13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraUkrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (Videókkal)

Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (Videókkal)

forrás: hirado.hu/MTI

Elmaradt a történelmi siker Stockholmban: nem a magyar induló, Fehérvári Gábor, azaz Freddie Pioneer című számára szavaztak a legtöbben, a produkció csak a 19. helyre volt jó, így sajnos nem sikerült bejutnia a tíz legjobb közé. Az idei versenyt Jamala ukrán énekesnő nyerte, 1944 című dalával.

A Magyarországot képviselő Freddie, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, ötödikként lépett színpadra és 108 ponttal a 19. helyen végzett Pioneer című dalával.

Freddie személyében Magyarország sorozatban hatodszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekes – akárcsak az elődöntőben – fehér pólót és farmert viselt, a színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás (mindhárman a Fool Moon a cappella együttes tagjai), valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer arról a belső küzdelemről szól, amellyel nap mint nap szembe kell néznünk és arról, hogy merjünk eredetiek lenni. A zenét Szabó Zé, szöveget Csarnai Borbála szerezte.

Nézze vissza most Freddie fellépését!

Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (Videókkal)

A teljes adást az összes dallal és produkcióval itt nézheti meg!

Az idén Come Together (Jöjjünk össze) szlogennel zajlott az Eurovíziós Dalfesztivál. A 26-os döntő utolsó felében az eddigiektől eltérő módon közölték az eredményeket: először az egyes országok nemzeti zsűrijének pontjai adták közre a helyi szóvivők (Magyarországról Tatár Csilla), majd a tévénézők által leadott telefonos/sms-es, applikációs voksokat országonként hátulról előre haladva mondták be a stockholmi aréna műsorvezetői. A kétféle pontokat összeadták (nem kombinálták, mint korábban), így alakult ki a végeredmény, amely a hosszas ismertetés miatt az éjszakai órákba húzódott.

A szakmai szavazása következő pontszámokat kapta Freddie: Azerbajdzsán: 4 pont, San Marino: 2 pont, Csehország: 10 pont, Spanyolország: 10 pont, Ciprus: 4 pont, Oroszország: 1 pont, Horvátország: 5 pont, Görögország: 3 pont, Albánia: 1 pont, Ukrajna: 2 pont, Szlovénia: 3 pont, Montenegró: 7 pont.

A zsűripontok után még az ausztrál-koreai Dami Im állt az élen, ám a közönségszavazatokkal az addig második Jamala megelőzte őt. Freddie 52 pontot kapott a zsűriktől (a legmagasabbat a csehektől és a spanyoloktól, 10-10 pontot), 56-ot a közönségtől, így alakult ki 108 pontja.

Akik nyertek

A 32 éves ukrán énekesnő 534 ponttal győzött a 26-os döntőben, ami új rekord az Eurovíziós Dalfesztivál eddigi történetében. Mögötte az ausztrál Dami Im lett a második Sound of Silence című dalával (511 pont), az orosz Szergej Lazarjev és a You Are the Only One (491 pont) végzett a harmadik, a bolgár Poli Genova és az If Love Was a Crime (307 pont) a negyedik, a svéd Frans és az If I Were Sorry (263 pont) az ötödik helyen. Hatodik lett a lengyel Michal Szpak a Color of Your Life-fal (229 pont).

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki. A dalfesztivál történetében másodszor született ukrán győzelem.

Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (Videókkal)
Jamala, az ukrán énekesnő ünnepel. MTI/EPA Fotó

A győztes dal:

Ukrajna nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált (Videókkal)

Eurovízió, világszerte is

Az idei dalfesztivál döntőjét, a showműsort világszerte ötven országban közvetítették élőben, köztük Kínában és idén először az Egyesült Államokban, az eseményeken mintegy 200 millióan követték a televízión keresztül. Magyarországon a Duna televízióban volt látható a műsor. A helyszínen, az Ericsson Globe arénában tizenhatezren követték nyomon a versenyt. Grandiózus volt a hang- és a fénytechnika, a színpad 24 méter széles és 16 méter mély volt, a ledfal 37-szer 10 méteres, a színpad felszínének területe 230 négyzetméter.

A látványos showműsorban színpadra lépett Justin Timberlake. A világhírű énekes a Rock Your Bodyt, valamint Can’t Stop the Feeling című legújabb dalát adta elő. Szintén fellépett a tavalyi győztes Mans Zelmerlöw, valamint a korábbi versenyek néhány szereplője egy közös produkcióban, így a Lordi, Loreen, Alexander Rybak vagy a Buranovszkije Babuski.

Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Ukrajnában lesz az esemény.

Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválok 1956 óta zajló történetében, a legtöbb győzelem – hét – az íreké.

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work