13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekesség125 éves a fővárosi fogaskerekű

125 éves a fővárosi fogaskerekű

hirmagazin 2015 05 21 111811
2015. 05. 21. forrás: Kossuth Rádió, Közelről

A fővárosi fogaskerekű, amely a Városmajortól a Széchenyi-hegyig szállítja az utasokat, idén ünnepli 125. születésnapját. Az eltelt több mint egy évszázadban kétszer cserélték ki a szerelvényeket, de felmerült a pálya ismételt meghosszabbítása, ezúttal mindkét irányban.
Zsigmond Gábor – aki Legát Tiborral közösen, Közlekedik a székesfőváros címmel írt könyvet – a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmondta: 1874-ben, Svájc és Ausztria után Európában harmadikként épült meg a magyar fővárosban a fogaskerekű vasút. Svájci szakemberek mérték fel a műszaki lehetőségeket, és a bázeli cég jó üzletet is látott a megépítésében. Több mint 180 ingatlant vásároltak meg a vonal mentén, miután a filoxéra-járvány következtében nagyon sok szőlőt ki kellett vágni, sok pince ment tönkre, s estek az ingatlanárak. Abban bízhattak, hogy miután megépítik a vasutat, annak mentén előkelő villák sora épül majd, ez a számításuk azonban nem jött be, mert a fogaskerekű jegy drága volt.

Kossuth Rádió, Közelről

hirmagazin 2015 05 21 111743

Kezdetben csak nyáron üzemelt a fogaskerekű, s eredetileg nem ment fel a Széchenyi-hegyig. A máig egyetlen vonalhosszabbítást 1890. május 17-én adták át, a fogaskerekű akkor nyerte el a mai, 3,7 kilométeres hosszát.

A vonalat 1929-ben villamosították. Ekkor még sárgák voltak a kocsik, 1973-ban cserélték le őket a ma is használatos piros kocsikra. Az újjászületett fogaskerekűt 1929. július 2-án adták át, amely nagy eseménynek, a fogaskerekű második születésnapjának számított.

hirmagazin 2015 05 21 111756

hirmagazin 2015 05 21 111826

Budapest, 2015. május 16. A fogaskerekű szerelvényei a Széchenyi-hegyen 2015. május 16-án. MTI Fotók: Bodnár Boglárka

Most népszerű

Hasonló hírek