7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúra10 fontos idézet Göncz Árpádtól

10 fontos idézet Göncz Árpádtól

Kedden hunyt el Magyarország eddigi legnépszerűbb államfője, József Attila-díjas író-műfordító, Árpi bácsi.

Göncz Árpád haláláról kedden számoltunk be. Göncz Árpád nem csak egy korábbi magyar államfő, egy műfordító volt.

Ha csak a ti kommentjeiteket figyeljük: „Ő volt a legtisztább politikus, soha nem lesz több ilyen”, „Igazszivű Köztársasági Elnök volt”, „Igazi államférfi volt” és Magyarországon sokak számára éppen az az ember, akitől idézni igenis érdemes.

Álljon itt 10 fontos dolog, amit életében Göncz Árpád mondott:

hirmagazin_2015-10-08_120453

A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan.

„Bibó része volt az életemnek, és nagyon remélem, hogy én is része voltam Bibó István életének.”

„Emlékszem, egyszer álmainkat meséltük egymásnak, benn a börtönben; s ő azt mondta: „Borzasztó álmom volt az éjszaka, tél volt, havazott, álltam egy szobortalapzaton és rettenetesen fáztam, és szerettem volna leszállni, de nem tudtam”. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és az a benyomásom, hogy Bibó ma ott áll egy szobortalapzaton, rettenetesen fázik és képtelen leszállni onnét.”

Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó.

„Szó sincs róla, hogy mi a börtönben vesztesnek éreztük volna magunkat. Sőt: négy esztendeig győztesnek.”

„Erkölcsi és politikai késztetést éreztem, hogy „plebejus” államfő legyek, aki a magyar politikai élet színpadára képes visszahozni a mosolyt, – mert anélkül nemcsak politizálni, hanem élni sem lehet -, aki minden döntésénél mindkét fél, kormány és ellenzék szempontjait figyelembe veszi, akinek nemcsak tiszte, de kötelessége is az egyensúly őrzése, a mérséklet, a politikai jó modor meghatározása.”

Valahol a népszerűség igazi titka, ha az ember nem igazodik mindig a népszerűség követelményeihez. (…) Amikor elnök lettem, azt hitték, hogy mazsola leszek a kalácsban. Aztán kiderült, hogy kavics.

„Nézzék el, hogy nem mondom el mindazt, amit manapság mondani illik – nem beszélek a múlt bűneiről, a hibákról, amiket elkövettünk – igenis mi, mindannyian, még ha a bűnökben, hibákban nem is egyaránt osztozunk, hiszen féltünkben magunk is eltűrtük, tudomásul vettük, ami történt, mert emberek vagyunk, esendők, a történelmet nem mi csináljuk, hanem a történelem formál mibennünket, s mert a történelem jégverése ellen nem kötöttünk biztosítást.”

Bizalmat visszaadni nem, csak elvenni lehet.

hirmagazin_2015-10-08_120627

„A napi politikából már rég kivonultam. Amit kellett, megtettem, idejében. Ez nem jelenti azt, hogy a mai történésekről ne lenne véleményem. Demokráciáról, állampolgári jogokról, kötelességekről, politikusi jogokról, kötelességekről, kisebbségről, többségről, toleranciáról, felelősségről ugyanazt gondolom, mint egész életemben.”

Forrás: szeretlekmagyaroroszag;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem