5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírek16 napot töltöttek halott babájukkal, hogy túljussanak a gyászon

16 napot töltöttek halott babájukkal, hogy túljussanak a gyászon

Gyermeket gyászolni a legnehezebb megpróbáltatás, amin egy embernek valaha keresztül kell mennie. A szülők fájdalmát elvesztett babájuk után semmi nem enyhítheti, ám annak érdekében, hogy a gyászon túljuthassanak, a következő történetben szereplő pár nem mindennapi döntést hozott. 

Az Angliában élő Charlotte Szakács és férje, Attila úgy döntöttek, hogy kislányuk, Evlyn halála után még időt szeretnének tölteni vele, hogy emlékét halhatatlanná tegyék. A cikkben szereplő képek egyeseket talán felkavarhatnak.

Charlotte és Attila 2015-ben házasodott össze és több, mint egy éven keresztül próbálkoztak a közös gyermekkel, majd pontosan egy nappal Charlotte 21. születésnapja előtt derült ki, hogy megfogant a baba.

A terhesség teljesen rendben zajlott, egészen a 20. heti UH vizsgálatig, amikor kiderült, hogy Evlyn agya nem fejlődik megfelelően és az aortaív fejlődésével is probléma adódott.

Az orvosok megvizsgálták a magzatvizet és a teszt kimutatta, hogy Evlyn-nek kromoszóma rendellenessége van.

Innentől kezdve Charlotte-nak két hetente kellett vizsgálatra járnia, majd a 37. héten császármetszéssel világra hozták Evlyn-t, mivel a méhlepény véráramlása csökkenni kezdett. A kicsi lányt műteni sem lehetett volna, olyan rossz állapotban volt. Ha túl is élte volna korlátozott körülményeit, az orvosok elmondása szerint hallási-, beszéd- és súlyos mentális problémákkal, amellett fizikai fogyatékosságokkal kellett volna megküzdenie élete során.

Az újszülöttet azonnal lélegeztető gépre tették, mivel a légutak olyan szűkek voltak, hogy egyedül lélegezni nem volt képes. Az édesanyja világra jötte után 7 órán keresztül nem látta és még 3 napig nem vehette a karjába.

Evlyn születése után 4 héttel hunyt el. A szülők 12 napon keresztül a hospice szolgálaton maradtak vele, így volt alkalmuk időt tölteni együtt, mint család. Egy speciálisan erre kialakított hűtött bölcsőben, babakocsiban a lenti parkba is levihették lányukat sétálni. A 16 együtt töltött napból az utolsó négyet pedig otthon, York-ban töltötte a család, Evlyn temetése előtt.

“37 héten keresztül hordoztam a szívem alatt, életet adtam neki, négy héten keresztül mellette voltam az újszülött intenzív osztályon, miközben az életéért küzdött és elvesztette a harcot. Elvesztettem a kisbabámat, akit úgy szerettünk és akartunk. Azt gondolom, jogom van emlékeket szereznem vele és azokat megosztanom.” – mondta az édesanya, Charlotte.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work