Főoldal » 10 milliót költött a nő, hogy tökéletes mosolya legyen: fotón az eredmény
Bulvár

10 milliót költött a nő, hogy tökéletes mosolya legyen: fotón az eredmény

Gátlásos volt

Így nézett ki Nina fogsora a beavatkozás előtt.
kép: femface

A 42 éves Nina Tetra-t világéletében zavarta, hogy szabálytalan a fogsora, a húszas évei elején pedig az egyik foga is elmozdult. Emiatt sosem tudott felszabadultan nevetni: vagy az arca elé tette a kezét, vagy pedig visszafogottan mosolygott. A fogai is elszíneződtek, ami szintén komoly gátlásokat keltett benne.

Sokáig tipródott

A nő szerencsére közel van a tűzhöz, mivel fogászati asszisztensként dolgozik Londonban. A szülei felajánlották neki, hogy kifizetik a fogfehérítő kezelést, de Nina másképp döntött. Fogorvosa tanácsára porcelán héjat rakatott fel, ezzel együtt három foghidat és ugyanennyi arany betét is elhelyeztetett. Amikor először meglátta a végeredményt, nem hitt a szemének.

Ilyen volt 2 éve

Káprázatos a mosolya

Nina szerint ez volt élete eddigi legjobb befektetése: minden korábbi gátlását levetkőzte és azóta magabiztosan néz a tükörbe. Nemrég úgy döntött, lecseréli a héjakat, mivel az első beavatkozás óta rengeteget felődtek a technológiák. Ezzel együtt körülbelül 10 millió forintot költött a fogaira, de nem tartja kizártnak, hogy 15-20 év múlva még ragyogóbb mosolyt csináltat magának.

Ilyen lett

Nina azt is eldöntötte, hogy a következő kb. 20 Millió Ft-ot a szarkalábai eltüntetésére fogja fordítani, aztán jöhetnek a nyakán lévő bűrhurkok eltávolítása, nem számít a pénz, és aztán szeretne 20 éves alakot is magának.

Nina olyan szeretne lenni az ötvenes éveiben, mintha 20 éves lenne!

Ja kérem, mindenki ezt szeretné, és szerintünk vannak ettől sokkal jobb, hatékonyabb és költségmentesebb megoldások is! Hirmagazin.eu

Forrás: femface, hirmagazin.eu

 

Hasonló hírek

Esküvőjéről vallott Liptai Claudia

Mazsi

A férje akarta megölni Whitney Houston lányát?

info

Remete lett a húsz éve eltűnt orvos

info