7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföld12 éves német kislányt erőszakolhatott meg két szíriai migráns

12 éves német kislányt erőszakolhatott meg két szíriai migráns

A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség egyelőre nem árul el részleteket. A feltételezés szerint az idősebb elkövető lakásában kerülhetett sor a szexuális bűncselekményre.

A németországi Stralsund városát bestiális bűncselekmény rázta meg. A helyi rendőrség egy 16 és 32 éves szíriai migránst gyanúsít azzal, hogy megerőszakoltak egy 12 éves német kislányt. A fiatalabbik feltételezett elkövetőt a rendőrök rövid időn belül el tudták fogni, ám idősebb társa több napig szökésben volt. Az egyre nagyobb nyomás hatására azonban úgy döntött a 32 éves bevándorló, hogy egy másik város rendőrségén feladja magát. Mindkét gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

A hatóságok egyelőre csak szűkszavúan nyilatkoztak az esetről a nyomozás érdekeire hivatkozva. Azt azonban tudni lehet, hogy az erőszak az egyik férfi lakásán történt. A rendőrségi szóvivő úgy fogalmazott: további alapos vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy kiderüljön, pontosan mit kellett átélnie a diáklánynak, valamint még a szakorvosi vizsgálat eredményét is várják a nemi erőszak tényéről. Német lapinformációk szerint a brutális támadásra múlt kedden kerülhetett sor, de a feljelentés csak csütörtökön érkezett be a rendőrséghez.

Forrás:  Ripost

Fotó: BILD/ Twitter

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work