is hasonló gyanúba keveredtek, a botrány szakértők szerint az egész dízel iparág jövőjére hatással lehet.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/AP/Eugene Hoshiko

Október végén az egyiptomi Sínai-félsziget fölött az Iszlám Állam dzsihadista szervezet által elkövetett merénylet következtében lezuhant egy orosz turistákat szállító repülőgép. A 224 emberéletet követelő terrorcselekmény miatt Oroszország november közepétől fokozta légicsapásait Szíriában az IÁ ellen.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/EPA

November 13-án összehangolt terrortámadást hajtottak végre Párizsban, az éttermekben, koncertteremben, stadionban elkövetett vérengzésnek 130 halálos áldozatuk volt. A tettesek utáni hajsza során a rendőrség 18-án rajtaütésben hiúsított meg egy újabb támadást. A felelősséget az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vállalta, a tetteseket francia és belga állampolgárságú, második generációs bevándorlókként azonosították. A merényletek után rendkívüli állapotot hirdettek ki, amelyet a francia parlament három hónapra meghosszabbított, Brüsszelben, az EU székhelyén egy hétig a legmagasabb szintű terrorfenyegetettség volt érvényben.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/AP/Thibault Camus

November 24-én török vadászgépek lelőttek egy orosz vadászbombázót a török-szír határ térségében. Oroszország válaszul gazdasági szankciókat rendelt el, felfüggesztette a török állampolgárok vízummentességét, és megtiltotta turistautak szervezését Törökországba.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/EPA/HaberTürk TV

A Fidesz decemberi tisztújító kongresszusán a pártelnöki tisztségében újraválasztott Orbán Viktor kormányfő bejelentette: a következő négy évben 5 százalékra csökkentik a lakásépítés áfáját.

20 hír, ami meghatározta az idei évet
MTI/Kovács Tamás

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work