17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegség10 jele annak, hogy a testedben beindult a gyógyulás (még ha te...

10 jele annak, hogy a testedben beindult a gyógyulás (még ha te ezt nem is érzed)

Egy minket ért trauma vagy sérülés után igen nehéz felismerni, hogy elkezdődött-e a szervezet öngyógyító folyamata. A bennünket ért negatív hatások fizikailag és szellemileg is kimeríthetnek, ezért egy-egy traumatikus esemény után úgy érezhetjük, hogy már sosem leszünk képesek ugyanazok lenni, mint azelőtt. Legyen szó akár egy betegségből, műtétből való felépülésről, vagy ideg-összeroppanásból való kilábalásról, joggal érezhetjük elveszettnek magunkat.

Viszont a szervezetünk sosem alszik, és akár észrevétlenül is tesz azért, hogy eredeti állapotába minél gyorsabban visszakerüljön. A gyógyulási folyamatok sokszor idegesítő és zavaró dolgokat váltanak ki belőlünk, amikről azt hihetnénk, hogy gátolja a felépülésünket, pedig ez nem így van.

Nyitott szemmel kell megvizsgáljuk önmagunkat ahhoz, hogy rájöjjünk a testünk és szellemünk tesz azért, hogy rendbe jöjjünk. A következőkben ezeket a tüneteket gyűjtöttük össze:

1. Viszketés

Talán ez az egyik legtipikusabb tünet, amit a gyógyulással szoktak asszociálni. Annak ellenére, hogy a viszketés rendkívül idegesítő tud lenni, nagyon hasznos jelenség, mert ezáltal nő a sérült terület vérellátása és hamarább végbemegy a gyógyulás. Ezért ne nyűgként fogd fel, hanem pozitív dologként, hiszen a szervezeted mindent megtesz azért, hogy meggyógyítson.

2. Fogyás

A jobbulás másik megtévesztő jele a fogyás. A legtöbben a jólétet a hízással társítják, pedig a fogyás azt jelenti, hogy a test újból megfelelően működik, az energiaellátása kiegyensúlyozott és az anyagcsere is újból rendben van.

3. Egyedüllétre vágysz

A test akkor tud a leghatékonyabban gyógyulni, amikor nyugalomban van, és nyugalomba csak akkor tudunk kerülni, ha egyedül vagyunk. Adj egy kis időt önmagadnak és ha kell, kérd meg a körülötted lévőket, hogy egy kicsit hagyjanak egyedül. Élvezd a csendet és aludj minél többet, hogy kipihenve, újult erővel foghass feladataidhoz a gyógyulás után.

4. A tünetek és a fájdalomérzet felerősödése

Teljesen normális, ha azt gondolod, hogy ha a fájdalom növekszik az állapotod súlyosbodik. De valójában a legerőteljesebb fájdalmak rögtön a gyógyulás előtti fázisban jelentkeznek. Ez azért van, mert a gyógyuláshoz szükséges energiák ott szabadulnak fel, ahol arra a testnek leginkább szüksége van.

5. Elöntenek az érzelmek

Ez leginkább a megműtött betegeknél szokott jelentkezni, hiszen a szervezet rengeteg endorfint szabadít fel, hogy az agy kezelni tudja a fájdalomérzetet, és ez az anyag hatással van a hangulatodra is. Ilyenkor minden kétséged, bűntudatod, érzésed a felszínre tör, és a hatalmába kerít. De nem kell aggódnod, mert ez is a gyógyulás természetes velejárója.

6. Megnövekedett étvágy

Ez teljesen érthető, hiszen a szervezetnek sokkal több energiára van szüksége, ezért több táplálékot követel. Ilyenkor fokozottabban figyelj oda arra, hogy mit eszel, étrended legyen kiegyensúlyozott és változatos. Kerüld a koffeint, alkoholt, dohányt és fogyassz minél több zöldséget és gyümölcsöt.

7. Elernyedt izmok

Mikor beteg vagy a tested folyton görcsben van, minden izmod megfeszül és ez eléggé megterhelő a szervezetnek. Mikor végre beköszönt a gyógyulás az izmaid mintegy fellélegezhetnek, mert a szervezeted legyőzte a betegséget, így izmaid elernyednek.

8. Lelassul az idő

A napi stressz miatt néha úgy érezzük, hogy az órák csak úgy rohannak. Miután a szervezet leépül, és beáll végre a gyógyulás, újra azt érezhetjük, hogy az idő lelassul és minden visszakerül a normális kerékvágásba.

9. Gerincfájdalmak

Különösen gyulladásos betegségből való gyógyulás során jelentkezhet gerincprobléma, mert azok az idegek, melyeket a betegség kínzott, most több üzenetet küldenek az agykéreghez.

10. Megkönnyebbülve érzed magad

A gyógyulásnak a legegyértelműbb jele a megkönnyebbülés és az, hogy végre kezded magad jól érezni. A gyógyulást nem lehet siettetni. Minden szervezet a saját tempójában képes helyrehozni magát, ezért várj türelmesen.

Forrás: filantropikum.com

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem