7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírek128 éve működik mentőszolgálat Magyarországon

128 éve működik mentőszolgálat Magyarországon

2015 05 10 151400
Forrás: Kossuth Rádió, Krónika, MTI | 2015. 05. 10. 13:09:06

Budapesten 1887. május 10-én alakult meg az Önkéntes Mentőegyesület.
Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület 128 éve, ezen a napon jött létre Kresz Géza orvos kezdeményezésére. A mentés 1948-ban vált állami feladattá, ekkor alakult meg az Országos Mentőszolgálat is.
Kossuth Rádió, Krónika

2015 05 10 151644

Az ország 232 mentőállomásán most már több mint 7,5 ezer mentődolgozó tevékenykedik, mondta a Krónikának az OMSZ szóvivője. Győrfi Pál hozzátette: a mentőgépkocsik tavaly több mint 38 millió kilométert tettek meg, majdnem 1,1 millió esetnél tartanak úgy, hogy 2008 óta az egyszerű betegszállítások már nem az Országos Mentőszolgálathoz, hanem magán betegszállítókhoz tartoznak. A több mint egymillió feladat a súlyos, sürgős eseteket jelenti, tette hozzá Győrfi Pál.

Győrfi Pál elmondta, hogy az utóbbi években a szolgálatnál több fejlesztést hajtottak végre, legutóbb például 750 millió forintból új mentőkocsikat vásárolt a szervezet.

„A sikeres életmentés alapja a szaktudás, az erő és az elhivatottság”, ezért a csaknem 7500 magyarországi mentődolgozó munkafeltételeinek, egészségmegőrzésének és megbecsültségének erősítésére komplex programot szerveznek – tette hozzá.

2015 05 10 151812

Győrfi Pál kiemelte, hogy az Országos Mentőszolgálat feladatszáma és feladatköre is folyamatosan bővül, ezzel együtt „a magyar egészségügy legnagyobb intézményének” gazdálkodása stabil. A szervezet feladatkörét a közelmúltban a kórházi ágynyilvántartás koordinációjával (KÁNY) bővítették, áprilistól pedig az ország valamennyi kiemelt sport és szabadidős rendezvényének egészségügyi biztosításáért is az állami mentők felelnek. Utóbbiról a napokban írtak alá stratégiai partnerségi szerződést a Hungaroring Zrt.-vel és a Magyar Lovassport Szövetséggel – fejtette ki a szóvivő.
Kitért továbbá arra, hogy a mentésfejlesztést célzó uniós programok idén „célba érnek”, de állami forrásokat is felhasználhatnak. A legutóbbi, 750 milliós támogatásból beszerzett 32 új mentőautó heteken belül szolgálatba áll – tette hozzá Győrfi Pál.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work