13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírek184 ezer haláleset köthető a cukros üdítőkhöz

184 ezer haláleset köthető a cukros üdítőkhöz

hirmagazin_2015-07-02_143844

Döbbenetes tanulmányt publikáltak a napokban a Bostoni Tufts Egyetem egyik kutatójától.

Világszerte 184 ezer ember halálának lehet az oka a cukrozott üdítőital évente. A megdöbbentő megállapítást egy amerikai tanulmányban tették közzé nemrég publikált. A tanulmány szerzői megállapították, hogy ezeknek az italoknak „köszönhetők” az alábbi halálesetek: 133 ezer ember halálát diabétesz okozta, 45 ezren szív-és keringési betegségekben vesztették életüket, 6450-en pedig daganatos betegségek miatt haltak meg.

A Bostoni Tufts Egyetem táplálkozástudományi karának dékánja, Dariush Mozaffarian úgy fogalmazott, hogy számos országban azt tapasztalták: ha szénsavas és más gyümölcsös, illetve cukrozott üdítők, például a jeges teák miatt megnőtt a halálozások száma. Szerinte emiatt csökkenteni kell ezek fogyasztását, sőt, világszerte be is kellene tiltani az ilyen üdítőket.

A kutatásról dióhéjban

A vizsgálat során a natúr préselt gyümölcsleveket nem vették számításba.

A kutatásban 1980 és 2010 között összesen 611 ezer 971 ember vett részt, 51 különböző országban.

A fogyasztás mértékét a táplálkozással kapcsolatos 62 felmérés során becsülték meg.

A kutatók megvizsgálták 187 államban cukorfogyasztással kapcsolatos információit, ezeket a földrajzi, nemi, életkorra vonatkozó adatok szerint vetették össze az egyes országok cukrozott üdítőre vonatkozó fogyasztási szokásaival. A kutatók azt vizsgálták, ezek hogyan kapcsolhatók a diabéteszhez, a szív- és érrendszeri megbetegedésekhez és rák előfordulásának gyakoriságához.

A húsz legnépesebb ország közül a kutatás idején Mexikóban volt a legmagasabb a szénsavas és más cukros üdítők fogyasztásának aránya: úgy találták, hogy egymillió felnőttből 405-en haltak meg – végső soron a cukrozott üdítők miatt. Itt a halálozások száma évente 24 ezer volt. Második helyen az Egyesült Államok állt, egymillió lakónként 125, évi összesítésben 25 ezer halálesettel.

Mozaffarian szerint egyszerű életmódbeli változtatásokkal évente több tízezer halálesetet lehetne elkerülni, és hangsúlyozza, hogy a cukrozott üdítők nincsenek jótékony hatással az egészségünkre. Japánban például a cukros italok fogyasztásához köthető halálesetek száma igen alacsony, a 65 év felettiek körében kevesebb, mint egy százalék.

hirmagazin_2015-07-02_143908

Forrás: wikipedia; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work