Még napokkal a tragédia után is csak találgatnak, miért döntött úgy az álomnyaralásról hazatért, kétgyermekes édesapa, Hegedűs Zsolt, hogy véget vet az életének.

A férfi ugyanis hétfő reggel minden előzmény nélkül levetkőzött, nyolcadik emeleti szobája ablakához sétált, majd kiugrott. Abszurd módon saját, újonnan vásárolt autójára zuhant. A házban lakók azóta is borzongva beszélnek az esetről.

Reggel volt, csak a sikoltást hallottam – meséli egy házban lakó hölgy, aki szemtanúja volt az esetnek. – Hallottam, ahogyan valaki szinte az eszét vesztve kiabál. Zsolt édesanyja volt. Azonnal kirohantam, és láttam, hogy egy élettelen, roncsolt test fekszik az egyik autón. Csak egy pillanatra kaptam oda a tekintetem, de azóta sem bírom kiverni a fejemből – meséli idegesen az asszony.

Hozzáteszi: rajta kívül senki nem sietett ki:

– Egy lelket sem láttam kijönni, pedig az anyuka kétségbe­esetten sikoltozott, sokkos állapotban volt. Kiabáltam segítségért és mentőért. A nyomok az­óta is ott vannak. Zsolt nem volt rosszkedvű a halála előtt, sőt kimondottan lelkesnek tűnt. Mindenki szerette errefelé.

Zsolt édesanyja, Lenke megtörten nyit ajtót. A férfi szobájában csupán egy mécses ég, az asszony minden mást úgy hagyott, ahogyan szeretett fia rendezte az utolsó, tragikus napon:

– Nemrégen érkezett haza barátnőjével egy álomnyaralásról, Ausztriában és Olaszországban voltak. Mikor visszajött, majd’ kicsattant a boldogságtól, vidáman mutatta a képeket. Pénteken autót vett, nagy izgalommal és lelkesedéssel mutatta meg nekem. Olyan büszke volt rá. Levitt a háztömb elé, úgy tárta elém a meglepetést – idézi fel szomorú mosollyal az asszony.

Aznap reggel sem utalt semmi a közelgő bajra:

– Felkelt, ahogyan mindennap, munkába indult. A kávéját még odatette, levettem a tűzről, szólt, hogy nem kell tálca, tegyem csak az asztalra. Még tett-vett, közben visszamentem a konyhába a teámért, s egy csattanást hallottam. Mikor kinéztem, minden megfagyott körülöttem. A fiam holtteste feküdt lent.

Lenke sokkos állapotban hívta a mentőket, és rohant a lifthez:

– Mikor odaértem, láttam, hogy nincs rajta ruha, gyorsan rádobtam valamit, és leültem a padkára, egy a házban lakó asz­szony állított fel, hogy el ne ájuljak. Soha az életben nem felejtem el azt a látványt, soha – temeti zokogva a tenyerébe arcát az édesanya. Azóta aludni sem tud, képtelen felfogni: egyetlen fia meghalt.

– Ő volt nekem a mindenem, az egyetlen gyermekem, nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Biztosan tudom, ezt nem tervezte előre, hanem egy hirtelen „kattanás” volt nála. Biztos vagyok benne: hogyha akkor nem fenn van a lakásban, hanem csak az utcán sétál, akkor még most is élne.

Azt egyelőre nem tudni, miért szánta rá magát Zsolt a végzetes lépésre. Az biztos: a vá­lása után már ápolták kórházban, két felnőtt fiával is labilis volt a vi­szonya:

– Imádta a gyerekeit, ők voltak a mindene, de keveset beszéltek. Egyikük Dániában tanul, a másik itt él Fehérváron, ennek ellenére másfél éve nem találkozott vele. Egyik este mondta is nekem: annyira szeretném magamhoz ölelni őket – mondja az édesanya.

– Barátnőjével, Gyöngyivel szerették egymást, az utazásról még mindketten boldogan tértek haza. Aztán elmentek a párja családjához, de ott nem fogadták felhőtlenül a kapcsolatukat. Pár nap múlva pedig már azzal jött haza a fiam, hogy szakítottak. Hiába kérdeztem azóta is Gyöngyit, azt mondja, nem tudja, Zsolt miért vetett véget a kapcsolatuknak. Lehet, hogy már sosem tudjuk meg.

Forrás: PinkPencill; Kép: Bors