Hirmagazin.eu
Főoldal » 16 éven keresztül kukkolta diákjait az 53 éves tanár!
Külföld

16 éven keresztül kukkolta diákjait az 53 éves tanár!

3 év és 9 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy neves bristoli magániskola tanárát (képünkön), mert kiderült róla, hogy több, mint 2500 órányi videót vett fel a diákok fürdőszobáiban, hálószobáiban és az öltözőkben – írja a BBC. A kamerákat falba fúrt lyukakba rejtette.

2015-08-30_090620

Az 53 éves férfi 16 évig kukkolt, de idén az angol rendőrség kiterjedt nyomozást indított a hasonlóan beteg elméjűek után, így ő is lebukott. A rendőrség már felvette a kapcsolatot 130 áldozattal, de még több tucatnyian vannak, akiket nem sikerült azonosítani a felvételekről. Az áldozatok 12 és 17 év közöttiek. Az iskolát sokkolta a hír, a tanár régóta náluk dolgozott és soha semmilyen panasz nem érkezett rá, a diákok és a szülők is kedvelték.

Amikor megmutatták a felvételt a 14 éves gyerekemről, elakadt a lélegzetem. Az jutott eszembe, hogy képes bárki ilyesmire? Ráadásul ő kifejezetten kedves embernek tűnt. – nyilatkozta az egyik áldozat édesanyja.

A tanár olyan komolyan vette a szerepét, hogy a tanórákon rendszeresen eljátszotta, hogy ügyetlenkedik a gépekkel, mindenki azt gondolta róla, hogy nem ért a technikai eszközökhöz, miközben kiterjedt rejtettkamera-hálózatot működtetett és gondosan tárolta a nyersanyagokat. Több mint 300 VHS-kazettát foglaltak le a rendőrök a lakásán. A férfi a börtön után sem dolgozhat tovább a szakmájában, ugyanis örökre eltiltották attól, hogy gyerekekkel dolgozhasson. A Clifton College vezetése azt ígérte, hogy mindent megtesznek, hogy a jövőben ne történjen semmi hasonló.

Forrás: TheNews

Hasonló hírek

Elfogták a jugoszláv néphadsereg egykori tábornokát Montenegróban

Edit

Áprilisra stabilizálódtak az élelmiszerárak

Géza

HIV-vel fertőztek meg egy 14 éves finn kislányt a migránsok!

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!